𝐯𝐚𝐜𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧 𝐭𝐨 𝐭𝐡𝐞 𝐚𝐟𝐭𝐞𝐫𝐥𝐢𝐟𝐞; 𝐲𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

1.

-Yoongi, összepakoltál már? Le fogjuk késni a repülőgépet! -hallottam meg édesanyám türelmetlen hangját a földszintről, ami kissé visszhangzott a falakon.

-Máris jövök! -válaszoltam vissza, majd sietve összecipzároztam a bőröndömet.

Gyorsan felvettem azt a nyakláncot, amit a dédnagymamám hagyott vissza nekem, mint örökséget. Ehhez képest egyáltalán nem nőies, vagy régies. Kifejezetten jó állapotban van ez a kis ékszer. Dédi azt mondta a halála előtt hogy nagy varázserővel bír. Akkor, 7 éves fejjel ezt el is hittem. Most viszont tudom, hogy ennek az ékszernek a varázsereje az emlék. Hogy emlékszek rá.

A gondolataimat elhesegetve mentem le a lépcsőn, sunyiban eldugva a zsebembe néhány szál cigarettát.

-Itt vagyok. -álltam anya elé.

-Mi tartott eddig? -sóhajtott fel, majd kimentünk az autóhoz.

Apa már az autóban ült, készen állva az indulásra. Anyu lassan beült az anyósülésre, én pedig a bőröndök társaságában néztem ki a fejemből hátul.

A fejhallgatómat felhelyeztem a fejemre, tudván hogy éppen meg tudok hallgatni 15 zenét, ameddig kiérünk a reptérre.

Az elsuhanó tájat figyeltem, néha az embereket is megnéztem. Mindenki nagy társaságokban, barátokkal. És itt vagyok én, aki nyáron nem a barátaival van bandázni, hanem a szüleivel megy egy kis szigetre. Azt hinnék az emberek, hogy gazdagnak lenni milyen csodajó lehet. Rengeteg barát, mindent megkapsz amit akarsz... Egyáltalán nem így van. Nincsenek barátaim, de elmondhatom hogy egy kicseszett drága autóban bőgök, nem egy lerobbant Suzukiban.

Mikor a repülőtérre értünk, anyával kiszálltunk, hogy elintézzük a jegyeket, amíg apa parkolóhelyet keres.

-Fiam, vegyél magadnak valamit az útra. -adott anya a kezembe egy nagy adag pénzt, majd mosolyogva megfogta a kezemet. -Ne szomorkodj drágám. Biztos vagyok benne hogy összebarátkozol valakivel a nyáron.

-Ha úgy is lesz, hogy találkozok vele újra? -sóhajtottam fel, majd elindultam az egyik butikhoz.

Végülis van a kistáskámban egy laptop, de ha az lemerül, nem igazán tudok mit csinálni. Így, vettem egy könyvet, amit nyugalomban tudok olvasni.

-Megvagytok? -mosolyodott el apa, mikor visszaértem hozzájuk.

Bólintva raktam el a könyvemet, majd átmentünk az ellenőrzőkapun, aminek speciel nem tudom a nevét. Pedig igazán választékos szókincsem van.

Végül minden rendben volt, tehát felmehettünk a gépre. A bőröndjeinket biztonságban feljutottatták a repülőre, ennek tudatában pedig leültem a jegyen feltüntetett helyemre. A szüleim a másik sorban ültek, de közel voltak. Nem mintha bármi bajom lenne a repülőkön, de biztos hogy kelleni fog tőlük valami.

Minden nyáron Görögországba mentünk, de anyu szerint nem árt a változatosság, tehát most Japán egyik kisebb szigetére utazunk, amit hajóval is meg tudnánk közelíteni, viszont én nem igazán bírom a tengeri utakat. Meg meg kéne kerülni egész Japánt, ezért is gyorsabb és olcsóbb megoldás a repülő.

Egy fiatal, körülbelül 7 éves kislány ült mellettem. Az anyukája a szüleim mellett ült, így volt mellette egy szabad hely.

