Midnight Memories

2. rész

-És.. Most mihez kezdesz? - kérdezte.

Igaza van.. És most mihez kezdek? Kamu barátnő lettem, minek sajnos tisztába vagyok a fogalmával. Rengeteg vigasztaltam a fiúkat mert nem lehettek szívük választottjával Simon és a lány miatt aztán egy tíz perce most én vagyok, én vagyok az a lány aki miatt nem lehetnek együtt. Most majd mennek szépen a folyamatok, először is kézen fogva kell sétálnunk, jöhetnek azok amikor egyre többet kell mutatkoznunk és aztán így szépen haladunk.

Egy párkapcsolatban általában a párok közös tempóba haladnak, de nálunk ez nem így lesz. Első sorban nem vagyunk egy pár, második sorban pedig azt csináljuk és olyan formában ahogy diktálják.

-Carol?

-Hm? - néztem rá - Jahh oh. Igen, bocsánat a kérdés csak ohm... Kicsit elkalandoztam. Jó kérdés...

-Segítek.. Az eddigiek tapasztalatából mondom, hogy most az ap.. Vagyis ohm Simon ki fogja valamilyen formában, hogy együtt vagytok. Holnap együtt kell kézen fogva sétálnotok a buszhoz ő oda szervez pár fotóst.. - sajnálkozó tekintettel íriszeimbe nézet - velünk fogsz utazni..

-Nem fogtok hozzám szólni.. Igaz?

-Ők lehet nem, de én igen. Mint említettem... 

Itt félbe szakítottam:

-Nem említettél semmit.

-Akkor most említem. Itt leszek neked bármi van. Te is itt voltál nekem mindig, ahogy  a többieknek is. Szerintem nem lenne joguk rád haragudni hiszen nem a te hibád ez az egész, de az ő dolguk..

Némán bólintottam és egy köszönöm félét elmormoltam az orrom alatt. Persze, hogy ebből sem azt a részét veszem ki hogy még  miatta maradt egy barátom, hanem azt, hogy sikeresen elvesztettem négyet. Lehet igaza van? Nem is nagyon van joguk rám haragudni? Végülis tényleg nem az én hibám.. 

Ezekkel a gondolatokkal, és a nagy teherrel sikerült könnyeket csalni a saját szemembe. Nézhettem, kereshettem volna a jó oldalát, de soha nem lenne meg. Ennek az egésznek csak vesztesége van, nincs itt semmi nyeremény. Mint amikor sokáig készülsz a versenyre, megnyered, de semmi jutalom, még rosszabb is lesz. Fölösleges küzdelem. Nekem az volt a versenyem, hogy ilyen közel kerüljünk egymáshoz  aztán a győzelem, hogy lettek igaz barátaim és ott a kudarc.. Megnyertem őket - ha lehet így mondani - aztán összesen pár másodperc és vége lett. Az álom rémálommá vált, olyanná melyből nehéz felkelni.. Talány szinte lehetetlen. 

Csöndben felálltam helyemről és megindultam a busz felé ahol alszok.

-Carol! - szólított meg valaki.

-Hm? - gyorsan megtöröltem a  szemem majd hátra fordultam, majd megláttam azt a személyt kihez lenne most néhány keresetlen szavam. 

-A fotósok várnak téged és Harryt a busz környékén ki kéne mennetek. - adta ki az utasítás apa majd tovább megy. A fiú megjelenik, teljesen ki vannak sírva a szemei ahogy az enyémek.

Óvatosan rá emelem tekintetem pár órával ezelőtt még legjobb barátomnak gondolt személyre. Ő rám se néz, csak szótlanul megfogja a kezem és elindul ki ezzel magával rántva engem. Harry lépett ki először az ajtón aztán pedig én. Szorongásomnak hála kicsit erősebben fogtam Harry kezét mert az egész környezet számomra idegen volt. A sok fotós, a fények és a tudat, hogy hamarosan ott leszek minden második cikkben megőrített. "Barátom" erre elkapta a kezét.. Nagy nehezen beértünk a buszba majd én lerogytam a földre és halk sírásba kezdtem..

//Sziasztoook! Mint ígértem itt a következő rész, remélem élvezhető volt. Egy hét és jelentkezem✨💞 - R. //