ʟᴏᴠᴇ ᴍᴇ! {ᴜᴄʜɪʜᴀ ꜰꜰ} | ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

part 31

Lassan váltunk el egymástól. Sasuke szemeimbe nézett, amik most csillogtak. Hevesen vettem a levegőt, amit bármennyire is szerettem volna, nem tudtam normalizálni.

- Bocsánat, hogy megzavarom az idilli pillanatot, de azt hiszem sietnünk kéne! - jött egy hang oldalról, mire odapillantva Narutót láttam meg. Mindenhol sebek borították a testét, de ő mégis a segítségünkre sietett. - Már csak ez van hátra. - intett a fejével Hyori felé.

- Nem mondod, hogy elintézted Kabutot?! - döbbent le Sasuke a fiúra pillantva, s némi féltékenységet is észrevettem a szemeiben.

- Igen el! - felelte büszkén, mire szemeim hatalmasra nyíltak. Kabuto egy nagyon fejlett shinobi, aki orvosi jutsukat is ismer, így nagy erő kellett ahhoz hogy elintézhesse őt. Elismerően bólintottam és elmosolyodtam. Hiszek benne, hogy egy napon kiváló Hokage lesz belőle.

A következő pillanatban viszont egy shuriken repült felénk, amit reflexszerűen térítettem el egy kunaival.

- Szép dobás! - vigyorgott rám Narutó, mire elmosolyodtam.

- Azért én sem vagyok tehetetlen! - húztam ki magam.

- Bocsánat, hogy megzavarom a bájcsevejt, de jelenleg jobb dolgunk is akad. - szólalt meg Sasuke, amikor megpillantotta a felén száguldó Hyorit.

Számtalan mennyiségű kunai és shuriken repült felénk, mi pedig vagy hárítottunk vagy megpróbáltuk kikerülni azokat. Narutó rögtön árnyékklónokkal kezdett, Sasuke pedig előhívta a Susanot. Egyszerre rontottak neki a nővéremnek és próbálták megállítani őt. Egyedül én álltam ott megrökönyödve, tehetetlenül. Nem tudtam mit tehetnék. Mind a ketten olyan erősek, és lehet hogy csak láb alatt lennék. Így hát az elmúlt percekben hátulról figyeltem őket. Hyori harcmódját figyeltem és elemezni próbáltam. Valami oknál fogva Narutótól jobban fél, ezért rá több figyelmet fordít. Amint ezt megfigyeltem, azonnal értesítettem róla Sasukét, aki vette az adást, és próbált úgy harcolni, hogy lesből támadhasson. Ez viszont nemigen akart összejönni, és a következő pillanatban Narutó akkora ütést kapott, hogy pár métert arrébb repülve ért földet. Sietős léptekkel rohantam hozzá, de elveszítette az eszméletét. Azzal a maradék kis orvosi ninjutsu tudásommal próbáltam rajta segíteni, amit még egyszer Tsunadétól tanultam. Egyszer eljött látogatóba a faluba, és meglátogatta az óránkat. Akkor kaptunk tőle egy kis ízelítőt.

N A R U T O

A sötét folyosón sétáltam , miközben egyre csak a nem messze levő cella felé közeledtem.

- Naruto? - hallottam meg a róka hangját, majd mozgolódást is véltem felfedezni, így feltételezem hogy felkelt.

- Igen Kyuubi, én vagyok. - feleltem, mikor elé értem. Ha már egyszer itt vagyok, hasznom is legyen ebből a fránya helyből. - Kell a segítséged. - néztem rá határozottan.

A szeme sem rebben.. - gondolta a Kyuubi, emellett pedig némi büszkeség is társult hozzá. Az élete során egyszer sem volt olyan jinchurikije, aki ilyen bátran állta az ő tekintetét. Sosem volt ilyen erős, bátor, végtelenül jószívű de lüke jinchurikije mint Narutó. Ettől eltekintve mégis boldog volt, amit bár sosem vallott volna be a szőkeségnek. Boldog volt, mert az élete során most először érezte azt, hogy van egy társa. Mi több, egy barátja.

- Mit akarsz? - kérdezte tőlem kíváncsian. - Amúgy meg igazán megkérdezhetnéd a nevem, úgy tizenhét év után. - felelte kissé durcásan, mire muszáj volt felnevetnem.

- Te most komolyan megsértődtél? - kacagtam még mindig. - Jól van, hogy hívnak? - kérdeztem tőle.

- Kurama. - felelte, mire bólintottam.

- Szóval Kurama. Ismered Hyorit? - tettem fel a kérdést, mire rögtön rám pillantott.

- Orochimaru seggnyalója? Kang Hyori? - kérdezte mire bólintottam. - Az nem meghalt?

- De, viszont visszahozták. Hogy tudjuk megölni őt? - tértem a lényegre.

- Sehogy. - felelte egyszerűen, mire szemeim tányér nagyságúra nőttek. - Csakis kizárólag úgy lehet legyőzni az Edo-tenseit, ha megölik a létrehozóját vagy lepecsételik a feltámasztottat.

- De hisz egy pecsét jutsut sem ismerek! - fakadtam ki ijedten. Ez így nagyon nem lesz jó.

- Te nem. De én igen. - mondta, mire rávezettem a tekintetem. - Engedj ki és megmondom mit kell tenned. Adok az erőmből.

- Kurama te..

- Csináld már, nincs időnk lazsálni mert ez a lány nagyon veszélyes tud lenni ha elszabadul az átokbillog. - mondta, mire bólintottam. Így aztán odarohantam, és letéptem a fehér cetlit, ami tizenhét éven keresztül tartotta fogva őt.

|nem sok van már hátra a befejezésig, köszönöm hogy velem tartotok <3|