К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Harry
Csupán három napja, hogy visszahoztak Londonba, de mégsem vagyok boldog. Voltam a munkahelyemen, ahol azonnali hatállyal felmondtam. Azt hittem, ha visszatérek, örülni fognak, hogy nem haltam meg, és bocsánatot kérnek, amiért nem kerestek, de nem. Amit kaptam, az csak flegma stílus volt, és szerintük vicces célozgatás, hogy a nemi identitásom miatt még a havasokon sem tudok megfagyni. Túl meleg vagyok hozzá. Akkor és ott döbbentem rá, hogy az elmúlt hónap volt életem legszebb időszaka, és boldogabb voltam Louis-val a Spitzbergákon, mint itthon, ahol az sem érdekelte őket, ha meghalok. A felmondás után hazamentem, és szégyenszemre hangosan zokogva zuhantam az ágyba. Elveszítettem a munkámat, elveszítettem azokat az embereket, akiket barátaimnak mondtam, és elveszítettem a szerelmem... Nem tudok tovább hazudni önmagamnak. Beleszerettem Louis William Tomlinsonba. Hiányzott az ölelése, az illata, a bölcs szavai, még azok a borzalmas, ehetetlen ételek is. Az első ember, aki tényleg érdeklődéssel fordult felém, és nem ítélt el. Szeretett velem beszélgetni, és jó tanácsokat adott az életre. Utolsó éjjel sem használt ki, pedig ott volt előtte a lehetőség. Értékes embernek éreztem magam mellette. Valakinek, aki számít. És ezt csak neki köszönhettem. Itthon ismét a közutálatnak örvendő Harry vagyok, akit mindenki csak lenéz, és kigúnyol, bár ötletem sincs, hogy miért van így. Harry Styles, aki magányosabb, mint a Spitzbergákon élő szerelme. Miután vörösre sírtam a szemem, meghoztam életem talán legnehezebb döntését. Tudtam, kit kell keresnem, ha meg akarom valósítani a célomat.
Louis
December 24. A születésnapom és Szenteste. Kár, hogy az egyetlen társaságom nem más, mint egy közös fotó a kedvesemmel. Minden nap egyre nehezebb. Egyre keservesebb a magány. Reggel hiába fordulok meg, nincs ott mellettem... Az az egy hónap elég volt ahhoz, hogy teljesen magába bolondítson. Lehet, hogy hülyeség volt, hogy nem fogadtam el utolsó este az ajánlatát, de nem tehettem meg vele. Egy rendkívül értékes ember, aki csak szeretetre és törődésre vágyik. Akiért mindent megadnék, hogy mindig mosoly csillogjon az arcán. Remélem, boldog lesz, talál valakit, aki imádattal halmozza el. Napok óta képtelen vagyok a kutatással foglalkozni, csak fekszem az ágyban és nézek ki a fejemből. Éppen csak a hőmérséklet szabályzót használom, vagy a mosdót. Étvágyam sincsen sok... Olyan, mintha egy üres porhüvely lenne a testem. A napok egybefolynak. A sötétség nem csak kint, hanem már bent, a lelkemben is uralkodik. A néma csöndet távolról egy helikopter hangja töri meg. Gondolom hozzák az újabb adag tartós élelmiszert. Addig fel sem vagyok hajlandó állni, míg valaki kopogni nem kezd az ajtón. Ez amiatt fura, mert általában lepakolják a ládákat, és már mennek is. Hisz nem tudhatják, mikor vagyok itt, vagy épp vagyok megfigyelő körúton. Mivel ütemesen verik a bejáratot, és ha jól hallom, a helikopter is elment, valakit itt hagytak. Lehet, jöttek ellenőrizni. Duzzogva mászok ki az ágyból, és megyek, hogy behívjam a vendéget... Semmi kedvem most az emberekhez. Azonban amint kinyílik az ajtó, megáll bennem a levegő.
