Salem járás

4.

Damien pedig sokkal idegesítőbb lett, mint valaha tippelte volna, mert mindig ott volt. A lehető legváratlanabb pillanatokban bukkant fel, és akart valamit Marktól. A házit, mi, és hol lesz a következő óra, ostobaságokat, amik senkit nem érdekelnek, ő mégis megkérdezte. És persze csak azért, hogy a közelében legyen. Egyszerűen rákattant Markra. Mark pedig úgy viselkedett, mint egy idióta, mert ahelyett, hogy elküldte volna a francba, csak kényszeredett mosollyal az arcán válaszolt mindenre, és mikor Ryan rákérdezett, mégis mért tűri el, a válasz mindig csak annyi volt:

- Nem közölhetem csak úgy vele, hogy na jó, többet ne szólj hozzám!

Erre pedig ő rendszerint a következőt mondta:

- Dehogyisnem!

De Damien nem kopott le, és nem hagyott alább a kérdezősködéssel, vagy az idióta beszélgetésekkel, sőt. Egyik reggel Ryan arra jött, hogy Damien az ő padjukon ül, és Markkal beszélget. Ráadásul akkor sem érezte szükségét a távozásnak, mikor ő is oda ült, és igen csúnya pillantásokat küldött felé.

- Ugye nem zavarok? - kérdezte gúnyosan, mire Damien vetett rá egy mosolyt, és volt képe azt mondani:

- Nem, nyugodtan maradhatsz.

Mark pedig úgy csinált, mintha észre sem vette volna, mi folyik itt. Mert észre kellett vennie. Mégis, még azután is értetlenül nézett rá, hogy Damien távozott, ő pedig érdeklődött mégis mi ez a reggeli beszélgetés. Az egésznek az lett a vége, hogy Mark a fejéhez vágta, inkább adjon egy esélyt Damiennek, mert nem olyan rossz arc. Aztán otthagyta. Mark, őt. Ilyen nem nagyon fordult elő.

Valószínűleg ezek miatt jutott el oda, hogy ha Mark nem koptatja le ezt a srácot, akkor majd ő. De azért várt holnapig. Véletlenül sem azért mert össze kellett szednie a bátorságát Damien izmait látva. Dehogy is. De másnap ez volt az első dolga.

Ezért várakozott a matek tantermük előtt, amiben a matektanár, és Damien beszélték meg, hol is tart a srác, és miket kell pótolnia. A nyakláncával babrált, azzal az R betűssel. Aznap reggel, még otthon, elhaladva a nyaklánca mellett szinte kényszert érzett rá, hogy felvegye újra. Elvégre szellemjárás, ugyan már. Semmi baja a nyakláncnak. Akkor teljes magabiztossággal érezte nyugodtan hordhatja. Mostanra kicsit kényelmetlenebbül érezte magát benne, és erős kényszert érzett, hogy kivágja a legközelebbi kukába, de mégsem tette.

Aztán nyílt az ajtó, kijött a tanár, és amint eltűnt, ő belépett a terembe. Damien háttal állt, és a cuccait pakolászta, de amint becsukódott az ajtó felé fordult. Szája mosolyra húzódott.

- Beszélni akarok veled - közölte Ryan.

- Te vagy Mark kis barátja, igaz? - kérdezte, és a barát szót tömény gúnnyal fűszerezte.

- Igen, én vagyok a barátja - dühödött fel. - És mint a barátja közlöm veled, hogy kopj le. Csak idegesíted, de ő túl jófej ahhoz, hogy ebbe téged is beavasson.

- Igen - tette le a könyveit Damien, és tett felé pár lépést. Ryan erős késztetést érzett némi hátrálásra, elvégre csak úgy másfél fejjel magasodott fölé a srác. - Ő nagyon jófej.

Ekkor Damien egy hirtelen mozdulattal elkapta a nyakába lógó R betűt.

- Tetszik ez a nyaklánc - duruzsolta a srác. - Ez a betű a régi nevemre emlékeztet.

- A régi nevedre? - nézett rá értetlenül, és férfiasan bevallva tökéletesen beparázva.

- Figyelj kölyök - nézett fel rá Damien. Ryan pedig nagyon, nagyon remélte, hogy csak képzelődik, vagy az agyára ment valami, ugyanis Damien szemei erősen hajaztak a vörösre. Na jó, igazából tökéletesen vörösek voltak, és vészjóslóan világítottak még a nappali fényben is. - Igazán hálás vagyok, amiért visszahoztál, és meg is lesz ezért a jutalmad, szóval most már nem merj az utamba állni. Szükségem van egy emberre, és a kis Salemi boszorkány gyökerekkel rendelkező haverod tökéletes.

