𝐯𝐚𝐜𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧 𝐭𝐨 𝐭𝐡𝐞 𝐚𝐟𝐭𝐞𝐫𝐥𝐢𝐟𝐞; 𝐲𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

8.

FIGYELEM! Ez a rész nyugalom megzavarására alkalmas, sokan fognak benne meghalni. Ha gyenge vagy érzelmileg, vegyél elő egy csomag zsepit! Bár nem olyan jó a fogalmazás, bármi lehetséges!

Yoongi POV.

Közel 1 hónap eltelt már, szinte nem is tudtam lélegezni Jimin nélkül. Kár, hogy kevesebb mint 2 hét múlva itt kell hagynom ezt a csodabogarat, aki kirántott az előző, unalmasan szürke életemből. 

-Yoongi el kéne mondanom neked valamit... -mondta Jimin lehajtott fejjel, mire csak a szájára tettem az ujjamat. Éppen egy randira viszem, hiszen megérdemli a törődést. Amíg aludt, addig csináltam meg a gyertyákkal díszített helyet. Reménykedek benne, hogy tetszeni fog neki.

-Majd később elmondod édesem. -pusziltam puha, édes ajkaira. 

Éppen a hely mögötti rejtett részen voltunk, így lassan bekötöttem a szemét egy kendővel. A kezét fogva vezettem a kis kerti oltárszerűséghez. A gyertyák szerencsére még  nem égtek le teljesen, ugyanolyan szépen és illatosan világítottak a fából készült kerítésen, amely az ülőhely körül volt. 

Leültettem a törékeny testű fiút, majd lehúztam a bőréről a textilt.

Eltátott szájjal pillantott körbe.

-Yoongi ez... Csodálatos. -borult a nyakamba boldogan. -Ezt mind csak miattam?

-Hát szerinted? - kuncogtam fel, majd átkaroltam a derekát. -Persze, hogy csak miattad. Megérdemled.

Szó nélkül tapadt ajkaimra, amit egyértelműen viszonoztam is. Puha ajka ezernyi csók után is megunhatatlanok számomra.

Egy kis kosárkát vettem elő, tele mindenféle finomsággal. Gyümölcsök, lekváros szendvics és vörösbor. 

Végre kaptunk mind a ketten rendesen levegőt, így csak kipakoltam az asztalra mindent.

-Koccintsunk a... -kezdtem el mondani, de nem tudtam mit is mondhatnék.

-A szerelmünkre. -fejezte be mosolyogva Jimin, mire csak elvigyorodva koccintottam vele

Mind a ketten lehúztuk a kiöntött bort, majd a poharat visszatettük a kosárba.

-Mit is szerettél volna mondani? - fordultam felé, majd óvatosan megfogtam mind a két kezecskéjét.

-Biztos most mondjam el? Nem akarom, hogy összetörjön benned valami... - motyogta lehajtva a fejét. Nagyon megijedtem a mondatán, de csak összekulcsoltam ujjainkat.

-Mondjad csak kicsi Jiminie. Nekem bármit elmondhatsz. -pusziltam meg a kézfejét.

-Már régen halott vagyok... - ennyit mondott, mire csak felnevettem

-Ne viccelj Jiminie! Na mondd mit is akarsz igazából mondani. 

-Komolyan mondtam. -pillantott fel a szemeimbe. Őszinte volt, nem hazudott. Mielőtt kérdezhettem volna bármit is, tovább mondta. -Megöltem magam 1921 decemberében, mert megtudtam, hogy a lelkitársam 1993 környékén fog megszületni. Nem akartam egy vén tata, esetleg halott lenni már, így... 16 évesen megöltem magamat. A szellemem csak akkor jelenik meg, csak akkor lesz érinthető, ha a lelkitársam rámtalál. Ezt pedig csak is a nyakláncnak köszönhetem. - emelte fel az én ékszeremet, majd a sajátját is. -Köszönöm az istenkének hogy rád találtam. De... Egy halottal sajnos nem lehetsz együtt. Így... Szeretlek és köszönök mindent. -puszilt lassan az arcomra, majd elkezdett elhalványulni. Mire észbe kaptam volna, a nyakába ugrottam volna, már nem volt ott.

Nem volt velem az az ember akit annyira megszerettem másfél hónap alatt, aki megmentett engem...

Bőgve borultam a padra, markolgatva a z egyik lécet.

-Miért Jimin? Miért csináltad ezt?! - kiabáltam beleütve az asztal sarkába. -Miért mondtad el...? -gyengült el a testem, így csak elernyedve zuhantam le az emelvényről.

Nem, ezt csak álmodod. Csak álmodsz!

Idegesen kezdtem el csípkedni a bőrömet, de nem ébredtem fel az istenért sem. 

Rohanni kezdtem, vissza a hotel felé. A szobámba rontottam, lefeküdtem, de nem ment álom a szemembe. Tehát nem álmodtam...

-Jimin... -markoltam bele a nagy párnába, mintha az lenne a fiú kezecskéje. -Nem hagyhatsz itt... Veled akarok lenni...

Csak egy köszörülést hallottam a hátam mögül. Női, kellemes köszörülés volt ez, pontosan tudtam kihez tartozik.

- Mit tegyek? - fordultam a dédanyám szelleme felé. -Itt hagyott! Vele akarok lenni!

Elmosolyodva megrázta a fejét.

-Eljön az idő, mikor te is a túlvilágra jutsz, ahol ő van most. Akkor vele lehetsz. - ért arcomhoz. A kezét éreztem, de a bőre melegét nem.

Ő is kámforrá vált.

Szóval meg kell halnom, hogy találkozzak vele?

Felsóhajtva kaptam fel egy papírt, és írtam egy levelet anyáéknak.

"Kedves Anya és Apa! Mindent nagyon szépen köszönök, köszönöm hogy felneveltetek és vigyáztatok rám. Remélem nélkülem is boldogok lesztek, és egy másik életben újra találkozunk. Egyetlen fiatok ; Yoongi. "

A kész papírt az ajtajukhoz vittem, bekopogtattam, de senki nem nyitott ajtót. Semmit nem hallottam bentről, de még lélegzetvételt sem.

Halkan benyitottam, de olyan látvány fogadott, amitől újból elfehéredtem.

Két holttest.

A szüleim holtteste.

A földre rogytam, anyát ölelgetve.

-M... Miért? -nem tudtam már sírni. Kiszáradt a könnycsatornám. 

Egy papír hevert apu kezében.

"Szeretünk fiam, de a túlvilágon jobb helyünk lesz. Anyád halálos beteg lassan 2 éve, de ezt neked nem mondtuk el. Vele mentem a túlvilágra, vigyázz magadra. "

Itt eldurrant nekem valami, kivettem apa másik kezéből a kést és gondolkodás nélkül szúrtam a mellkasomba. Elakadt a lélegzetem, vért köhögtem fel.

Elsötédedett a szemem előtt a világ, majd a földre zuhantam.

Mostmár a szeretteimmel lehetek! Csakis velük!

Szerethetem őket.