Salem járás

2.

Másnap a dolgok átlagosan indultak. Felkelt az ébresztőjére, amit amúgy csak anyunak szokott szólítani, felöltözött, a nyakláncot meg nagyívbe kerülte ki, és következetesen otthagyta. Az apja vitte suliba, mindig ő viszi, hiszen ő is Salembe dolgozik, szóval egyébként is arra menne. Út közben apja próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem a megfelelő témával próbálkozott, a jegyeivel. Erről pedig ő érthetően nem akart beszélni, azt meg tényleg ne említsük, hogy házi írás helyett inkább megidézett valamit, arra pedig ami kész lett jobb esetben kap egy kettest. Aztán jött egy újabb kedvenc téma.

- És hogy állsz barátnő terén?

- Ah, ne, légyszi! - fintorgott.

- Csak mert már egy jó ideje nem hallottam egy felől sem - védekezett. - Az utolsó az a kis rövid hajú, Skyler volt, igaz?

- Annak lassan egy éve - forgatta a szemeit. Ez a téma még a jegyeinél is rosszabb és kínosabb volt. Főleg, mivel Sky óta tényleg nem volt senkije, és ami még borzasztóbb, nem is vágyott rá, hogy legyen. Mármint jó volt a csajjal meg minden, de azon kívül, hogy folyton smároltak, nem csináltak mást. Beszélgetni ugye nem nagyon tudtak, mert hát közös téma az mért lett volna. Volt némi táncolásuk a szex körül is, de ő ezeket az alkalmakat még nem nevezné igazinak. Minden esetre a dolog nem volt olyan jó, hogy ezután sok barátnője legyen.

Mindenesetre apja kérdezősködése hiányzott neki a legkevésbé, és egy áldás volt mikor elhagyhatta a kocsi igen kínos légterét.

Persze tudta, hogy értékelnie kéne apja próbálkozásait, aki miután kiakadt rájuk és végig ordibálta a házat, hogy ha eddig le se szarták, akkor ne menjenek kiakadni a cigi miatt. Lehet nem kellett volna. Legalábbis onnantól kezdve a szülei szinte túlságosan is rátapadtak, mintha hirtelen be akarnák pótolni az összes elveszett időt. Ez mind édes volt, de valahogy mégse tudta kellően értékelni mikor anyja leült, és közölte, hogy akármit megbeszélhetnek vagy akár játszik vele LoL -t, és kibeszélhetik a csajokat. Még ha az apja ajánlja fel...

De a suli legalább a szokásos, lerobbant képével fogadta. Mármint, Salem-i elit suli, meg minden, de ez inkább abban merült ki, hogy olyan régi volt, a renoválás kész szentség törésnek számított volna. Meg hát nem lehet olyan elit, ha neki is sikerült bejutnia. Na jó, azért hozzá kell tenni Mark rendíthetetlen fáradozásait, hiszen egész hétvégéket áldozott arra, hogy felkészítse őt a felvételihez szükséges dolgokból. Lehet jól csinálta, mert felvették. Hálás is neki, most szophat egy ilyen világ legnehezebb sulijába. Már tudta, hogy a kis önző csak maga miatt csinálta, nehogy egyedül legyen a sok sznob között. Oké, ezt igazából tökéletesen meg tudta érteni. Ő is ezt tette volna a helyében.

De azért, hogy tisztán lássuk, a dolgok nem voltak olyan vészesek. Lehet néha megszakadt a tanulástól, és úgy kellett visszafognia magát, hogy ne képeljen fel valakit, de amúgy az élet szép volt a hatalmas, parknyi kertben amikor épp ellógták az órákat. Tudni illik, hogy Mark elég gyenge immunrendszerű volt, legalábbis régebben biztosan, de ők manapság is gyakran eljátszották, azért szigorú időközönként, hogy hihető maradjon, hogy rosszul lesz, és neki természetesen el kell kísérnie az orvosiba, nehogy elájuljon útközben. Nem a legférfiasabb dolog, de működött. Rendszerint sosem mentek el az orvosiba, hanem kiültek a suli udvarára, ha meg valaki megkérdezte, mit keresnek ott, egyszerűen közölték, Marknak levegő kellett. Tökéletes. Az egyetlen belerondító dolog, hogy csupán az óráik fele volt közös, így nem tudták bármikor eljátszani.