-Szia, Sana vagyok! -mosolygott rám, mire kissé összerezzenve néztem a szemeibe.

-Szia Sana. -kuncogtam a pufi arcán. -Én Yoongi vagyok. -mutatkoztam be neki.

-Fhuuu de magas vagy! Egyik 7 éves sem ilyen magas. -tátotta el a száját, mire halkan nevetve megnyomtam az arcát.

-De hiszen én 17 éves vagyok.

-Azta. -csillantak fel a szemei. -Bárcsak lenne egy olyan kedves bátyám mint amilyen te vagy. -suttogta.

-Kedvesnek találsz? -vontam fel a szemöldökömet.

-Igen, nagyon! Senki más nem beszél velem. -biggyesztette le az ajkait.

-Képzeld csak, velem se. -mosolyodtam el lágyan.

-Leszünk barátok? -fogta meg a kezemet csillogó szemekkel, mire nevetve bólintottam.

Egész úton a laptopon mutattam a kislánynak dolgokat, még mesét is néztem vele. Az viszont nagyon édes volt, hogy tetszett neki a háttérképem, amin egy szivárványos zászló volt található.

-Yoongi hyung. -törölgette a szemét. -Szerinted még sokáig tart mire odaérünk? -ásított egy nagyot, mire kivettem a kistáskámból a nyakpárnámat, meg a mini plédemet.

-Aludj csak. Majd felkeltelek ha ott vagyunk. -takartam be, majd a kezébe adtam a párnát.

-Bárcsak a bátyám lennél. -suttogta mosolyogva, majd egy picike puszit nyomott az arcomra. Becsukta a szemeit és úgy dőlt az ölembe a párnával együtt.

Sana anyukája mosolyogva figyelt minket, látszott rajta, hogy mindössze ennyitől megkedvelt. Ennek nagyon örültem, és csak remélni mertem hogy újra találkozok ezzel a csöppséggel.

Pár óra múlva szólt a hangosbemondó, szóval óvatosan felkeltettem a kislányt.

-Kelj fel Sana, mindjárt leszállunk. -mondtam neki, mire a szemét törölgetve ült fel és adta oda a takarót meg a párnát.

-Köszönöm hyung. -motyogta kómásan, majd az anyukájára pillantva kinyújtotta a kezeit. -Anyu szomjas vagyok!

Mosolyogva pakoltam el a cuccaimat, majd vártam hogy leszálljon a gép.

Mikor landoltunk, megnyugodtam hogy egy baleset sem történt.

Anyuékkal elindultunk a bőröndökért, még kifele menet is leellenőriztek minket.

Apa hívott taxit a hotelhez, ami a tengerparton volt. Gyönyörű szálloda, már a neten ránéztem. Sajnos Sanáék a másik irányba indultak el, de tuti hogy találkozni fogunk még.

A nyakláncomat piszkálva ültem a járműbe, amit egy fekete ruhában lévő asszony vezetett.

-Nagyon helyes fiúk van. -mosolyodott el, mire apa büszkén bólintott.

-A leghelyesebb. -borzolta össze a hajamat vigyorogva.

Kiszállva a taxiból besiettem a szállásra anyáék után, és a szobámba lepakolva elterültem az ágyon.

Vajon találok itt a szálláson valakit akivel összebarátkozhatok?

Sóhajtva vettem elő a zsebemből a cigit és az öngyújtót, majd az ablakhoz sétálva meggyújtottam.

Figyelni kezdtem a homokban sétáló embereket, de egy fiún megakadt a tekintetem. Senki nem volt vele, de biztos hogy idevalósi. Látszik rajta, hogy tudja hova akar menni.

Nem volt idősebb 16-nál, mégis gyönyörű alkata volt. Kissé régies volt a ruhája, mintha az 1900-as évekből jött volna. Ezt furcsálltam, de kifejezetten tetszett.

Vajon ki lehet ez a fiú?