Midorya x Reader

323 12 2
                                    

Hamsty_and_friends kérésére.
Yay, végre bepótoltam a késedelmeimet!! Akkor jó szórakozást a részedhez. Ha nem baj, akkor a Reader-t kicsit féltékenykedőre alkottam.

Az UA elsőéves diákja vagyok. Az 1-A ba járok. Mivel az osztálytársaim erősek, nekem is sokat kell edzenem, hogy ne lógjak ki a leendő hősök közül. Nem az az álmom, hogy hős legyek, de.. Csak Midorya miatt vagyok itt. A képességem erős, így természetesen felvettek, Izuku örömére. Viszont körülbelül Todoroki életkedve jellemző rám az órákon.

Egy valaki van az osztályban, akit egyszerűen ki nem állhatok. Ochako. Teljesen nyomul a Páromra. Pedig csak a szemét nem szúrja ki, hogy együtt vagyok a brokkolival. Akinek az meg nem tűnik fel, hogy a csaj rá van mászva. Múltkor konkrétan az ölébe mászott!

Ha egy dolog van az Életemben, ami miatt elvesztem a hidegvérem, az az, ha rányomulnak Izukura. De mivel már az osztályunk elhíresült a Sportfesztivál miatt, így már az utcán is kikezdenek vele. Hiába sétálok ott mellette, a kezét fogva. Neki az sem tűnik fel, csak kikezdenek vele. Amit utálok.

Ma is ez történt. Épp a boltba indultunk a Párommal, mikor egy csapat csaj ránkszállt. Azaz Midoryá-ra. Odaadták neki a telefonszámukat, egy olyan mondattal, hogy „Bármire kaphatók vagyunk Drága, BÁRMIRE" Majd elmentek. Erről csak annyit, hogyha szemmel ölni tudnák, mind hulla lenne. Minden. Egyes. Ilyen. Ribi. Most meg épp Izukuval veszekszem. Miattuk.

-Nem hiszem el! Hogy nem látod hogy rádnyomulnak!! IZUKU! Ekkora eséllyel írd ki a rohadt homlokodra, hogy „Hey, szingli vagyok!" Basszus!!!

-(T/N). Tudod, hogy engem ők nem érdekelnek. És én nem flörtölök egyikkel sem. Csak nem akarok bunkó lenni. Nézd, ezt is kidobom. - egy lendületes dobással hajította ki a szemétbe a telefonszámos papírokat. - Hercegnőm, tudod, hogy szeretlek.

Durcásan elfordítottam a fejem. Nem hiszem el, hogy még ezt is sikerül a saját oldalára fordítania. Ez a pasi lehetetlen.

Aznap ugyanúgy lenyugtatott, mint mindig. Mindig ezt teszi, én meg mindig megbocsátok neki. Az én Hercegemnek.

Naa, itt is van, most hogy már csak 1 kérés van vissza, valaki legyen olyan drága, kedves és aranyos, hogy kérjen, mert ki fogok nyúlni az unalomban, hisz a többi storymat nincs kedvem folytatni. 😁❤️

Anime OneshotsWhere stories live. Discover now