A jövőnk- Sope ff.

Part 9

"-Figyelj, pihenj, talán holnap már kiengednek. Aztán megnézhetjük.. Talán.."

Pihentem egy pár órát ahogy Hobi mondta, s majd mikor felkeltem láttam dokikat akik körülöttem diskurálnak, ha jól hallottam az egészségi állapotomról. Valami olyasmit hallottam hogy emlékezetvesztés esélyes, meg nagy traumák voltak az életemben, blablabla... Igen én is tudom, nem volt valami normális életem ÉN IS TUDOM.. De most legalább rátaláltam életem szerelmére... Mondjuk most Hobi-t nem látom sehol...

-Hol van Hoseok?- kérdeztem aggódva.

-Milyen Hoseok?- kérdezték a dokik összezavarodva.

-Hoseok. A barátom. Jung Hoseok. Tudják, A Jung Hoseok! A híres idol!

-Ohhhh, Jung Hoseok? Valami találkozón van fanokkal. Mondta ha felébredt hívja fel.

Pillanatra szívrohamot kaptam, hogy talán meghülyültem, vagy az egészet képzeltem, de szerencsére nem. Amint kimentek a dokik, elvettem az ágy melletti szekrényről a telefonom, majd tárcsáztak Hobi-t.

-Sziaaa, na remélem jobban vagy.- mondta Hoseok a telefonon keresztül.

-Sokkal jobban baba... Hol vagy most?- kérdeztem aggódva.

-Egy meet'n greet-en pár várossal arrébb. Körülbelül fél óra és megyek okés?

-Rendben, majd írj ha itt vagy a korház előtt. Szia!

-Szia!

Letette a telefont, majd gondoltam eszek valamit, mivel tele volt a szekrény kajával. Kedvem volt egy kis narancshoz, szóval kivettem 3 db-ot és elkezdtem őket megpucolni. Nehezen ment mert nincsen valami nagy körmöm, de 10 perc után csak sikerült. Megettem őket, majd kaptam egy üzenetet Hobi-tól.

"Dugó van a szomszéd városban kések pár percet"

Azok a rohadt dugók... Apropó dugók, miért van egy kb 10 éves bor mellettem... És miért nincs bent a dugója? Volt képük hozni bort egy betegnek, ÉS KI IS BONTOTTÁK? Remélem azért beleinni nem ittak. Megnéztem az üveget, majd láttam hogy félig van. Cöhh, megitták a borom felét? Barmok. Egyszer csak csipogott a telóm, megnéztem és láttam hogy Hobi az. 

"Ma már nem tudok bemenni túl késő van nem engednek be."

Mi az hogy nem engedik be? Este hatkor? A kórházban 10-ig van látogatás...  Na mindegy alszok ha már úgy döntött őfelsége hogy nem jön be. Elaludtam úgy kb 15 perc után és fura volt, de nem álmodtam semmit se. Mikor felkeltem megnéztem az időt, reggel 8 óra. Pont most jönnek a dokik vizitre. Nem kérdeztek semmi különöset, mondtak pár dokis dolgot, meg azt mondták hogy ma ha kész vannak a papírok, elengednek. Nagyon remélem is mert van pár megbeszélnivalóm Hobival. Behozták a reggelim, ami egy szimpla vajas-párizsis szendvics volt. gyorsan befaltam  majd elkezdtem pakolni. Nem volt valami sok cuccom, csak egy kis táskányi. Olyan 2 óra várakozás után meg kaptam a papírokat, és a kezembe nyomtak egy telefonszámot. Azt mondták hogy ha hazaértem hívjam fel, pszihológus segít. Fogalmam sincs miért kéne pszihológussal beszélnem, de biztos van valami, szóval majd felhívom. Amint kiértem a kórházból felhívtam Hobit, hogy legyenszíves elvinni mert végre elengedtek, és nincs kedvem buszozni. Persze, kitaláltátok, nem vette fel. Komolyan, van vagy 30 féle kocsija és nem képes elvitetni? Már nem mintha a kocsiai miatt járnék vele, de már ha a pasija kórházba került és nem képes meglátogatni egy kocsit igazán elküldhetne érte. Na mindegy, a legközelebbi buszmegállóig elsétáltam majd, tök türelmesen vártam a buszt kereken 20 percen keresztül. Épp hogy elkezdett esni mire ideért a busz. Mekkora mázlim van ma. Felszálltam a buszra, szinte majdnem üres volt. Még egy ultra nagy mázli. Megkérdeztem a sofőrt hogy kb mennyi idő amíg odaérünk Hobi házához legközelebbi buszmegállóhoz. 

