Salem járás

1.

Számtalanszorra pillantott fel. Biztos volt benne, hogy újra hallotta a hangot, a halk suttogás. A szekrény fogantyújára akasztott nyaklánc himbálózni kezdett, lassan, egyenletesen, és igen kitartóan.

- Francba már - nyöszörögte, és felült. - Ez így nagyon nem oké.

Már második napja a hülye szellem járásnak. Tegnap még az egészet ráfogta, hogy aznap csinálták azt a baromságot, és még benne van a dolog, mint amikor az ember a horror filmek után fél, hogy annak sorozatgyilkosa eljön érte, pedig az teljesen valószínűtlen. De hogy ma is, az már sok volt. Nem egy öt éves a fenébe is!

Ráadásul a dolog túlságosan kézen fekvő volt. Tudja, hogy hallotta azt a hangot. Ez nem olyan, mint mikor csak azt hiszed, vagy félálomban a takaró alatt beképzeled. Valóságos volt, és hogy rohadna meg, nagyon ijesztő. Suttogás, de nem az a női. Egy férfi volt, vagy srác, vagy akármi, de férfi hangja volt. Nem tudta kivenni mit mond, inkább olyan volt, mintha csak foszlányokat kapna el. Néha hallotta, mintha újra és újra próbálkozna. Tegnap ilyesmi még nem volt.

Gyerekek, ne idézzetek démont. Az ouija táblához se szagoljatok, de ha esetleg találnátok a kis falusi könyvtáratokban egy ősrégi, szétesős fura könyvet, amiben számtalan túlvilági cucc van, köztük démon és halott idéző dolgok, na azt végképp ne próbáljátok. Már biztosan állíthatja, hogy nem éri meg, mert ő... Nos, lehet, de csak lehet, hogy volt olyan ostoba és megcsinálta. Ugyan már! Ki veszi ezeket komolyan a huszonegyedik században?

Szóval eredetileg házit írni mentek oda, mivel az internet nem tartalmazott túl sok mindent egy eldugott kis faluról, na jó, hivatalosan város, a házi meg némi történelmi visszafejtés volt, mindenki szülőhelyéről. Ő hiába győzködte a tanárt, hogy bocs, de ez nem lesz így az év legizgibb házija, mivel Mourne Vally hiába van mindössze fél órára Salemtől, itt pont nem történt semmi érdekfeszítő, valahogy nem akart tágítani a dologtól. Azt mondta fog eleget olvasni Salemről köszöni.

Így kerültek ketten a városi könyvtár elé, ami egy olyan keveset látogatott hely volt, hogy az ajtó szabályosan nem akart kinyílni, és a könyvtáros öt percen keresztül tátott szájjal bámult rájuk, valószínűleg magába egy "Emberek!" felkiáltással, mire hajlandó lett válaszolni merre is vannak a várostörténelmi könyvek.

Aztán míg ő leült, és elkezdte módszeresen kimásolni a dolgokat, Mark, aki az iskola művészeti osztályára járt, és aki nevezetesen a legjobb haverja volt, szerencsétlenje, természetesen nem, hogy támogatta volna, netán-tán segített volna, inkább elment holmi művészeti könyvek reményébe. Ilyenkor tudta átkozni, hogy neki bezzeg a szülővárosával kapcsolatos legbonyolultabb, és legtöbb munkát igénylő feladata az volt, hogy rajzolja le az ottani kedvenc épületét. Mark egyébként következetesen lerajzolta a saját házát. Ezzel szembe ő gürizhet itt, több oldalnyi másolással.

De mikor Mark visszatért, nem holmi művészeti vacak volt nála, hanem a könyv. Az a könyv. Szinte lapokra volt esve, és a nyomtatási évszám még a boszorkány égetéseket is megelőzte, még szép, hogy belenéztek. Nem csalódtak, és a házit természetesen feledve, tíz percen belül már háza nappalijában ültek, és nagy buzgón készültek egy szertartásra. Lehet, annak, hogy a dologhoz vér, meg ilyesmi is kell, kellett volna lennie valamicske elrettentő érzetének, de hát róluk volt szó. Természetesen megcsinálták.

Most viszont itt ül az ágyán, és mered a rettentő kitartóan himbálózó nyakláncára, és egyre biztosabb benne, hogy ez a tegnapi dolgok miatt van. Mert hát mondjon bárki bármit, ott ülni az éjszaka közepén a sötét szobában, egy ablak nincs nyitva, szellőnek nyoma sincs, és semmi más nem mozog gyanúsan, csak az az egy nyaklánc, az elég parás. Mellesleg az a kedvence, egy R betűs medálja van, mint a neve, Ryan, és még akkor kapta mikor Miamiben nyaraltak. De a szomorú tény, hogy ezek után kizárt, hogy valaha még újra felveszi. Köszi szellem haver.

Újabb suttogás, és akkor már kezdett nagyon elege lenni. Ráadásul ezúttal meg mert volna esküdni, hogy mintha a nevét próbálták volna kimondani. Itt volt az ideje, hogy tegyen valamit, legalábbis nagyon úgy érezte. Az első lehetőség: fogja magát és átrohan a szüleihez. Nos, ezzel akadt pár probléma. Az első, hogy úgy fél éve már taposta tizenhatodik élet évét, szóval az önbecsülése nem engedte. Meg hát a szülei valószínűleg körbe röhögik, de ez már mellékes.

A második lehetőség, ami már sokkal férfiasabbnak tűnt, hogy egyszerűen fogja a láncot, és kivágja az ablakon, majd alszik. De a terv eléggé a hátha alapon nyugodott, meg hát mégis az volt a kedvence, és az egyetlen amit hordott (eddig).

- Nem lehetne, hogy egyszerűen abba maradjon a dolog és kész? - fakadt ki.

Varázs szavakat motyoghatott el, mert a lánc hirtelen megdermedt úgy ahogy volt oldalra kilengve a levegőbe, majd a földre zuhant. Nem mozgott többet.

- Mondanám, hogy kösz, de ez ijesztőbb volt mint az eddigi összes estém egybe véve - nyöszörögte.

Ez után még következett egy óra ülve virrasztás, ami alatt végig a padlóra került tárgyat szuggerálta, de mivel nem történt semmi, és a suttogások is megszűntek, képes lett eldőlni az ágyon, és még egy bónusz óra után már aludni is. Kellemes kis éjszaka.