Percy Jackson történetek

Mi Tartozik A Tengerhez?

(Külföldi ötlet alapján)

Poszeidón a trónján ült.

Ennek ellenére nem nyugtatta meg a tengeri gyengéd hullám, tekintete a földre szegeződött, kezei pedig trónja karfáját szorongatták, mintha az élete múlna rajta. Szigonya az ölében és a karfákon dőlve hevert.

Gondolatai fiára, róla pedig nevelőapjára terelődtek. Úgy érezte, Paul helyett neki kéne Percy mellett lennie.

Tudta, hogy Sally megérdemel egy férjet, aki törődik vele, Percy pedig egy apát, aki ott van, amikor szüksége van rá. De bármennyire is próbálta Poseidon meggyőzni magát, haragja nem változott.

Nem arról volt szó, hogy nem kedvelte Blofist, nem volt rossz ember. Úgy tűnt, általában törődik Sally és Percy jóllétével, oly módon, hogy Poseidon utálta őt. Ő volt az, aki Poseidon akart lenni.

Poseidonnak kellett volna későn fent maradnia Percy-vel, segíteni neki a házi feladatokban. Neki kellett volna megkérdeznie Sallyt, hogy telik a napja. De nem ő volt, Blofis volt az, aki ezeket a dolgokat csinálta.

Látta azt is, hogy Percy boldogan a szemébe néz Paul-nak, Poseidon csak  bánatot és félelmet látott azokon a gyönyörű zöld szemekben. Hisz eddig szinte mindig csak háború idején találkoztak.

Az isten egy része el akarta menni a családjához, beszélni velük, mint a normális emberek, de tudta, hogy mindig isten lesz nekik. Soha nem fogják apának tekinteni.

Poseidon tudta, hogy más, nem házas szülőkkel rendelkező gyerekek általában a két szülő között mozognak, a hetet az egyik szülőnél, a hétvégét pedig a másiknál ​​töltik. Senkinek sem vallaná be, de ez kecsegtetőnek hangzott.

Csodálatos lenne, ha Percy a hét egy részében nála maradna, a fene Poseidon is szívesen látná Percyt akár egy másodpercig is mellette. Utálta, hogy egyetlen oka annak, hogy valaha is látta fiát, egy háború miatt volt, ezt annyira utálta.

Figyelmen kívül akarta hagyni rossz érzését, de nem sikerült. Lehunyta a szemét, és a fiára gondolt.

Szeme előtt megjelenő egy  partszakasz, az esti fényben csillogó óceán, a nappal sárga, sima homok egyenetlen volt, de Poseidont ez nem érdekelte. Nem, érdekelte csak a közvetlenül a tenger előtt álló kis alak.

Még a víz alatti palotájából is megérezte fiát, Percyt a tenger közelében, ez természetes volt. Percy mozdulatlanul állt a gyepen, Poseidon nem akart mást, csak felmenni hozzá, úgy beszélni vele, mint apa a fiának, de megdermedt a helyén.

Látta, amint fia mellkasa sebesen emelkedik és esik, Poseidon az árapályra küldte erejét, és figyelte, ahogy az árapály tovább kullog Percy felé, csiklandozva a lábát. Percy feje lehajtott, és egy kis mosoly megrándult az szája sarkán.

Poseidon ugyanúgy elmosolyodott, talán apaként nem volt teljesen haszontalan, képes megmosolyogtatni a fiát, ez is valami legyen. Folytatja a víz táncolását a fia körül.

Nem tehetett róla, hogy bután vigyorog, miközben Percy nevetett a homokos partot nézve . Még soha nem hallotta Percy nevetését, Poseidon tudta, hogy az eddigi legjobb hang amit hallott. Az összes fennmaradó harag csökkent, amikor Percy tovább mosolygott.

-Percy! - a nevelőapa hangja megdermeszette Poszeidon fiát. Percy megfeszült. Poszeidón látta, és ismét megragadta trónja szélét. Percy lesütötte a szemét, Poseidon elmosolyodott.

- Igen - kiáltott vissza, a hangjában jól látható nehezteléssel ( Poseidon némán ujjongott.)

-Gyere be, már sötétedik - Poseidon tudta, hogy Blofis tudta, hogy Percy kint volt a sötétben, és nem bánta, csak akkor, ha Percy a tenger mellett van. Blofis valamilyen oknál fogva nem akarta, hogy együtt legyen Percy  és Poseidon.

- Oké - kiabálta vissza Percy, és a hangjából minden korábbi öröm elszivárgott. Kinézett a tengerre. Felállt, és elfordult a tengertől.

Poseidon egy része azt súgta használja az erejét, hogy megragadja Percyt, és visszahúzza a tengerbe, ostoba gyerekes gondolat, de Poseidon nem érdekelte, csak látni akarta a fiát, és úgy tűnt, hogy ez az egyetlen út.

Végül nem igazán számított, mert Percy visszafutott a kabinba. A homok szállt, ahogy ment. Poszeidón elméje elsötétült, és azon kapta magát, hogy visszahúzza a keserédes valóságba.

Felállt, kissé eltolódott, hogy enyhítse az égető feszültséget, jobb kezében megragadta szigonyát, kimerülten sétált a lakosztályába vezető folyosón.

Mindössze az ágyba esett, érzelmi zavarai azonban ébren tartották. Körülbelül egy óra telt el, amikor ugyanolyan bizsergést érzett, mint korábban.

Ezúttal nem habozott, mielőtt ráirányította volna a figyelmét, érezte, hogy izgalom csiklandozza a gerincét, de nyugalomra kényszerítette magát.

Ugyanazt a strandot láthatta, mint korábban, ezúttal azonban az ezüst holdtól eltekintve koromsötét volt és félhomály. Poseidon először nem láthatta Percyt, és csalódást érzett, de lassan egy alak lépett elő a kabinból, és a tenger felé száguldott.

Poszeidón lelkesen érezte magát, hogy találkozhasson fiával, de csak így tudta megtenni. Szavak nélkül. Az árt küldte, hogy találkozzon Percyvel, az a lába köré sereglett a víz, és némán könyörgött, hogy a tenger fia üljön le. Percy letelepedett a homokba, lábát kinyújtva a víz felé. Zöld szeme csillogott a holdfényben.

Percynek Blofis és Poseidon között volt a választása, és Poseidont választotta. Mivel Percy úgy döntött, hogy visszajön és leül a tenger mellé.

A tenger táncolni kezdett, reagálva Poszeidón örömére. Percy elmosolyodott, és végighúzta a kezét a hullámok felett. Percy hajnalig maradt. Poszeidón ébren maradt vele.

És amikor Percy visszafutott, Poseidon szomorúságot érzett magában, de abban bízott, hogy fia holnap, jövő héten vagy jövő hónapban visszatér.

Végül is, ami a tengerhez tartozik, mindig visszatér a Tengerhez.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Kérlek, mondd el, mit gondolsz!