-Úgy körülbelül fél óra. Miért egy másik őrült rajongója vagy?- kérdezte miközben fel alá nézegetett engem.

-Hosszú történet...

-Van időm. - mosolygott.

-Nem értené meg tökmindegy.- ráztam meg a fejem mosolyogva.

Megrántotta a vállát, majd bekapcsolta a rádiót hogy ne kínos csendbe utazzunk. pont ahogy mondta, fél óra mulva ott voltunk a buszmegben. Az a jó, hogy tudtam innen Hobi háza felé az utat. Még egy mázli. Amiközben mentem Hobihoz, szembejött velem Namjoon.

-NAMJOON!- ordítottam fel. -Jól vagy? Minden okés? Mi történt? Ki bántott? - halmoztam a kérdésekkel. Nem nagyon bírta ha kérdezgetik, szóval elég keveset válaszolt.

-Szia Yoongs. Minden oké. Elnézést hogy miattam kellett aggódnod.

-Huhh már megijedtem hogy valami komoly történt veled. Várj. Hobitól jössz?- néztem rá komolyan.

-Ööö... Talán? 

-Ó persze, veled elvan nekem meg nem válaszol.

-Jaj nem úgy Yoongs. Elejtette a telefonját és eltört és a megrendelt telefonja még nem érkezett meg.

-És nem voltál képes írni hogy ne aggódjam szarrá magam?

-Tényleg nagyon bocsi Yoongi. Menj, nagyon vár téged. Hiányzol neki.

Bólintottam, majd elköszöntem Namtól. Innen nincs valami messze Hobi háza. Siettem, hogy végre találkozzak vele, mivel nekem is nagyon hiányzott. Ott voltam már a kapu előtt, és nem mertem csengetni. Mire rájöttem hogy van saját kulcsom. Szakadna rá a feledős fejemre a világ összes villanyoszlopa. Be surrantam a kapun, majd gyorsan az ajtón is.

-Hobiii itthon vagy?- kiabáltam be a házba.- Megjöttem! 

Eléggé sötét volt, szinte nem láttam semmit. Egy zörejt hallottam a földszinti konyhából. Elindultam a konyha felé, mire hirtelen felkapcsolódtak a villanyok, és annyit láttam, hogy Hobi lent térdel a lábam előtt, egy gyűrüvel a kezében. VÁRJ. MI? Elnézést, de nem tudo mfeldolgozni hogy éppen mi a fészkes fene történik előttem. HOBI. MEGKÉRI. A. KEZEM? AKKOR MOST MI VAN? Mindvégig ezt tervelte? De nem vagyunk egyedül a szobába. Namjoon, és még pár barátunk akiket fontosnak tartunk itt vannak. WOW. Azt hittem hogy már nem szeret de nagy megkönnyebbülés. DE MÉG MINDIG NEM TUDOM FELFOGNI.

-Min Yoongi. Életem egyetlen értelme. Hozzámjössz? - kérdezte félve, hogy nemet mondok. De ismer és tudhatná hogy egy ilyen esélyre nem mondanék nemet.

-Úristen persze! Milyen hülye kérdés egy Jung Hoseok?- kérdeztem, majd sírva átöleltem. Annyira boldog vagyok.. El se tudom képzelni.. Életem szerelme megkérte a kezem.. Olyan elmondhatatlanul boldog vagyok.. Hirtelen valami fényeset láttam. Aztán kinyitottam a szemem. Hol vagyok? Hol? Miért? Mi? A hotelszobám.. A régi hotelszobám.. Na ne.. Hányadika van? Mennyi az idő? Minden ott volt amit hagytam amikor kiraktam a blogom legelső részét. Megnéztem a telefonom. Másnap van. Reggel hét. TESSÉK? Ne mondd hogy ez mind csak egy álom volt.... Nem.. NE MONDD HOGY NEM TÖRTÉNT MEG.

                                                                                          Vége.

Ejjha, első wp könyvem, elég kevesen olvastátok eddig, de remélem egyre többetekhez jut el. Írjátok meg kommentben hogy mennyire tetszett, mivel nemsokára írom a 2. könyvem. Majd jelentkezem. Sziasztok!