Karácsonyi Kívánság / Larry Stylinson ff BEFEJEZETT

2.

Első hét

Harry

Az álom és az ébrenlét mezsgyéje nagyon vékony. Nem igazán tudom eldönteni, hogy álmodom-e még, vagy éppen meghaltam, és ez már a mennyország? Nem bírom rávenni a szemhéjamat, hogy kinyíljon. Csak mélyeket lélegzem a pézsmás illatból, ami az orromba kúszik, és élvezem a testemet körülölelő forróságot. Az elmém játszik velem. Úgy érzem, mintha bolyhos puha felhő ölelne körbe, ami egyenletesen mozog fel és le a fejem alatt. Most olyan békés minden. Nem fáj semmi, jó melegben vagyok, és végtelenül biztonságban érzem magam. Az agyamat elködösítő vattapamacsok lassan eltűnnek, és sajnos egyre inkább lökdösődöm a valóság felé. Lassan kúszik a fejembe a tegnap emléke, hogy eltévedtem a hóviharban, majd az a fura morgás, és végül...

Hirtelen pattan ki a szemem, de nem moccanok. Egy meztelen mellkason fekszem, míg szorosan hozzá vagyok simulva. A combomat átraktam az idegen lábán, ezzel is hozzá bújva még inkább. Érzem, amint meleg, hatalmas tenyere a csípőmön pihen. Egyenletesen lélegzik, szóval még nem ébredt fel. Ő belőle árad az édeskés pézsma illat. Hatalmasat nyelek, mielőtt lassan és óvatosan felemelem a fejem. Enyhén borostás arca van, és vékony, rózsaszín ajkai. Kócos, barna fürtjei, és formás, pisze orra.

Nem számítok rá, de hirtelen megszólal, ezzel pedig rám hozza a frászt.

- Aludj még... Korán van - hangja magas, és rekedt, mint aki sokat dohányzik. Ösztönből szeretnék kiugrani az ágyból, de olyan erősen ölel, hogy szinte meg sem tudok moccanni.

- Nyughass és aludj! - szól rám ismét.

- Ki... Ki vagy te? És miért vagyok meztelen? Hogy kerülök ide? - zúdítom rá a kérdéseimet.

- Mindig ilyen korán kelsz? - néz rám végre, és megpillantom a tegnap esti emlékekből maradt kék szemeket. Nem tudok válaszolni, hiszen nem értek semmit, csak szeretnék elhúzódni és felöltözni. De természetesen ez csak álomkép, ugyanis pillanatok alatt fölém kerül, majd betakar, és így szól:

- Louis vagyok. Megmentettelek a fagyhaláltól. Azért vagy meztelen, mert nem tudtál volna átmelegedni elég gyorsan, így a saját testem melegével próbáltam felgyorsítani a folyamatot. Túlélés a mínuszokban, első szabály. Most már aludhatunk még egy kicsit? Majd reggelinél megbeszélünk mindent. Nincsen semmi baj, nyugalom.

- Meg... megmentetted az életem...

- Jó reggelt. Így van. Viszont ugyanilyen könnyen el is veszem, ha nem hagysz még legalább egy órát aludni. Szóval gyere, és aludjunk.

A válaszomat meg sem várja, úgy fordít meg, mint egy darab rongyot, és egyből kiskifli nagykifliben hozzám simul. Én vagyok az ő kiskiflije... Mindig is arról álmodtam, hogyha egyszer lesz egy párom, azzal így aludjunk el... Pillanatok alatt hallom meg, ahogy ismét szörcsög a hátam mögött. Úgy ölel, mintha eleve hozzá tartoznék. Minden energiámmal azon vagyok, hogy az elmémből kizárjam a jóleső érzést, és nehogy elaludjak megint. Ahogy telnek a percek, ez nagyobb kihívásnak ígérkezik, mint gondoltam. Talán a kimerültség, talán a stressz, de percek múlva ismét elragad a sötétség. Álomtalan álomban fekszem, de mikor ismét kinyitom a szemem, már egyedül vagyok. Az ajtó félig ki van nyitva, és fura illat száll befelé. Leginkább a rántottához tudnám hasonlítani, de egy kicsit mégis más. Mivel napok óta nem volt normális étel a számba, így a nyálam szinte elcsordul, ahogy felülök. Az ágyon mellém van téve zokni, alsónemű, póló két hosszú ujjú felső, és egy bundás belsejű nadrág. Gyorsan belebújok mindenbe, majd a talált papucsba is, és az illat után megyek. A Louis néven bemutatkozott férfi felöltözve áll egy rezsó előtt, és nagyon úgy tűnik, tényleg valami rántottát készít.