Dermedt érintés [BEFEJEZETT]

6; Farewell letter

Fél perc volt hátra a meccsből és Jack csapata vesztésre állt. A fiú fejében csak az az egy mondat motoszkált, amit az edzője mondott neki pár napja az edzésen. „Csak a legjobb formádat kell majd hoznod”. Megpróbálta elterelni a gondolatait és arra koncentrálni, hogyan tudnák megnyerni ezt a meccset. Fél szemmel a lelátóra pillantott, ahol egy kosztümbe öltözött nő társaságában ott állt Mr. Miller, a sportegyetem igazgatója, aki jeges tekintetével a két csapat tagjait vizslatta.

Jack megforgatta a kezében a kosárlabdát és a felé futó ellenfelekre nézett, majd átpasszolta jobbra Jackson-nak, aki a kosárpalánk felé futott kikerülve két fiút. A labda Oliver-hez került. Jack összeszorította az állkapcsát. Tíz másodperc volt hátra, a közvetítők hangosan számoltak vissza, mikor Oliver kosárra dobott. A labda pörgött kettőt a levegőben és már egészen úgy tűnt, sikerülhet, de a labda mellé ment és a kivetítőn lévő számlálón lejárt az idő.

Az egész tornacsarnok egyszerre ugrott fel a helyéről. Az egyik fele ujjongott, a másik csalódottan nézelődött vagy az ellenfelet szidta.

- A fenébe! – kiáltott fel Jack és idegesen a hajába tépett. Ekkor megjelent előtte az ellenfél csapatkapitánya és kezet nyújtott, amit Jack ingerülten megrázott.

- Jók voltunk – sétáltak mellé a csapattársai kis kört alkotva.

- De nem elég jók – nézett fel a fiú és kezeit ökölbe szorította. – Nézzétek – mutatott az edzőjük irányába, aki Mr. Miller-rel beszélt. – Az ott a sportegyetem igazgatója. Kilencedik óta azon dolgozom, hogy végzősként megkapjam az ösztöndíjat.

- Biztos, lesz még esély rá, hogy megnézzen minket – bizonygatta Daniel.

- Ma volt itt. Ennyi. Ezt Mr. Jantz is megmondta – fújta ki a levegőt és a mezét felhúzva a hasáról megtörölte a homlokát, majd az öltöző felé indult. Olyan gyorsan öltözött át, amilyen gyorsan csak tudott. Mindent csak bedobált a sporttáskájába, majd a táskát a vállára dobva pont akkor lépett ki az öltözőből, amikor a többiek mentek volna be.

- Majd találkozunk az edzésen – mondta nekik, Oliver-rel pedig össze öklöztek. A tornacsarnok kijárata felé indult és a hidegbe kilépve a parkoló irányába sétált.

- Jack – mikor meghallotta a vékony csilingelő hangot azonnal megfordult és apró mosoly kúszott az arcára.

- Ella, én nagyon sajnálom, amit a múltkor… - kezdett bele, de a lány a szavába vágva elhallgattatta.

- Semmi baj – mosolyodott el, de amikor Jack ideges grimaszt öltött meglátva az ellenfél önfeledten beszélgető csapatát, aggódva pillantott a srácra. – Minden oké? – lépett közelebb és barna haját füle mögé tűrte.

- Nem. Elvesztettük a meccset, pedig most lett volna alkalmam arra, hogy megszerezzem az ösztöndíjat - Ella-nak egy pillanatra a torkán akadt a levegő, mikor a rakoncátlan barna tincsek Jack csokoládé színű szemébe hulltak. A torkát megköszörülve lehunyta a szemeit egy pillanatra.

- Lesz még alkalmad – bizonygatta, mire a fiú kételkedve nézett rá. – Gyere, elviszlek valahova – mondta, de aztán hozzátette. – Illetve, te viszel minket el oda.

- Jó – nevetett fel Jack és maga se értette, hogy képes ez a lány egy pillanat alatt felvidítani őt. Ella a fiú mellé lépett és mindketten Jack autója felé vették az irányt.

[…]

- Pontosan hova is megyünk? – nézett oldalra Jack, miközben a kocsi nagy sebességgel haladt az országúton.