ʟᴏᴠᴇ ᴍᴇ! {ᴜᴄʜɪʜᴀ ꜰꜰ} | ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

part 10

A nap sugarai lyukat égettek a belém, így összeszűkített szemekkel fordultam a másik oldalamra, hogy felkelhessek. Úgy látszik tegnap elfelejtettem behúzni a függönyt mielőtt lefeküdtem aludni. Ásítottam egyet, majd az ablakhoz léptem, hogy kinyissam azt egy kis időre míg kiszellőzik a szoba. Nagyon szippantottam a friss levegőből, ami cirógatta az arcomat. Hét ágra sütött a nap, egyetlen felhő sem volt az égen, és a kellemes szellő is pont megfelelő volt. Mosolyogva léptem a szekrényemhez, hogy magamra húzzam a ruháimat. A mosdóban megmosakodtam és megfésültem a hajam, majd a konyhába lépve anyát pillantottam meg, aki éppen az ebédet főzte.

- Jó reggelt!

- Neked is, álomszuszék. Már fél tizenegy van, nem zavar? - sandított rám fél szemmel, mire megforgattam a szemeim.

- Legalább hétvégén ne szekálj, anya! - nyöszörögtem, miközben mögé csoszogva átkaroltam. Ő csak felnevetett, majd felém fordulva egy puszit nyomott a homlokomra.

- Remélem tudod, hogy mindent csakis a te érdekedben csinálok. - mosolyodott el halványan, majd visszafordult és megkavarta az ételt.

- Igen, igen persze. - motyogtam arrébb mászva. - Csakis miattam.. - leültem az asztalhoz, majd a kezembe vettem az újságot, amit apa búj folyton.

Állatámadás az Aokigahara erdőben!
Japan Times, 12:24
A hajnali órákban történt, mikor is egy a húszas éveiben járó hölgy a megszokott reggeli futását teljesítette. Ekkor viszont váratlan dolog történt; egy holttestbe botlott. "Nem tudom mióta lehetett ott, ugyanis a szaga valami förtelmesen büdös volt. A testét mindenféle szúrások és vágások borították. A karján megszámlálhatatlan heg volt látható, amik teljesen lilák voltak." - felelte a hölgy. Kérünk mindenkit, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen az utcákon! Ha bármi furcsát észlel, ne habozzon segítséget kérni!

Lesokkolódva olvastam végig a tragikus esetet. Az újságpapír remegni kezdett a kezeimben, ahogy realizálódott bennem; az Aokigahara erdő itt van tőlünk nem messze. Mi van ha újra lecsap? Mi van ha mi leszünk a következők? A következő pillanatban apa jelent meg a konyhában, majd kikapta a kezemből az újságot.

- Ki engedte meg neked, hogy ezt olvasd?! - kiáltott rám, mire összerezzentem.

- Én csak.. - motyogtam, habár még mindig a cikk hatása alatt voltam.

- Semmi én csak! - mondta, majd az újságot összegyűrve a kukába dobta. Felsóhajtott, majd megmasszírozta a halántékát. - Mindegy, csak együnk. - anyára nézett, aki bólintott.

Néma csend volt a lakásban, mindenki az étellel volt elfoglalva. Az agyam még mindig nem bírta felfogni az olvasottakat, így véletlen szakadt ki belőlem egy kérdés.

- De mégis ki tenne ilyet? - mondtam halkan. Apa keze megállt a levegőben, ahogy eljutott hozzá a kérdésem. Visszatette a kanalat a tányérba, majd anyára pillantott.

- Mi az, hogy "ki"? Állattámadás volt, Ayame! - mondta erélyesebben anya.

- Állattámadás? Ugyan már anya! Köze sincs az állattámadáshoz, és ezt te is nagyon jól tudod! - feleltem magabiztosabban, mire az asztalra csapott. Váratlanul ért ez a tette, így kissé megremegtem ijedtemben.

- Elég legyen! - állt fel az asztaltól anya. Mindketten a szemeimbe néztek, mire csak bólintani tudtam.

- Többet nem akarom meghallani, hogy erről beszélsz! - összeszedte a tányérokat, majd mindent a konyhába vitt.

- Te pedig mars a szobádba! - szólalt meg apa a szobám felé mutatva. Felálltam, majd csendben ballagtam a szobám felé vegyes érzelmekkel és gondolatokkal. Mégis mi zaklathatta fel őket ennyire?

| megérkezteeeem<3 remélem tetszik. lehet ma lesz még rész, nem tudom biztosan:D|