10. Rész

143 11 1
                                    

Kínos csönd uralkodott kettőnk között. Én szokásosan gondolataim közt bolyongtam, akár egy elveszett lány a sötét erdőben, a gondolataim is nagyjából olyanok voltak, sötét, kilátástalan és darabokban akár a fák.

-Zayn is itt lesz.. Anorexia miatt... - suttogta halkan Liam.

-Ti normálisak vagytok? Oké oké.. Azt megértem, hogy mindkettőtöknek nagy szüksége van erre mert tényleg nem állapot az sem ami már Zaynnel van, de Simon meg fog ölni titeket..

-Furcsa, hogy néha Simonnak néha meg apának hívod. - terelte a témát.

Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel amit mondott.. Nincs rendes apám néha jól esik úgy hívni, hiába gyűlölöm teljes szívemből. Érdekes a gondolkodás módóm..

Csak egyszerűen megvontam a vállam majd leültem egy székre és a fali órára pillantottam, melyen láttam, hogy 11 órához ér nemsokára a mutató, amikor nekem pszichológushoz kell mennem a másik épületbe..

                              °

Délután négy óra felé járhatott az idő mikor a másik jómadár érkezésére vártunk, de nem jött el.

Csörgött a szobában lévő telefon melyet a nővér azonnal fel is vett majd odaszólt Liamnek, hogy keresik.

Kérdőn néztem barátomat, próbáltan arckifejezéséből és szájáról olvasni ami persze nem nagyon ment. Láttam, hogy ez még eltart egy darabig így gondoltam megkeresem Stephaniet és Saraht.

-Hellcsó. - léptem be a szobánkba ahol Stephet találtam, Sarah nem volt a szobatársunk, de néha belógott hozzánk.

-Halii. Nah akkor jön a másik kis barátod? - kérdezte Steph, ő is azok közé tartozik akik itt nem azért akarnak velem lenni mert ismerem az 1d-t, nincs értük megőrülve csak tisztában van a létezésükkel.

-Jó kérdés, Liam szerintem vele beszél, de eljöttem, majd szól ha van valami.

Leültem az ágyamra és magamhoz vettem egy egyszerű kis radírt amit lehet tekergetni, segít leküzdeni a szorongást általában ezzel szórakozok egész nap, megőrülök ha nem tudok valamit piszkálni és még midnig jobb, hogy rágjam a körmöm vagy bármi ilyet csinálnék.

-Szerintem az az izé lehetne a legjobb barátod. - mondta barátom szórakozottan mire csak mosolyogva megráztam a fejem.

Liam roppant be hirtelen a szobába.

-Helló, hölgyek.. Simonnál lebuktunk eleggé ki van akadva Z nem tud jönni.. Most hívott, és ki fog szedetni innen minket mert elvileg csak "rosszabbat" tesz, persze neki ide is elér a hatásköre..  - forgatta meg a szemét.

-De ő küldött ide!

-Téged igen, de látta, hogy Zaynnel nem nyugszunk és már szerinte rossz ötlet volt anyukád meg apukád összevesztek Zayn szerint szóval volt itt minden..

A mondat egy két részét ignoráltam, nem érdekel, hogy megint összevesztek mindig is fájt hallgatni most legalább nem kellett végig szenvednem.. Csak egy dolog járt a fejembe.. Haza akarok menni, de nem haza haza hanem vissza az öltözőkbe, a túrnék helyszíneire, hiányzott az egész, de apa úgy is elintézte..

Őt ismerve holnap minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Midnight MemoriesTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon