Ahonnan nincs visszaút

3. fejezet

Hermione lassan kinyitotta a szemét. Még látszott a halvány mosoly a szája szegletében. Nem igazán voltak emlékei az előző estéről. Azt sem tudta, hol van, viszont elégedettnek érezte magát. Lassan oldalra fordította fejét, hogy megnézze, ki fekszik mellette.

Ugyanebben a pillanatban Perselus fejében is hasonló gondolatok fordultak meg, és ő is oldalra nézett.

Egyazon másodpercben sikoltottak fel, és estek le az ágy két oldalán. Hermione magával húzta takarót, így Perselus jobb híján a lepedőt rángatta le az ágyról. Még pár másodpercig sokkos állapotban bámulták egymást, majd Hermione vette a bátorságot, hogy megszólaljon.
- Mi a sárkányganéj történt?! – fakadt ki.
- A kérdés jó, a választ valószínűleg könnyű is kitalálni, mindazonáltal én a miértekre lennék kíváncsi – mondta vontatottan a bájitaltanár.

- Amaretes! – kiáltott Hermione megvilágosodva.
- Hogy mi?
- Amikor pucoltam az üstöket, valami izé rámászott a kezemre. Én megijedtem, és nekiestem egy szekrénynek. Onnan Amaretes folyt rám… innentől képszakadás – sóhajtott grimaszolva, és felkönyökölt a matrac szélére.

Ekkor Piton elkezdett kuncogni, majd egyre hangosabban nevetett, ahogy belemelegedett.
- Most meg mi van? – kérdezte Hermione meglehetősen modortalanul, miközben a haját próbálta igazgatni.
- Emlékszel? – kezdte Piton. Hermione egy pillanatra lefagyott, amiért tanára minden előjel nélkül letegezte. Vajon fordítva mit reagálna? – Azt mondtam tegnap este, hogy talán egyszer eljutunk oda is, hogy nagy szolgálatkészségedben itt ébredsz. – Piton már a matracot csapkodta széles jókedvében.
- És örülsz, hogy így lett? – kérdezett vissza Hermione élvezve a nem mindennapi beszélgetést. Több másodperc kellett ahhoz, hogy felfogja, véletlenül tegeződött a professzorral. Ám úgy tűnt, őt nem zavarja.
- Azért minden reggelemet nem szeretném a tüdőm kiordításával kezdeni – vont vállat Piton. – Azt viszont sajnálom, hogy nem emlékszem semmire.
- Utálom az ilyet.
- Én is – vágott fancsali képet Piton. – Olyan érzés, mintha az agyunk ki akarna közösíteni minket.
- Szar érzés – fordított Hermione.
- Öt pont a Griffendélnek!
- Komoly? – nevetett a lány.
- Most akkor vonjam is le? – nézett rá negédesen Perselus.
- Köszönöm, jó lesz így – mosolyodott el szívélyesen Hermione.
- Örömmel hallom.

Hermione várt egy kis időt, mielőtt kényes témára tért volna.
- És most?
- Most? Azt hiszem, beszélnünk kéne.
- Most is azt tesszük – horkantott a griffendéles.
- Valóban. Nos…
- Nos?
- Nos, mindketten ismerjük az Amaretes paramétereit, hiszen elmondtam tegnapelőtt.
- Igen.
- És az a helyzet, hogy – az én megfogalmazásomban, amit előszeretettel használok – ha a tömény undoron kívül valaha éreztünk valamit egymás iránt, akkor nem tudjuk legyőzni az Amaretest. Ez pedig – mutatott az ágyra kissé határozatlanul –, nos, ezt nevezik freudi elszólásnak.
Hermione kénytelen volt felnevetni erre.
- Így aztán feltehetjük a kérdést, hogy „hogyan tovább?” – bólintott a lány.
Piton lassan bólogatott, de nem szólalt meg, mert félt kimondani, ami a szívét nyomta. Ahogy Hermione is.

- Akkor azt hiszem, én most megkeresem a ruháimat – döntött végül Hermione. – Felöltözöm, aztán felmegyek a Griffendél-toronyba. Valószínűleg házi feladatokkal randizom egész nap. Aztán este lejövök ide, hogy a koszos üstökkel foglalkozzam.
- Nem. Ezek után nem merek embert engedni annak a kupacnak a közelébe.
- Akkor pakoljam a polcokat? – kérdezte a lány.
- Majd meglátjuk.
- Hányra jöjjek?
- Amikor ráérsz, és jól esik.

- Perselus! – feddte, mire mindketten meglepődtek. – Bocsánat. Lehet valami mellékhatása az Amaretesnek?
- Megvan az esélye, hogy a kelleténél tovább tart a hatása, és néha párosul olyan tünetekkel, melyet az alkohol is okozhat.
- Akkor ezért érzem úgy magam, mint a múltkori buli után – nyögte a lány, és ráomlott a matracra. – Na, hogy haladjunk is: hol vannak a ruháim?
- Itt van pár – motyogta Perselus, és átdobta az ágyon a szoknyát és a zoknikat. Hermione megtalálta az ágy alatt egyéb ruhadarabjait is, és alaposan takaróba bugyolálva elindult a mutatott irányba, reményei szerint valóban a fürdő felé. Szerencsésen meg is találta a helyiséget, ahova bezárkózott, és gyorsan felöltözött. A takarót letette a székre, mely az aprócska szobában volt. Ő maga lassan kilépett az ajtón, és visszament a hálószobába.