Karácsonyi Kívánság / Larry Stylinson ff BEFEJEZETT

4.

Harmadik hét

Harry

Aggódom. Én már az ágyban vagyok, és Louist várom. Esténként ki szokott menni, hogy ellenőrizze az evező rákok megfelelő olaj leadását, ami általában azt jelenti, hogy kimegy olyan délután hat körül, és nyolc felé érkezik vissza. Most viszont már lassan fél tíz, és sehol nincs. Félek, hogy baja esett.

Mivel egy ágy van, így megosztja velem, nem küld a kanapéra, így ketten jobban tartjuk a hőt, mint külön-külön. Hideg van, hisz ilyenkor már össze szoktunk simulni, és elalvásig beszélgetünk. Aggódom érte... Nem szokott késni... Mi van, ha baja esett? Lehet, utána kellene mennem? Nem gondolkodom sokat, hanem cselekszem.

Gyorsan pattanok fel, és kezdtem magamra rángatni a nadrágom. Utána megyek! Ő is megmentette az életem! Lehet, hogy szüksége van rám!

- Hová ilyen sietősen? - hallom meg a hátam mögött a rekedt hangot. Hirtelen pördülök meg a saját tengelyem körül, ezzel szinte Louis karjaiba esve.

- Óvatosan, még elesel! - segít megtalálni újra az egyensúlyomat. Istenem, de jó a karjaiban lenni!

- Én csak...

- Hová készültél?

- Azt hittem, bajod esett, és meg akartalak menteni.... - sütöm le szégyenlősen a szemem. Egy hideg ujj emeli fel az államat, hogy a jeges kék szemekbe nézzek.

- Köszönöm. De bármi is történik velem, meg kell ígérned, hogy egyedül, soha nem mégy ki! Én itt egyedül bologulok tíz keserves éve! Ismerek minden dombot, tudok tájékozódni, ismerem a vadon törvényét. Az itteni élet vérkeringésében benne vagyok, te viszont csupán egy vendég vagy itt. Bajod eshet, és azt nem szeretném! Megértettél, Harry?

- Igen... Megértettem... - még most is értem aggódik. Hogy lehet valaki ilyen jószívű?

- Nagyon helyes. Most viszont bújjunk ágyba, mert odakint csak úgy repkednek a mínuszok.

- De... Miért késtél? - kérdezem, amíg segít lehúzni a kezeslábasom. Immár ő is csupán egy alsóban áll előttem, és a teste libabőrös a hidegtől.

- Mert le kellett engedni a ráktároló edényeket. Emiatt volt hűvösebb az idő is az elmúlt pár napon. Eltömődött a cső - mondja, míg helyet foglalunk az ágyban, majd így folytatja: - Most viszont melegíts fel. Átfáztam... - bújik hozzám Louis, ezúttal kiskifliként. A héten többször kaptam magam azon, hogy azt figyelem, Louis milyen figyelemre méltó férfi. Igazi, nyers erő árad belőle, egyszerűen csodálom, hogy hogy bírta ki itt a 10 évet. Louis hamar elalszik, gondolom, jól esik neki a testem melege. Engem eléggé lehűtött, de most nem érdekel. A nyakába hajtom a fejem, és beleszippantok a hajába. Lehunyom a szemem, és elképzelem, milyen érzés lenne, ha most megfordulna, és maga alá gyűrne. Biztos vagyok benne, ha valaki, akkor ő gyengéd lenne hozzám. Soha senki mellett nem éreztem azt, hogy igen, benne meg tudok annyira bízni, hogy neki adjam magam először, de Louis ilyen. Csupán a gondolataim elegendőek ahhoz, hogy a testem reagáljon, és érezzem, amint az alsóhoz feszül a farkam.

Kelletlenül húzódok hátrébb, nem akarok magyarázkodni, ha megérezné a fenekéhez nyomódó tagom.

A gondolataim olyan zavarosak... A Louis-ból áradó férfias energia egyszerűen letarol. Minden vágyam, hogy érezzem őt, a csókjait, azt, hogy birtokol engem.

A következő napok zavartalanul telnek. Az unalmas óráim legtöbbjét úgy töltöm, hogy még mindig a tanulmányait böngészem át. Rengeteg értékes és bölcs gondolat van benne, így amíg itt vagyok, arra törekszem, hogy minél többet tudjak belőle elolvasni. Egyik ilyen délután találtam egy nagyon érdekes jegyzetet, amiről bővebben is szerettem volna, ha mesél nekem.

