Ahonnan nincs visszaút

4. fejezet

Kopogott Perselus ajtaján. A férfi ezúttal maga nyitotta ki az ajtót. Mivel ismét alaposan befűtötte a pincét, talárt nem viselt. Fekete nadrág és szürke ing fedte testét. Meglepetten nézett körbe a folyosón, hiszen nem láthatta látogatóját. Hermione beoldalazott mellette.
– Már bent vagyok – suttogta, mire Perselus szemében a felismerés szikrája csillant, és becsukta az ajtót.
– Hermione – köszöntötte –, mondanám, hogy öröm újra látni, de…
A lány csilingelve felnevetett, és levette a láthatatlanná tevő köpenyt.
– Te nem tudsz ennek létezéséről – jelentette ki.
– Értettem – vonta fel a szemöldökét Perselus, majd átölelte a lány derekát, és gyengéd csókot lehelt ajkaira.

– Miért csináljuk ezt? – kérdezte Hermione.
– Miről beszélsz? – csóválta fejét a férfi annak jeléül, hogy nem érti.
– Csak átfutott az agyamon, hogy miért is csináljuk ezt… Szerintem az izgalom kedvéért. Mert izgalmas, hogy tulajdonképpen bármikor lebukhatnánk.
– Valóban izgalmas – értett egyet szórakozottan Perselus. – Persze remélem, nem fogunk lebukni. Legalább addig, míg véget ér a tanév.
– Igen – bólintott Hermione, és hellyel kínálta magát az íróasztalnál. – Már alig egy hónap van hátra az utolsó évemből, a tanár-diák viszony pedig nem tenne jót nekünk most.
– Egyetértek – mondta Perselus, és Hermione mellé ült. – Majd a végzésed után nyilvánosságra hozhatjuk, ha még mindig együtt leszünk.
Hermione nagy komolyan bólintott, majd csend ereszkedett rájuk.

– Hány óra van? – kérdezte a lány.
– Háromnegyed négy – válaszolt a férfi az órára pillantva.
– Te jó ég, elkésem! – ugrott fel Hermione. – Mivel ment el ennyire az idő?
Perselus jelentőségteljesen nézett rá, és körülmutatott a szobában. A hálószobában.
– Jó, jó – tárta szét a karjait a griffendéles –, de hogy ennyi ideig tartott…
– Szerencsédre nem vagyok agyatlan, hormontúltengésben szenvedő tinédzser – szólt közbe Perselus, miközben felkönyökölt –, így aztán tovább is tudlak kényeztetni.
– Ez nagy szerencse – mosolygott Hermione, majd megcsókolta a férfit. Édes csók volt, és a lány utána már majdnem kimondta a „szeretlek” szót, de végül nem tette meg. nem merte. És ha Pitonnak ez csak szex volt? Persze, vonzódik hozzá, amit bizonyított az Amaretes is, de… talán csak a testéhez vonzódik?

Hermionét ezek a nyomasztó gondolatok kísérték, míg felöltözött, elköszönt, és felszaladt a bejárati csarnokba, ahol Harry már türelmetlenül várta.
– Ragyogsz – állapította meg Harry. – Ki vele, ki a mardekárosod?
– Ha elmondod, én is – egyezkedett Hermione, miközben már a száraz füvet taposták Hagrid kunyhója felé.
– Azt vettem észre, hogy mindketten arra várunk, hogy a másik kezdjen bele – nevetett a fiú.
– Nos, igen – vont vállat ’Mione. – Szóval ez még sokáig el fog tartani.

– Harry, Hermione! – kiáltott boldogan Hagrid, ahogy kilépett a háza mögül. Beengedte a két jó barátot, és (tekintettel a meleg időre) limonádéval kínálta őket. – És, mi újság veletek?
– Semmi különös, Hagrid – felelték egyszerre, talán egy kicsit túl gyorsan. A vadőr erre gunyorosan rájuk hunyorgott, és leült velük szemben.
– Nehezen hiszem, jómadarak. Miféle csibészséget követtetek el?
– Semmit – felelték ezúttal őszintén a „jómadarak”.
– Akkor miféle csibészséget terveztek?
– Semmit – kezdett mosolyogni a két barát.
– És hogy megy a tanulás? Hamarosan jönnek a RAVASz-ok, ha?
Harry nagyot nyögött, mint az a gyerek, akit a családja nyaggat a tanulással. Hermione jól szórakozva meredt rá, de aztán rádöbbent, hogy válaszolnia kéne.

– Hát, tanulgatunk. Meglesznek azok a RAVASz-ok. Bár már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra…
– Két hét, Hermione, csak két hét! – tiltakozott Harry.
– Az kevesebb, mint egy hónap, nem? – vont vállat a lány. – Szóval még nagyon sok tanulnivalónk van, hiszen ezek nagyon nehéz vizsgák, de szerintem mind át fogunk jutni. Hiányozni fogsz, Hagrid, ha végzünk.
– Nekem is hiányozni fogtok – brummogta Hagrid, majd magához intette Harryt és Hermionét egy bordaropogtató ölelésre. – De ígéritek, hogy fogunk levelezni?
– Persze! – biztosították a vadőrt.