Reményt Karácsonyra (L.S.) /Befejezett/

Második fejezet

Harry hiába nem akarta, csak hamar eljött a nap, amikor kettesben hagyták Louis-val. Az iskolában beköszöntött a téli szünet, és bár hiába ment volna el a barátaival ide-oda, nem bízott a kék szeműben, ezért inkább otthon maradt. Figyelte a fiú minden mozdulatát, de rá kellet jönnie, hogy felesleges, ugyanis a légynek nem tudna ártani. A kapcsolatuk valamilyen szinten javult, bár nem lehetett azt mondani, hogy jóban vannak, de Harry már nem utálattal gondolt a kócosra. Sikeresen felosztották maguk között a házi munkákat, illetve a göndör anyjától átvéve a stafétabotot, főzni a tanította a kék szeműt. Egyre többször beszélgettek egymással. Minden étkezésnél leültek az ebédlőasztalhoz, és ismerkedtek, különböző jelentéktelen témákat boncolgattak. Harry sokat mesélt a gyerekkoráról és nagy meglepetésére Louis is, ám az anyja halála utáni történtekről nem beszélt.

Egy nap Harry fent volt a szobájában és videócsetelt a három legjobb barátjával, Niall-el, Liam-mel és Zayn-el. Csevejüket egy, a konyhából jövő zaj szakította félbe.
-Most leteszem srácok, majd később beszélünk-azzal már indult is az említett helyiség felé. Mikor leért, látta hogy Louis a földön guggol, előtte pedig a tésztafőző edény hevert kiborulva.
-Lou! Mi történt? Jól vagy?-szaladt oda hozzá, mire az említett csak szipogott.
-Én csak meg akartalak lepni. Megpróbáltam spagettit csinálni, de nem figyeltem eléggé a tészta főzővizére és kifutott. Le akartam venni, de elfelejtettem a rongyot és csak simán kézzel fogtam meg. Megégettet és elejtettem. Bocsáss meg kérlek!
-Istenem, semmi baj. Az a lényeg, hogy nem lett komolyabb bajod. Gyere leápollak-azzal a fürdőbe vezette a sokkos fiút.
-De mi lesz a kiömlött...
-Azt csak hagyd! Majd én feltakarítom.
-Köszönöm.
-Ugyan. Egyébként...miért akartál meglepni?
-Hogy megköszönjem, hogy már nem utálsz.

Aznap ment be Louis először Harry szobájába.
A kék szemű azonnal a másik fiú könyvespolcát célozta meg.
-Látom, szeretsz olvasni- jegyezte meg a zöldszemű.
-Igen, nagyon szeretek elmerülni a különböző világokban. Sajnos mielőtt befogadtatok, nem igazán volt alkalmam olvasni. Főleg az eldobott újságokban megjelent novellákat élvezhettem. Melyik a kedvenc könyved?- Harry odaállt mellé, és levette a kedvencét, majd a fiú kezébe nyomta.
- A kis herceg. Klasszikus. Kissé elvont, de szerintem te már megértél hozzá. Neked van kedvenced? Láttam, hogy lentiek közül már olvasgattál.
- Igen, egy jó párat, de a kedvencem az a Karácsonyi ének. Anyával hajléktalan szállón éltünk többször is, főleg télen. Mikor kicsi voltam, egyszer az egyik adománnyal hozták azt a könyvet. Anyukám megszerezte, és az volt a karácsonyi és szülinapi ajándékom is ugyanis szenteste születtem. Minden év karácsonyán felolvasta nekem.
-Már nincs meg az a könyv?
-Nincs, ugyanis...- Louis hirtelen elsápadt és öklendezni kezdett.
-Úristen Lou! Gyere, ülj le-azzal helyet foglaltak az ágyon.
-Nincs baj, csak az emlékek.
-Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz-mondta Harry nyugtatólag, és kör-körösen simogatta a másik hátát.
-De szeretnék, csak még egy kicsit össze kell szednem magam.

Pár pillanat múlva Louis mesélésbe kezdett:
-16 éves voltam, mikor Anya meghalt. Akkor is éppen egy hajléktalan szállóban voltunk, mert december vége volt és kint csontfagyasztó volt a hideg. De bent sem volt elég meleg ahhoz hogy életben tartsák. Miután eltemették, az intézmény egyik dolgozója behívott a raktárba mondván, hogy segítség kell neki. Egy olyan 25 év körüli srác, a főnök unokaöccse. Egy ideig tényleg csak pakolgattunk. Aztán egyszer csak  közelebb jött hozzám, de én ezt nem vettem észre, mert háttal voltam neki. De ő átkarolt és elkezdte csókolgatni a tarkómat. Mikor megfordultam, akkor hirtelen a számra tapadt, de észre vette, hogy nem viszonzom, ezért a nyakamra tért át. Borzasztó érzés volt. Nagyon erőszakosan és durván viselkedett. Elkezdte letépni rólam és magáról is a ruhákat. Hiába próbáltam szabadulni, nem ment. Könyörögtem neki, hogy hagyjon, de mint, aki meg sem hallotta. Már...már majdnem....már majdnem véghez vitte a tervét, mikor sikerült ágyékon rúgnom. Én...én annyira féltem. Azt, hittem, hogy.....és majdnem meg is történt-Louis szeméből záporoztak a könnyek. Mikor felnézett látta, hogy Harry-ből is hasonló érzéseket vált ki. A göndör hajú szorosan magához ölelte a kis kócost. Úgy szorította magához, mintha ezzel meg nem történté tehetné a fájó emlékeket.
-El tudtam rohanni. Zokniban és egy szál bokszerben rohantam végig az épületen, csak a nadrágomat tudtam magamhoz venni, mert a pulcsim és a pólóm konkrétan cafatokban hevert. A srác annyira megharagudott rám, hogy elintézte, hogy kitegyenek a város egyetlen hajléktalanszállójából. Ő kísért ki a kapunk, és kivette a kezemből a könyvet. Az volt az egyetlen személyes tárgyam. A szemem láttára dobta egy kukába és gyújtotta fel. 

