Miért írok?
Miért érdemes írnom?
Miről akarok írni?
Ezek azt hiszem minden író vagy wannabe-író számára súlyos kérdések, amiket fel sem mernek tenni maguknak, hisz a választ rá sokszor maga az ember sem tudja. Viszont még is csak érdemes venni a bátorságot és megkérdezni önmagunktól, hisz a válasz birtokában új ajtók nyílhatnak ki az alkotó előtt. Én azt hiszem sejtem miért írok. Van egy halvány fogalmam róla. S hogy miről akarok?
Életérzésekről. Arról, mikor a májusi esőben elázik a hajad, a viasz illatáról, ahogy megolvad a gyertya alatt, a bor fanyarú ízéről, egy fülledt nyári délutánról a Balatonparton, foszforeszkáló koktélokról, ahogy megtanul az ember biciklizni, aztán el is esik, mikor az üres lépcsőházban konganak a léptei késő este, a könnyekről, amik vagy azért folynak, mert túl sok mindent érez, vagy mert éppen pont semmit. El akarom mondani milyen ellógni az utolsó órád, milyen íze van az olivabogyónak, hogyan ropog a hó az ember talpa alatt, milyen érzés az első alkalommal táncolni valakivel egy bálon kettesben, milyen reggel a felszálló ködben biciklizve figyelni a felkelő napot. Mesélni akarok az esti sétákról, a támogató és biztonságot adó ölelésekről, hogy hogyan repülnek a madarak az égen, miért gyűlnek pocsolyák a járdán, milyen érzés mikor leég a napon az ember, vagy az őszi leveleket rugdossa. Meg akarom örökíteni a pillanatot, ahogy az első tavaszi virág kirügyezik, a Valentin névnapon elhadart szerelmes vallomásokat, a szőlőfürtökre szálló darazsakat, az újévi tüzijátékot, hogy hogyan sárgulnak el a falevelek, s hogyan vígasztal anyukád mikor más már nem tud.
Ezekről akarok mesélni az embereknek, megmutatni nekik milyen csoda az élet, milyen csoda, hogy élünk, lélegzünk, és nap mint nap felkelünk. Megmutatni nekik, hogy van értelme élnünk. Ha más nem, azért hogy szeressünk.
