28 nap//L.S.

4.

Körülbelül egy óra alatt lerendeztem ezt az egészet. Őszintén,így,hogy nekem egyáltalán nem közömbös Harry,nem sok kedvem volt hozzá. Most bolondnak tűnök,tudom,de az érzés,hogy sohasem lesz az enyém nem valami kellemes.
-Nekem még be kell mennem az osztályfőnökhöz szóval majd holnap találkozunk,azt hiszem.
Megálltam mögötte és vártam,hogy mondjon valamit.  Végül Ő is megállt és lassan felém fordult. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat miközben engem pásztázott a szemeivel,azokkal a hatalmas izzó smaragdokkal.
-Igen,majd találkozunk.
Bólintva fordult meg és ment el. Semmi szia,vagy intés. Semmi. Abban a pillanatban megértettem. Nem akar még a barátom se lenni. Sőt örült,hogy megszabadult a kicsi,idegesítő taknyostól. Sietve vettem az irányt a tanári felé,és csak arra tudtam gondolni,hogy mindjárt vége a napnak,felhívom Niall-t aki remélhetőleg felvidít és eltereli a figyelmem. Bár tudom,hogy úgyis meg fogja kérdezni mi történt,ismerem annyira.

Megváltás volt kilépni a suli bejáratán és venni egy friss,mély levegőt. Vettem is elő a telefonom,hogy írjak anyának. Zsebemből nagy nehezen elővakartam az fülhallgatómat és maxra véve a hangerőt indultam végre haza. A zene az ami általában eltereli a figyelmem általában úgy minden pillanatnyi bajomról,viszont túl sok emléket hoz fel amik vagy kedvesek számomra vagy éppen nem. Belegondoltam milyen lehet az ha valaki törődik veled, nem, mint barátként,hanem amikor tényleg szerelemből. Milyen lehet szeretve lenni. Hozzábújhatsz ha úgy tartja kedved,megcsókolhatod bárhol,bármikor,bárki előtt amikor úgy érzed szükséged van rá. Megfoghatod a kezét,játszhatsz a hajával és még hasonló apróságok. De ami igazán fáj,hogy én ezekhez Harry-t és magamat képzeltem el. Megvédene,ölelne,vigyázna rám. Minden elhomályosodott a szememben és már perdült is le az első könnycseppem. Nem kötődhetek hozzá már most,azt nem lehet,mert tudom,Ő sem fog hozzám és nem is akar.

-Megjöttem! Kiáltottam anyuéknak közben cipőimet dobáltam le magamról. Mintha kergetnének futottam fel a szobámba és zártam magamra az ajtót. A reggeli incidens után,nem szeretném ha anya csak úgy rámrontana. Elfeküdve az ágyon kerestem a szőke számát és már tárcsáztam is.
-Végre már azt hittem,hogy ma már fel sem hívsz!
-Egyébként neked is szia. Meg úgyis tudod,hogy olyan este nincs,hogy ne beszéljünk. Nevettem fel és a vonal végén hallottam,hogy ő is kuncog.
-Okés,figyelj. Nem fogom kerülgetni a témát,de mi a fene volt az órán? Hallottam a hangján,hogy tényleg érdekli.
-Azt nekem is jó lenne tudni. Mosolyom hirtelen váltott át értetlen,szomorú rágott ajakká.
-Aha, értem akkor már kezdhetsz is mesélni. Túl jól ismer. Tudja,hogy van valami bajom és hangja is elég parancsoló volt. Nem akartam előle eltitkolni semmit,szóval belekezdtem a monológba. Elmeséltem neki,hogy mi történt a büfénél,aztán a folyosón,majd ami az öltözőben. Részletesen beszámoltam neki mindenről és ő némán hallgatta. Hallottam,hogy néha felnyikkan vagy mondana valamit,de lenyelte és elraktározta valahol mélyen a fejében aminek nagyon hálás voltam. Az utolsó mondatoknál könnyeim kezdték marni a szemeimet,és el is csuklott a hangom de elmondtam anélkül,hogy kitőrt volna belőlem a fájdalmas sírás. Minden érzésemet amit csak tudtam kitártam neki.
-Lou nyugodj meg,oké? Én itt vagyok mindig,de ezt Te is jól tudod.
-Köszönöm Niall,k-köszönöm,hogy Te vagy nekem.
-Ahogy hallottam Harry iránt táplálsz némi érzést,igazam van?
-Még én sem tudom pontosan,nem voltak tervben.
-Okés akkor most hagyd el őket. Haljanak éhen,nincs szükséged rájuk Lou. Harry csak egy rossz szoknyavadász. Nem érdemes érte szenvedned.
Igaza van. Annyira nem szeretném beismerni,de igaza van.

Nem sokat vitáztunk tovább a témával kapcsolatban,inkább elmesélte,hogy ma majdnem kapott egy intőt az egyik kémiás padtársa miatt,meg hogy tesin majdnem eltörte az egyik csaj orrát egy kosárlabdával.
-Louis,vacsora!
-Mennem kell kajálni,anya hív. Holnap majd találkozunk a suliban.
-Okés puszilom anyukádékat és az ikreket!
-Niall! Ha még eddig nem lett volna megemlítve a szőke barátomnak tetszik az egyik hugom,Daisy. Nagyon ki tudok akadni ilyenkor rá akármennyire is fontos nekem.
-Mivan? Nevetve kérdezett vissza amin muszáj volt nekem is elmosolyodnom.
-Lefekvés előtt még majd írok. Szia!
Ahogy Ő reggel,hirtelen lecsaptam a telefont meg sem várva,hogy elköszönjön.

Anya isteni vacsorája után letusoltam,majd írtam Niall-nek aki valószínűleg már bealudt. Fáradtam dőltem be a frissen mosott ágyneműkbe amin éreztem anyának a jellegzetes levendula illatát. Megnyugtatott. Anya mindig megnyugtat,nem tudnám elképzelni az életem nélküle. Csak forgolódom az ágyban és gondolataim Harry-re szegeződnek. Mit tesz velem? Egy napja,hogy a sulinkba jött és én már is kötődöm hozzá. Vagy mégsem? Lehet hogy ez csak egy pillanatnyi varázs? Hosszú,gyötrelmes percek után végre a szememre szökött az álom és már mélyen aludtam is.

A mai reggel is ugyanúgy telt,mint a többi. Kicsit késve keltem,lezuhanyoztam,felöltöztem,majd anya elvitt és lerakott a suli előtt. Niall a bejáratnál várt és egy megkönnyebült mosollyal üdvözölt amiért nem kell majd egyedül végig szenvednie ezt a napot is. Amikor beértünk Harry leghátul beszélgetett egy csoport fiúval. Nem néztünk egymásra amiért nagyon hálás is vagyok. Így legálabb kicsit könnyebb lesz kiűznöm magamból a felé irányuló érzéseimet. Minden rendben ment addig a pontig,ameddig meg nem tudtam,hogy egy csoportba raktak vele. Levert a víz és teljesen elfanyarodtam. Nincs kedvem ehhez,inkább a lelkemnek nincs kedve ehhez. Remélem,hogy nagyon hamar vége lesz ennek az évnek,mert már most elfáradtam.

Sziasztok! Igen tudom,nagyon régen nem volt folytatás,nagyon sajnálom. Az ok amiért nem volt "rész" az pedig őszintén az,hogy nem volt nagyon motivációm és időm sem írni. De ezen próbálok változtatni és betartani az ígért folytatási időket. Suli mellett kicsit nehezebb lesz,de próbálkozni fogok. Köszönöm,hogy olvassátok tényleg nagyon sokat jelent nekem.
-V