3. fejezet

24 1 0
                                    

Ez most éppen ilyen alkalom. Amikoris téli szünet van és Linával úgy határoztunk hogy a szünet első hetét Seoulban töltjük, a BTS luxus házában. Így egyben meg lesz a karácsony és az összes szülinap ünnepelve velük, amik nem régen voltak.

Csak a dolognak az a szépséghibája, hogy a Misterek nem hajlandóak megjelenni. Ilyenkor egy hatalmas helikopterrel szoktak jönni, ám most még egy varjút sem látunk az égen. Unalmunkban elmentünk a Sparba és vettünk kaját, de mire visszaértünk ott keringett a kicsike a suli felett, majd pedig a sarkon található körforgalom kialakított közepére,  leszállt.

Linával összefont karokkal vártuk hogy mi fog történni, de láthatóan nem nagyon zavartatták magukat az uraságok. Majd egy kis idő múlva, Jint láttam meg az ajtóban, ahogy felénk közeledett egy ölelésre nyújtva karjait. Ez nem volt kivitelezhető, ugyanis én rettenetesen haragudtam rájuk, mert tudtam hogy mi történt és hol voltak, ezért csak elsétáltam hyung mellett.

Egy bonyolult kapcsolat alapjaiWhere stories live. Discover now