28. Fejezet

1.2K 94 73
                                    

És itt is volnék a második karácsonyi résszel. Élvezzétek. :D

Hónapok teltek el. Már beköszöntött a május, ami kellemesen langyos, de nem tikkasztóan meleg időt hozott magával. A fák virágba borultak, a birtok zöldellt a sok frissen hozott levéltől és a levegőben kellemes virágillat terjengett. 

De ezt Amy-ék mind nem érezték, mert a könyvtárban aszalódtak a RAVASZokra tanulva.

- Én ezt nem bírom. -vágta be az egyik könyvét a lány, és fejét ráhajtotta - Menjünk ki kicsit sétálni, már reggel óta itt ülünk. És szombat van.

- Támogatom. - állt fel Brian is, és nyújtózott egyet - Kettő az egy ellen, Reg. Kellj fel, megyünk. 

Regulus dünnyögött valamit, de ő is felállt, és a trió elindult kifelé a könyvtárból. Könyveiket és táskájukat ott hagyták az asztalnál. Tudták, hogy úgysem nyúl hozzá senki, mert Amy megátkozza, Reg meg bűntetőmunkára küldi őket.

Kisétáltak a birtokra, le a tóhoz, és fél órát heverésztek a napsütésben. Amy élvezte, hogy az elmúlt pár hónapban relatíve nyugalmas volt az élete. Leveleket csak akkor kapott, amikor Elijah találkozni akart vele. Megbeszélték, hogy könnyebb és biztonságosabb titkos találkákat szervezni, mint leveleket küldeni.

Kezdett teljesen megnyugodni. Elfogadta a rokonságát, beletörődött, hogy a jelenkor két legsötétebb varázslójának rokona. Tenni ez ellen úgysem tudott semmit. Egyedül a vizsgái miatt aggódott. Jól tanult, Regulus mellett nehéz is lett volna nem jól tanulni. De attól meg benne volt a félelem. Bár azt nem tudta, hogy a RAVASZ után mit fog magával kezdeni. Szívesen lett volna auror, de az felejtős volt az alkarján díszelgő szépség miatt. A bátyja miatt gyógyító is lett volna a Mungóban. Azt még reálisnak is látta.

- Szerintem lassan vissza kellene menni. - szólalt meg halkan Reg, aki a fa tönkéhez támasztotta a hátát és a környező hegyeket bámulta.

§

Vacsorára késve érkeztek meg, mivel sötétedés után végeztek a tanulással, és a táskáikat még lerakták a klubhelyiségben.

- Éhen halok. - huppant le a lány az asztalhoz. Ebédre sem evett nagyon sokat, mivel akkor tartották a kis pihenős, sütkérezős szünetüket.

- Nem voltatok ebédnél. - szólalt meg hirtelen egy túlságosan is jól ismert, ám de felettébb idegesítő hang.

- Nem értünk rá, Cherish. A RAVASZokra tanultunk. - dünnyögte Brian.

- Pedig azért nem olyan nagy cucc. - vont vállat a lány.

Amy felvont szemöldökkel nézett az irritatív elsősre.

- Hát, ha bármi értelmeset is szeretnél kezdeni magaddal, akkor eléggé szükséges. - szólalt meg Amy.

- Anyáék azt mondják, hogy majd megoldják nekem. Elvégre Yaxley-k vagyunk, elég sok pénzzel. - vont vállat Cherish.

- Hát ne haragudj, de vannak olyan emberek, akik rendes munkával akarják elérni a vágyaikat és az álmaikat, nem a nevükkel és a pénzükkel. - felelte Amy, majd felpattant, intett Reguluséknak, és a konyha irányába vette az irányt.

Némán elbaktattak a helyiségig, majd Amy szólt a manóknak, hogy adjanak nekik valami maradékot. Letelepedtek a földre a fal mellé és belekezdtek a vacsorájukba.

- Reméljük, ezzel leakad rólunk. - szólalt meg pár perccel később Reg.

- Ha nem, akkor is már csak két hónap van vissza. Aztán soha többé nem látjuk. - vont vállat Brian - Ha be nem áll a seregbe.

Hai finito le parti pubblicate.

⏰ Ultimo aggiornamento: Aug 28 ⏰

Aggiungi questa storia alla tua Biblioteca per ricevere una notifica quando verrà pubblicata la prossima parte!

A Kígyó TörténeteDove le storie prendono vita. Scoprilo ora