Egy bonyolult kapcsolat alapjai

15.fejezet

Egy újabb unalmas nap a suliban. Újabb szenvedés. Hurrá... éljen a demokratikus társadalom. Beszerzek vagy 6 rossz jegyet ma, de nem igazán érdekel. Nem rég még igenis érdekelt volna, ugyanis az ELTE pszichológia szakára akartam bejutni hogy majd kimehessek Koreába cserediákként tanulni. Ám a srácok megkönnyítették a dolgom, hisz amint megtudták mi a tervem azt mondták szó se lehet arról hogy úgy megyek ki Seoulba mint cserediák, mert akkor "halálkoleszba" kéne költöznöm. Tehát úgy döntöttek hogy kimegyek, felvételizek egy egyetemre és náluk fogok lakni. Persze hogy örültem neki, hisz ki ne tenné? 

~~~~~

-Dalma!!! - egyszer csak egy ismerős hang kiáltását hallom mögülem. Még pedig Leviét. Hát igen. Azóta kicsit változtak a dolgok. Van egy lány az osztályából aki nagyon szép, de rettenetesen flegma. Olyan igazi bad bitch. Természetesen utáljuk egymást. Ki gondolta volna? Szóval most vele lóg naphoszat és ez engem atom módon felidegesít. Ilyenkor fel lehetne velem robbantani Csernobilt minimum még kétszer.  Tehát itt robog el mellettem nagy haját lobogtatva, hátha esetleg beleköltözik egy madár. Ja, drága fiunknak hosszú haja van ami irtó jól áll neki, talán ez is az egyik dolog ami megfogott benne. De a lényeg hogy látom ahogy Dalma veszett mód élvezi ezeket a helyzeteket és olyan lesújtó pillantásokkal ajándékoz meg hogy lassan pajzsot ragadok ellene. Levi épp itt megy el mellettem Dalma felé. Én ezt már nem bírom nézni de sajna arra van a buszmegállóm. Szerencsémre elkezdett csörögni a telefonom ezért teljes megkönnyebbüléssel folytattam utam. Annál kevésbé mikor megláttam ki hív. 

-Szia Joon! -szólok bele a telefonba. Hogy miért félek? Mert Nam irtó ijesztő tud lenni néha. Főleg ha ideges.

-Szia Marie! Mi újság?

-Hát nem sok minden. Megy az élet. 

-Jegyek? -SZŰZ MÁRIA SEGÍTS!!!! Most meghalok. Nagyon szigorúan veszi a jegyeimet. Még rosszabb is mint apám. Pont azért féltem, mert tudtam hogy valamit nagyon rosszul csináltam, már akkor mikor beleszólt a készülékbe. És anyám borogass ez a hangleejtés amivel kérdezte. Most tuti kinyír. Bár...ha kicsit kamuzok akkor lehet nem lesz baj, hisz honnan látná a jegyeimet? Apáékkal csak rajtam keresztül szoktak beszélni.

-Kösz hogy kérded. Jól vannak. Hiányzol nekik. -próbálom kerülni a válaszadást hisz nem szeretek neki hazudni. 

-Marie!!!! -tuti megtudta valahonnan.

-Mondom, most tök jók.  

Nos, hazudtam.

-KOVÁCS MARA! NE MERJ MÉG EGYSZER HAZUDNI! Láttam a 3 egyesedet és a 4 kettest. Miért hazudtál? -tudtam hogy ez lesz baszki. Minek a dráma, könyörgöm.

-És? 

-Na. Te velem így nem beszélsz. Kötelességed jól tanulni. Apád is biztos csalódott, mire fogsz így menni? Csak úgy jelzem, hogyha nem fogsz jól tanulni nem jutsz be egy egyetemre se, mi meg nem fogjuk szponzorálni a lustaságod és segíteni. Szóval ha még egy hármasnál rosszabb jegyet meglátok ebben a hónapban, legközelebb júliusban láthatjuk egymást és egész hónapban tanulni fogsz. Remélem érthető voltam -ezzel lerakta a telefont.

-Aish... - sóhajtottam lemondóan, hisz mostanában alig beszéltünk a fiúkkal és nem is érdekli őket mi van velem. Persze az elvárt, és már megszokott hogy én írok nekik, hogy ott milyen a levegő. Amikor véletlen eszükbe jut a létezésem, havonta egyszer akkor is azt hallom hogy milyen szar ember vagyok.

A buszmegállóban tartózkodó népek nagyon furcsán néztek rám, végig hallgatták ahogy koreaiul beszélek, aztán  káromkodok egy sort. Nam-mal legtöbbször angolul beszélek hisz nekem könnyebb, neki meg jól jön a gyakorlás, de most eltereltem koreaira, nehogy meghallják Dalmáék.

Ez után már nem történt sok minden, hazamentem, ment a dráma otthon. Amikor megjelentem még velem is kiabáltak egy sort, majd elmentem tanulni és lefeküdtem. Régen mindig jóéjszakát kívántunk egymásnak a fiúkkal. Persze azóta kb minden az ellentétére változott és 1 hónapja nem beszéltünk csak ugye ma, Mr.szigorral.