𝐯𝐚𝐜𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧 𝐭𝐨 𝐭𝐡𝐞 𝐚𝐟𝐭𝐞𝐫𝐥𝐢𝐟𝐞; 𝐲𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

2.

A csikkemet elnyomva átöltöztem. Mindössze egy fürdőnadrág és egy papucs volt rajtam, de ez most jól esik.

Lerohantam a hotel alsó szintjére, ahol anyu éppen egy idős párral beszélgetett.

-Anya, lemegyek a partra. -simítottam meg a vállát, majd a válaszát meg sem várva elindultam oda ahol azt a különös fiúkát láttam.

Mindenütt körbenéztem, végül pedig egy fa alatt ülve találtam rá. Éppen dúdolgatott valamit, ritmusos dallam volt. Kifejezetten tetszett, de egyáltalán nem volt ismerős. Nem olyan volt mint a mostani dalok, ez olyan... Különös volt.

-Szia, zavarok? -kérdeztem kissé halkan, mire megszeppenten fordult felém.

-Oh dehogy zavarsz. Ülj csak le. -paskolta meg maga mellett a homokot, ami valami oknál kifolyólag nem kavart port. Ilyen gyenge lenne?

-Nagyon tetszett a dallam amit dúdoltál. -mosolyogtam rá kedvesen, miközben helyet foglaltam mellette. Nagyon messze van a hely a szállóktól, így nem volt itt más, csak mi.

-Valóban? -láttam az arcán hogy meglepődött. -Eddig ezt még senki nem mondta nekem. Meg igazából nem is szoktak beszélgetni az emberek. Tudod én ilyen... Magányos kisegér vagyok. -halkan felkuncogott. Hangja teljesen elvarázsolt, muszáj volt nekem is mosolyognom.

-Az farkas, nem kisegér. -javítottam ki nevetve.

-Tényleg? -pislogott nagyokat teljesen értetlenül. -Mindig úgy tudtam hogy az kisegér. Na mindegy... -biggyesztette le az ajkait szomorkásan.

Mosolyogva figyeltem az arcát, szinte olyan tökéletes volt, mintha nem is lenne valódi. Porcelánnak tűnt az egész fiú, így nem mertem hozzáérni.

-Egyébként hogy hívnak? -fogtam meg mégis óvatosan a kezét.

Viszont kissé furcsa volt hogy a keze nem volt meleg. Igazából hideg sem volt. Mintha semmi hőmérséklete nem lenne. Lehet csak fáradt vagyok...

-Park Jimin vagyok. -fordult felém kissé pironkodva.

-Én Min Yoongi. -bólintottam egy picurkát, bár ötletem sincs miért. -Megtudhatom hogy hány éves vagy?

Kicsit mintha elkalandozott volna, de egy kis idő után válaszra nyitotta a vastag ajkait.

-16 vagyok. -motyogta az orra alatt, majd kicsit befeszítette a kezét. -Te pedig...? -mosolygott rám aranyosan.

-Nem sokkal több mint te, 17. -az arcát pásztáztam, hisz nem tudtam betelni a szépségével. Gyönyörű...

Csendben néztük egymást, de ezt egy kis idő után meguntam.

-Sétálunk? -keltem fel, a kezemet nyújtva felé, azzal a céllal hogy felhúzzam.

Halványan bólintott, majd a kezét belecsapta az enyémbe. Így tolta fel magát, ez pedig nagyon cuki volt. Gyenge a keze, és kissé megremegett.

-Eszel te rendesen? -néztem végig rajta aggódóan.

-Persze hogy eszek. Miért? -értetlenkedett, de választ nem mertem adni neki. Nem akartam hogy szomorú legyen.

A fejemet megrázva fogtam meg a kezét, majd húzni kezdtem egy random irányba.

Csendben sétálgattunk, de észrevettem hogy nagyon nézi a nyakláncomat.

-A dédimtől kaptam. -álltam meg, felmutatva a nyakláncot.

-Hm, nagyon szép! -bólogatott vigyorogva, majd a pólója alól kihúzott egy nyakláncot, ami pontosan ugyanolyan volt mint az enyém.

-Ez meg... -hőköltem hátra, mire felnevetett.

-A bátyámé volt, de nekem adta. Azt mondta varázsereje van. -motyogta. -De még mindig nem jöttem rá hogy mi lehet az. -harapdálta a száját.

-A dédim is mindig ezt mondta. De szerintem az emlék a varázsereje. -vakargattam a fejem.

Bólintva tűrte vissza az ékszert a helyére, majd megint megfogta a kezemet.

-Azt hiszem neked menned kéne. -mutatott az ég felé, ami kezdett vörösödni, ezzel jelezve az éjszaka közeledtét.

-Ne kísérjelek haza? -mosolyogtam rá.

-Ugyan. Még a hotelszobádat se ismered annyira mint én a teljes szigetet. -nevetett fel, majd az egyik irányba mutatott. -Arra hamarabb eljutsz a szállodákhoz mintha kerülnél.

-Holnap is találkozunk, ugye? -kérdeztem reménykedve.

-Persze hogy találkozunk hyung. Ez csak természetes. -bólintott, majd elindult az ellentétes irányba.

-Aludj jól Jiminie! -kiáltottam hátra, de akkor már nem láttam sehol. Pedig egyenes úton ment... Hát jó.

A hotelhez érve, felsiettem a szobába, ahol azonnal az ágyra csapódtam.

-Jófej fiú. -mosolyogtam a plafonra nézve, majd szinte azonnal bealudtam. Pedig végig ezen a srácon gondolkodtam.