Azzal hátralökte Ryant, aki nekiesett a legközelebbi padnak, majd egyszerűen felkapta a dolgait, és távozott.

Ryan pedig ott maradt, és lassan lehuppant a földre. Nos, a dolgok nem álltak túl jól. Úgy volt vele, hogy a világra szabadítani valami nagyon, nagyon nem okét, nem a legjobb érzés. És az az izé Markot akarja. Hogy mit akar vele, az tökéletes rejtély, de nem is biztos, hogy akarta tudni. Mégis mi a francot csinált?

Már akkor tudta hogy igazából ez egy szar ötlet, mikor belefogott a mesélésbe. Mark szemöldöke olyan ívben emelkedett egyre magasabbra, ahogy a története haladt. A végére érve szinte leesett a homlokáról.

- Tudod, értem én, hogy nem szimpi - kezdte a barátja, és a hangjából sütött, hogy mikor Ryan azt mondta sürgősen beszélni akar vele egy bocsánatkérést várt. Nem pedig egy beszámolót a démoni új fiúról. - De ez a sztori még tőled is túlzás. Világító szemek? Komoly? Azt hittem már legalább ráneveltelek a minőségi horrorra.

- Hát az új legjobb barátoddal oszd meg, hogy csak egy z kategóriás démon - tárta szét a kezeit.

- Új legjobb barát? - hitetlenkedett Mark. - Szóval erről van szó. Féltékeny vagy rá!

- Mi? Dehogy - vágta rá. Ő nem féltékeny, ez tökéletesen marhaság. Valami démoni izé nem fogja csak úgy ellopni a legjobb barátját. Az, hogy ma például több időt töltött az új fiúval mint vele nem jelent semmit. - Csak próbálom védeni a segged! Még a végén valami áldozati bárányként végzed, vagy...

Még sosorlta volna a szebbnél szebb halálnemeket, amiket a démon tehetne vele, de megakadt, mert Mark arca valahol a mondanivalója közepén olyan vörösre váltott, mint egyik festett tincse. Ő pedig értetlenül állt. Valami rosszat mondott?

- Semmi közöd hozzá mit csinálok és kivel - fakadt ki Mark. Érthetetlen mód dühösnek tűnt, és úgy beszélt, mint akit a végletekig megsértettek.

- Miről beszélsz? - értetlenkedett. - Csak azt mondtam, hogy...

Ryan nem volt teljesen hülye, vagy vak. Általában. Na jó, az esetek többségében igen, de amikor valami már az orra előtt integetett, azt felfogta. Nagyjából ez történt most is. Mert igazából tudta, hogy Mark meleg. A sok kínos félre pillantás a meleg poénok után, hogy sosem lelkesedett igazán, mikor az utcán elkezdte neki mutogatni, persze tök diszkréten, mi mellei vannak a mindjárt szembe jövő csajnak, na meg az az időszak. A nagybetűs nem beszélünk róla. Mikor már kezdtek kamaszodni, de közel sem volt olyan tiszta minden. Mert már izgin hangzott a csók, de még nem tudtad pontosan mi az a szex. Vagy hogy még nem tudtad az annyira nem oké ha két fiú csókolózik.

Élete egyik legkínosabb pillanata volt, mikor Skyler, aki amúgy idősebb volt nála, ámulva kérdezte mégis hogy a francba csókol ilyen istenien, ha még egy barátnője sem volt előtte. Az ő fejében megfogalmazódó válasz annyira gáz volt, hogy kiérdemelte az egyik legkínosabb címet akkor is, ha csak ő érezte annak. Mert a válasz az volt, a legjobb barátjával gyakorolta.

Hosszú pillanatokig csak álltak. Azon filózót, vajon ezek a percek is helyet kapnak-e a nagyon nagyon gáz momentumai az életemnek hosszú listáján. Arra tippelt igen, főleg miután kinyögte a következőket:

- Neked tetszik a démon srác.

Pár pillanatnyi szünet következett, ami alatt Mark egyszerre sápadt, pirult, és tűnt dühösnek. Az egyik kezével görcsösen markolt pár szerencsétlen könyvet, míg a másik mintha tehetetlenül remegett volna. Nehezen vette a levegőt, Ryan agya pedig automatikusan előszedte az információt. Régen mindig így festett, mielőtt rosszul lett. Fel se tudta idézni, mikor történt meg igazából utoljára. Hiszen azóta annyiszor csak eljátszották, és hülyéskedtek vele. De most összeszorult a gyomra a jelektől. Előrébb lépett, a fejében az cikázott, mit is kellett ilyenkor tennie régen, de Mark ugyan azzal a lendülettel hátrált tőle. Megdermedtek. Aztán Mark szó nélkül fordult meg, és hagyta őt ott a francba.