Karácsonyi Kívánság / Larry Stylinson ff BEFEJEZETT

3.

Második hét

Louis

Mióta itt van nálam ez a fiú, az életem fenekestül felfordult. Szokatlan, hogy nincs néma csönd, hanem valaki mindig szöszmötöl. Titkon néha végig nézek rajta. Szegény fiú... Az állítólagos barátai simán itt hagyták volna, hogy meghaljon egyedül a hidegben. Az ilyen, és ehhez hasonló dolgok miatt utáltam meg az embereket. Bevezettük a rendszert, hogy este, hogy ne érezze magát haszontalannak, ő az, aki megágyaz kettőnknek. Mivel előző héten nem tudott pihenni a hideg miatt, és a lelkére rázúduló kétségbeesés miatt, így, hogy segíteni tudjam őt, magamhoz öleltem a takaró alatt, és míg el nem aludt, addig apróságokat mondtam neki, azzal tereltem a figyelmét. Szorosan hozzám simult éjszakánként, ami nem lett volna baj, csak éppen... Nos... Nincs mit szépíteni ezen, én is férfi vagyok, és több, mint tíz éve nem volt kapcsolatom. Harry pedig nagyon szemre való fiú. Törékeny, enyhén izmos, ugyanakkor kicsit szálkás testalkat, de mégis... pont az én ízlésemnek való. Emiatt nehezek az éjjelek. Hiszen nincs rajtunk más, csupán az a vékony kis alsó... Reggelente hamarabb kelek, mint ő, így van alkalmam könnyíteni a testemet feszítő vágyakon. Bár az agyam tudja, hogy nem szabad hamis álomba ringatni önmagam, hiszen már csak két hét és elmegy, de a testemnek mégsem tudok parancsolni. Nem akarok feleslegesen fájdalmat okozni sem önmagamnak, sem neki. Tudatosan azon vagyok, hogy megtartsam felé a három lépés távolságot, hogy ne bonthassa le az általam felépített kérget, amit éppen azért hoztam létre, hogy soha többé ne tegyem ki magam senki játszadozásainak. Bármennyire is nehéz, nem engedhetem magamhoz közel.

Napközben igyekszem mindenféle apró kis feladattal ellátni, hogy ne érezze magát feleslegesnek, de sokszor így is azon kapom, hogy éppen magába van roskadva. Már rábíztam, hogy válogassa időrendbe a naplómnak szánt jegyzeteimet, és vigye fel a gépre, vagy éppen az általam készített képeket rendszerezze, de mindennel hamar megvan.

Egyik nap már kifogyóban voltunk az ennivalóból, így mondtam neki, ha szeretne, kísérjen el, menjünk, és szerezzünk valami húst. Eléggé megijedt a gondolatra, hogy körülbelül ez egy napot igénybe fog venni, de mikor közöltem vele, hogy addig neki egyedül kell lennie a szálláson, inkább úgy döntött, hogy velem tart. Alaposan felöltöztettem, nehogy megfázzon, vagy megfagyjon bármilyen testrésze is, majd útnak indultunk. Alig mentünk öt métert, Harry már bújt hozzám.

- Hány fok lehet? - kérdezi tőlem.

- Sejtéseim szerint most olyan mínusz ötven körül van. Jó időnk van. Szerintem megússzuk vihar nélkül.

- Mínusz ötven fok? Jó idő? Louis... Még a mínusz öt fok is kevés!

- Itt ez kellemes. Remélem tudunk valami húst szerezni.

- Mármint fogunk halat, vagy...

- Azzal most nem fogunk megpróbálkozni. Nem szeretném az étlapon végezni. Amikor enyhébb az idő, a jegesmedvék, és a farkasok is vadászni járnak. Általában a víz környékét keresik.

- De... Akkor mi mire vadászunk?

- Nem fog tetszeni, de megfagyott állati tetemre... - azt hiszem nem kellene őszintének lennem, mert Harry lefékez mellettem, a szája elé kapja vastag kesztyűvel borított kezét, majd arca láthatóan a pirosból elkezd zölddé változni.

- Én... Én nem vagyok hajlandó dögöt enni!

- És amikor elmész a henteshez, szerinted mit vásárolsz? Azok ott mind dögök. Hűtve vannak tartva, ahogy itt is. Csak épp előre fel van vágva, meg van pucolva. Semmi különbség nincs. Ez itt a Spitzbergák. Mintha egy nagy hűtőben lennénk. Itt nem romlik meg a hús...