Rottyan, kottyan

Andri

Nem akartam megemlíteni a dolgot, hogy az éppen földön fekvő szobatársam miket tesz, mivel én sem akartam figyelni rá, nem akartam észrevenni.
Az, hogy pletykákat terjesztett, semmi, ugyanis nem érdekel. Bár, kissé durvák voltak...
- Vick, igaz, hogy cigizel a szobában? Én teljesen úgy ismertelek meg, hogy... - jött oda hozzám az egyik osztálytársam.
- Nem igaz, utálom a cigit - vontam vállat úgy, mintha csak sóhajtottam volna.
- Akkor, gondolom az sem igaz, hogy néha drogozol, meg eljárogatsz valakihez, aki benne van a sötét dolgokban... - jegyezte meg, mire ránéztem.
- Nem igaz egyik sem. Habár van néhány dolgom, amire nem vagyok büszke, ezek közül egyik sincs a listán..
- Te összevesztél Andrival?
- Nem tudok róla, csak annyit, hogy nem bír engem.. - Elkezdtem gúnyosan nevetni. - Ő mondta akkor ezeket, igaz?
- Nem csak nekem, hanem az egész osztálynak ilyesmiket mond. Meg folyton szid téged a hátad mögött, hogy milyen béna vagy, meg nyomorék... Meg a kollégiumos sztorijai, amiket mond... Azt mondja, hogy hangos vagy és lopkodod tőle a...
- Légyszi, ne mondd tovább, nem érdekel - emeltem fel a kezemet. - De, azért köszi, hogy szóltál...
Jee... Meg van az okom ma is sírni, lelkinyomorgatást tartani, meg hasonlók. Annyira boldog vagyok, mint még sose...
Azt hiszitek, csak ez a személy jött oda kérdezősködni? Nem ő volt az egyetlen, aki nem akart hinni Andrinak, jöttek egy páran... De, mint kiemeltem, ez nem érdekelt annyira, csak rosszulesett.
Ám, volt egyszer, hogy el akart lökni a lépcsőn, de észrevettem, ezért csak zavartan vigyorgott rám. Egyszer belekerült egy toll a tolltartómba, majd bejött egy másik osztálybeli.
- Sziasztok - nézett kicsit körbe. - Nem láttatok itt egy tollat?
- Nem - válaszoltam, kis csend után.
- Kár... Pedig a kedvencem volt. Na, sziasztok - ment ki a teremből.
Ha tudtam volna, hogy lehetségesen nálam van, akkor is odaadtam volna, ha megvádol a lopással. De, én csak az órán vette észre, hogy nálam van egy toll.
Gondolom ez is Andri lehetett, mivel hallottam, hogy valami ilyesmiről beszélt.
De, ezeken kívül történt olyan is, hogy vízes volt az ágyam, miután kimentem WC-re. Meg tűntek el füzeteim is pár napra, úgy, hogy utána visszakerültek hozzám.... Na, ezek már zavartak.
Szóval nem, nem érdekel, ha itt hal meg. Még akkor sem, ha ilyen jól néz ki!
Csak tudnám, hogy mi a fasz baja van velem..! Vele még nem is csináltam olyat, ami miatt haragudnia kéne!
Vagyis, mostanáig. Lehet, hogy miattam halt meg...
Az ajtó előtt állok és nézek rá. Olyan szépen fekszik a földön, akár valami nemesi ivadék.
Hirtelen kinyílik az ajtó, ezért arrébb csusszanok.
- Mi..? - A szobatársaim azok. Most vették észre, hogy Andri a földön fekszik, mozdulatlanul. - Mi történt?! - kiált fel az, akiről nem tudom pontosan, hogy utál-e.
Teljesen nyugodtnak érzem magamat, nem félek a következményektől. Ez vajon a pszichopaták egyik jellemzője..? Hmm, nem tudom...
Az egyikük lerohan egy nevelőért, hogy az tanácsolja mi legyen.
A másik is csak nézi Andrit, mivel nem hiszi, hogy tudna valamit tenni.
- Te voltál az? - kérdezi, miközben a tekintete még mindig a földön fekvőn van.
- Hát... - játszom meg az idegest. - Épp a szekrényemnél voltam, mikor... felbukott bennem - kezdenék el sírni, de sajnos nem tudok, pedig hitelesebb lenne. - Sajná-
- Áh, akkor nem a te hibád, nyugalom - látszik rajta a megkönnyebbültség.
Bejön a szobába a nevelő és próbálja keltegetni, de nem használ. Hátha meghalt, én remélem.
Szörny vagyok? Tudom, de nem érdekel.
Ő is megkérdezi, hogy mi történt, de én nem akarok válaszolni. Az, akinek hazudtam, elmondta helyettem a mesémet, én pedig a bűntudat vonásait vetítettem az arcomra.
Leviszik Andrit, kihívják a mentőket és a szoba csakis az enyém. A tükörbe nézek és megint látom a mosolyom, de ez átvált vigyorba, egy igazán rémisztőbe.
Érzem, ahogy valaki a vállamhoz ér, majd a combomra is ráteszi a kezét.
- Azt hiszed, hogy megszabadulsz tőlem? Idióta... Én mindig itt leszek, hogy megnehezítsem neked, a - a nemi jegyemhez is hozzáér - dolgot... Ha egyszer elkaptalak, akkor nem foglak elengedni... Ez egy örök kapcsolat...
Suttog minden egyes szót a fülembe Andri. Tudatában vagyok, hogy nem lehet itt, mégis olyan valóságosnak tűnik, hogy megcsókolom, mire elkezdi karmolgatni azokat a területeket, ahol hozzámér.
Ilyen az igazi hallucináció? Egyszerre fájhat kibaszottul és egyszerre lehet ilyen jó?
Úgy érzem, hogy elvesztem a józan eszemet lassan, vagy csak egy részét. Térdre rogyok a földön és látom, hogy vérzek. Vagy, nem vérzek..?
De, ez nem tűnik el...
Kérek mindenkit, hogy ne haragudjon rám... Én sem akartam ezt az elmebajt...