Waitin tor the Sunshine

#1

Hangos harangozás ütötte meg a fejem. Elmúlt már éjfél mégis ott ültem a laptopom előtt egy apró motelszobában. Félmosolyra húzódtak az ajkaim.

-Megvagy!-Suttogtam diadalittasan. Leírtam a koordinátákat egy fecnire majd megsemmisítettem a bizonyítékot és még az nap tovább álltam a terepjárómmal. Egy közeli motelben megszálltam pár órára és aludtam. Más nap délben ébredtem. Senkit nem engedtem be magamhoz. Felkészültem az akcióra. Fegyverek nálam feketében vagyok minden mellék zsebemben meglapul töltény vagy esetleg kések. Egy szájmaszkot vettem magamra majd felhúztam a  kapucnim és beszálltam az autóba. Neki kezdtem a kevesebb mint fél órás útba. Egy kissé elhagyatott helyen leparkoltam és innen gyalog mentem. Nem vettek észre természetesen. Meglepően nem igazán őrízték a kivűlről lepukkantnak tűnő épületet. Lassan kezdtem megközelíteni és minnél kevesebb feltűnést okozni. Azt hiszem ma van a szerencse napom.  Előre kinyitottam az ajtót amin ki is lőttek. Felemeltem a revolvert és leadtam két pontos lövést a földön heverő üvegszilánk segítségével.

****Seokjin szemszöge****

Éppen az ágynak nem nevezhető matrackán feküdtem és azon elmélkedtem milyen jó lenne újra érezni, hogy az eső az arcomra csöpög hogy, a napsugár melegíti a bőröm. Újra a levegőt szívni aminek nincsen fertőtlenítő, doh és vér szaga. Mintha a levegőt is ezek a rihadékok készítenék. Vajon a fiúk hogy, vannak? Legalább nem hallom a kiabálásaikat, ami megkönnyebbüléssel, viszonnt közben mégis aggodalommal tölt el. Az jelentheti azt is hogy, meghaltak. Ne, nem az lehetetlen. ,,Mindnyájan itt hagytak!"

-NEEH NEHM!-Üvöltöttem fel.

-SZÁLLJ KI A FEJEMBŐL!-Emeltem fel a hangom megint hátha az elnyomja ezt a hangot de, semmi értelme nem volt. Vízhangzott a fejemben amit momdott. A hangokat lövések hallgatatták el és léptek hangja. Kemény dobogás volt ez. Bár ezt már meglehetett szokni. Meghallottam a szél besüvítő hangját. Valaki bejött, kintről. Előszőr nem is akartam hinni a fülemnek. Ez tényleg megtörténne vagy csak újjabb képzelgés volna? Mi a franc történik?

-Add fel kislány semmi esélyed!-Kiáltotta az egyik testőr aki a helyen dolgozott. Csak egy újabb lövést és puffanást hallottam. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam de, a kis ablakocskán nem tudtam kinézni, összeestem. Áhh igen a lábam. Még nem gyógyult be teljesen.

****Visszaemlékezés***

A cellába bejött egy doki, illetve egy őr aki itt dolgozott. Elvitt magával egy félhomályban tündöklő szobába. Én már csak a Kínszobának neveztem. Leszíjjaztak egy vaságyhoz, majd különböző injekciókat adtak be. Aztán elkezdett verni a férfi, bár nem tudom miért nem tettem semmit. Amikor már úgy tűnt végzett, ellépett tőlem és nekem háttal állt. A kezemet és a testem tartó szíjj elszakadt. Kiszabadítottam a lábamat, majd futni kezdtem a kijárat felé. Hogy megállítsanak lábamba kaptam egy golyót. 

****Visszaemlékezés vége****

A gondolatszál félbeszakadt mivel, egy női sikolyt hallottam. Itt nincsenek nők, soha. Ki ez? Nem volt időm ezen elmélkedni mivel, az ajtóm kinyílt. Összehúzódtam és védtem a fejem. Párat lépett előre aki belépett de, ez más volt, mint amit ismertem. Kicsit vontatott volt és kicsit sem kemény. Lassan felnéztem. Egy nő állt előttem. Legugolt hozzám. Remegni kezdtem.

-N-ne bánts k-kérlekh.-Folyt le pár könnycsepp az arcomon.

-Jin!-Szólított nevemen angyali hangján. Várjunk csak. Én ismerem őt. Egy lány. A múltból. [Y/N].

-[Y-Y/N] te vagy az? Tényleg itt vagy?-Remegett meg a hangom. A még mindig gyönyörű régi barát felém nyúlt és megsimította a karom majd szoros ölelésbe vont.