- Mit jelent az, hogy a hosszúszárnyú bálna repertoárja nem olyan széles, mint a grönlandi bálnáké? - nézem érdeklődve az éppen takarító Louisra.

- Oh! Konkrétan arról írok ott, hogy a grönlandi bálnának, ami a Jeges-tenger vizében él, sokkal tágabb a kommunikációs képessége, mint azt hittük volna. Ugyanis az állatok dallamos hívóhangjai olyan változatosak lehetnek, mint az énekes madaraké. És éppen ez a tulajdonságuk az, ami egyedülállóvá teheti őket a cetek, de még az emlősök között is. Három évig figyeltem őket. A Spitzbergák közelében élő populáció száznyolcvannégy különböző dallam típusát fedeztem fel. A vokalizációkat a nap huszonnégy órájában folyamatosan rögzítettem, és kiderült, hogy a grönlandi bálnák ábécéjének több ezer betűje van. Úgy kell elképzelni a dalaikat, mint a klasszikus zenét. Rendkívül rendezett. Egy dal akár húsz-harminc percig is eltarthat, mert bár egy dallam hossza negyvenöt másodperctől két percig terjed, de folyamatosan ismétlik.

- Ez nagyon érdekes!

- Igen, nagyon titokzatos állatok. Mivel ilyen zord körülmények között élnek, nem igazán van tudós aki feláldozza az életét azért, hogy tanulmányozza őket. Egyébként rendkívül családcentrikusak. Matriarchális családokban élnek. A nőstények ötven-hatvan éves korukig ellenek, utána pedig nagymamaként vigyáznak az utódokra. Az is megfigyelhető, hogy ahol nincsen nagymama, ott a borjak is hamarabb elpusztultak.

- Még az állatok is család központúak. Ez nagyon szép.

- Neked van családod, Harry?

- Igen, bár nem igazán tartjuk a kapcsolatot.

- Oh... Sajnálom.

- Semmi baj. Még kicsi voltam, amikor a szüleim elváltak, anyám a nevelőapámmal él Los Angelesben.

- És te hogy kerültél Londonba?

- Ott folytattam a sulit, és amellett dolgoztam.

- Ez ismerős. Én is egyetem mellett dolgoztam. Nem volt egyszerű, de meg lehet csinálni.

- Így van. Én ugye statisztaként dolgozom, de még az egyetem mellett egy pékségben helyezkedtem el.

- Oh! Akkor gondolom tudsz kenyeret sütni?

- Hát... Nekem javarészt a polcok feltöltése volt a feladatom, nem pedig a sütés. Viszont amikor mások ébredeztek, én akkor csomagoltam össze a frissensült kiflit, és mentem haza. A fizetés mellett minden nap kaptunk választás szerint péksüteményt is.

- Ez milyen jó hangzik! Gondolom a párod örült a friss, meleg reggelinek!

- Hát öm... Nekem nem... Szóval nekem még nem volt barátom... Úgy értem... Tartósan még soha nem voltam senkivel... Bár nem tartósan sem nagyon... Mármint...

- Nem, semmi, ne magyarázkodj, én voltam tapintatlan! Ne haragudj!

- Semmi... Semmi baj...

Az ominózus beszélgetés után szerencsére Louis nem hozta fel többé ezt a kényes témát, viszont láttam rajta, hogy rájött a titkomra. Nem elég, hogy elszóltam magam a szexuális irányultságomat illetően - amire azért eléggé felkapta a fejét - ráadásul szerintem azt is sikerült ennyivel elárulom, hogy még nem kerültem intimebb viszonyba senkivel. Bár sosem szégyelltem azt, hogy meleg vagyok, azért nem reklámozom. Elvagyok a magam kis világában. Az viszont feltűnt, hogy mióta világossá váltak ezek a dolgok Louis számára, azóta többször felejti rajtam a szemét, mint ezelőtt, és esténként néha érzem, hogy mintha hatással lennék rá. Nem véletlenül lesz olyan kemény az alsójában reggelre... Talán tetszem neki? Lehet, hogy szimpatikusnak talál? Talán, ha összeszedném magam, minden csepp bátorságomat, és megtenném felé az első lépést, mi történhetne?