Csend telepedett a két fiúra. De a zöldszemű egyszerűen nem bírta magában tartani az érzéseit. 

-Harry, ne sírj kérlek!-könyörgött Louis, bár az ő íriszéből is folytak a könnyek.
-De képtelen vagyok abba hagyni. Te nem ezt érdemelted Lou! Te...egy varázslatos ember vagy. Senkivel nem bánhatnának így, nemhogy még veled!
-Harry...
-És milyen emberek dolgozhattak azon a helyen?! Elég volt egyetlen rossz szó az irányodba és máris kitettek! Egy gyereket basszus! Aki sosem ártott senkinek! Halálra is fagyhattál volna!
-Harry, nyugo...
-És veled nem csak ennyi történt! Nap, mint nap el kellett viselned a megalázottságot és a nélkülözést. Ha Anya nem lát meg azon a napon, akkor lehet, hogy már nem is lennél! Hisz 40 fokos lázad volt Louis! És utána az én bántásaimat is tűrted! Annyira szörnyű ember vagyok!-a göndör fiú nagyon belelovalta magát az érzéseibe. A végére mar teljesen rázta a zokogás, levegőt is alig kapott. Érezte, ahogy egy nála kicsivel kisebb test hozzá simul, és jó erősen átöleli.
-Shh, semmi baj. Itt vagyok. És megbocsátok. Nem csak neked, mindenkinek, aki valaha akarva vagy akaratlanul is vétett ellenem-Harry még jobban felsírt és belefordult Louis ölelésébe.
-Tényleg?
-Igen. Hisz minden ember hibázik. És te tiszta szívből megbántad. És megmutattad, hogy milyen tiszta szívű, kedves és védelmező ember is vagy valójában. Tudom, hogy a családodat akartad megvédeni.
-De előítéletes voltam. Pont úgy, ahogy velem is, és mégsem tanultam ebből. Ugyanazzá váltam, mint akik miatt én is szenvedtem.
-Mi történt?
-Én...nem abban az suliban kezdtem, ahova most is járok. Ahol eredetileg tanultam, ott volt egy legjobb barátom, Brick. És én szerelmes voltam belé. Egy napon...én ezt bevallottam neki. Igazából viszonylag rendesen fogadta. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de ő nem érez így irántam, de attól még, ha én is úgy érzem lehetünk barátok. Másnapra a suliban mindenki megtudta, hogy ferde hajlamú vagyok. Állandóan csúfoltak. Azt mondták, hogy az ilyen, mint én nem érdemes az életre. Hogy meg kellene halnom. Hogy senki sem szeret. Nem egyszer meg is vertek. És az összes szívatás, az összes tettleges bántalmazás, minden élen Brick állt. Mert nem csak elterjesztette a suliban, hogy meleg vagyok. Ő volt az, aki rendszeresen szégyenített meg az egész iskola szeme láttára. A többi barom pedig követte. Ezért mentem át a mostaniba, ahova jelenleg is járok. Úgy éreztem, ha még egy napot ki kell ott bírnom, akkor én...megölöm magam.

Az egész szobát a két fiú szipogása töltötte be. Olyan szorosan ölelték egymást, mintha csak egy ember lenne a két alak.

-Nézd Harry-távolodott el Louis az említettől. -Mindketten megjártuk a saját poklunkat. De hidd el, hogy ezeket az akadályokat Isten okkal gördítette elénk. Hisz ettől csak még erősebbek lettünk. És most itt vagyunk egymásnak, hogy végleg lezárhassuk a múltat, hogy az árnyai ne kergessenek többé minket.
-Köszönöm, hogy vagy nekem Lou.
-Én köszönöm. Sosem leszek elég hálás anyukádnak, amiért befogadott.
Harry erre a kijelentésre csak halványan elmosolyodott.
-Én sem.

Sziasztok!
Huh, hát ez az eddigi leghosszabb rész, amit írtam. Néhány helyen nem vagyok tökéletesen megelégedve vele, de mégis talán ez áll a legközelebb a szívemhez.
Ti mit gondoltok?
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok és remélem tettszett nektek.
Hamarosan jövök a következővel.
Puszi