Például ma ő szívesen kihagyta volna az első óráját, ugyanis a nevezetes dolgozatot kellett leadni, amiért igenis megdolgozott, mégis az egyetlen eredménye valami nagyon gáz dolog lett a szobájába, ami előszeretettel suttogott, és mozgatott tárgyakat. De ugye Marknak itt rajza volt, amit imádott, szóval olyasmire sem tudta rávenni, hogy még órák előtt játsszák be a dolgot. Így minden maradt a második szünetre. Ennek az előnye, hogy már sütött a nap, és nem fagyott le a seggük a padon.

- És ami a legjobb, hogy a dogára max egy kettest kapok - fejezte be a tegnapi események mesélését fintorogva.

- Ha tényleg megidéztünk valamit, az megéri - vetett ellen Mark izgatottan.

- Dehogy éri! - vágta rá. - Ha ez ottmarad, alváshiányba fogok meghalni!

- Vagy halálra rémülsz - egészítette ki készségesen barátja. - De én még akkor is felvetném azt is, hogy csak beképzelted. Mármint suttogás, meg ilyenek. Nem akarsz elmenni egy jó pszichológushoz? Mit mondnak a hangok?

- Faszfej! Legközelebb hozzád idézünk valami vicceset - morogta.

- Aha, szóval állítod, hogy valami nagyon para van nálatok, de készségesen idéznél még egyet - csóválta a fejét. - Ezért fogsz kihalni Ryan.

- Majd készíts rólam egy portrét, ha híres festő leszel, hogy emlékezzenek rám - gúnyolódott.

- Persze, te leszel az új Mona Lisa - forgatta szemeit.

- Mona Ryan, szerintem jól hangik!

- Szerintem szarul. Majd a "szegény szerencsétlen, aki agy nélkül született és halt meg" feldobja.

- És te lennél az egyetlen barátom, mi?

- Szerintem kölcsönösen szívjuk.

Elröhögték magukat, hiszen, igen, az ő barátságuk már csak ilyen volt. Kölcsönösen hülyének nézték egymást, és megnehezítették a másik életét, téve mindezt úgy, hogy közben kellően kiszórakozzák magukat.

- Szóval, tényleg van ott valami? - kérdezte Mark, ezúttal kissé komolyabban.

- Az a baj, hogy én örülnék a legjobban, ha csak behaluztam volna - sóhajtott. - Mozgott a láncom, és leesett. Reggel a közelébe se mertem menni.

- Hm, anyudék otthon lesznek ma, mi?

- Tuti - fintorgott. - Mostanság akkor se hagynának magamra, ha könyörögnék érte.

- És fiús pizsipartit kérni kicsit gáz, mi? - érdeklődött Mark.

- Az a gáz, ha azt mondod pizsiparti - világosította fel. - De ha csak simán azt mondod nálam akarsz aludni, a végén nem néznek buzinak.

- Úgy nem is lenne az igazi - dőlt hátra a padon Mark.

Lehet, hogy Mark megkapta már ezt párszor, és lehet, hogy neki nem kellene ezeket felemlegetnie. Lehet. Mark sovány volt, mondhatni karcsú, meg hát fekete hajának egyik első tincsét is vörösre festette, ami tiszta buzis (néhány kedves Salme-i tanuló szilárd meggyőződése szerint). Meg lehet, hogy az se tett túl jót a dolognak, hogy szinte mindig együtt lógtak, csak így ketten. De amúgy nem voltak ilyen antiszociálisak, dehogyis! Néha szóba állt velük egy-két másik srác is az osztályból. Heti egyszer általában elő fordult.

Az ingyen lyukas óra további hátralevő részében már nem is került szóba a dolog, mivel neki ki kellett használnia az időt, hogy megírja a többi háziját, amikért egyest kaphatna. Remélte, hogy Mark esetleg segít, de amikor ő elővette rajzolós füzetét, tudta, hogy veszett ügy. Ha rajzol, akkor megszűnik az univerzum, és nem létezik más csak az a darab papír, és a kép, amit megörökíteni készül. Csak saját magát hibáztathatja. Neki kellett egy ilyen "művészt" legjobb barátjának nyilvánítania.