Salem járás

3.

A szülei konkrétan megkérdezték, hogy biztos létezik-e Mark még, olyan rég látták, mikor közölte velük, hogy itt aludna. Persze jogos volt, Mark úgy egy éve nem tette be hozzájuk a lábát, és ennek véletlenül sem az volt az oka, hogy Ryan szülei rettentő idegesítőek tudtak lenni, és szintén erősen bírálták a fiú hajfestését. Az valahogy nem tűnt már fel nekik, hogy a saját fiúk haja is enyhén kékes árnyalatú. Oké, igaz, hogy nem az a rikító, vagy teljesen kék, de azért az árnyalat ott volt. Meg a hajfestékes dobozok is a kukában.

A másik ok, hogy valahogy nem látták túl sokat a fiút, egyszerűen az, hogy Markék háza egyszerűen eszméletlen király volt. A szülei elváltak, ő pedig anyjával élt, aki történetesen ügyvéd volt, méghozzá egészen jól kereső, és a sok ingázás miatt alig lehetett otthon találni. De a dolgot úgy oldotta meg, hogy mindent megadott a fiának, mit csak pénzből meg lehetett. Így került medence, majdnem egész falas tv, xbox, kinect, oculus rift és egy saját festésre kialakított galéria hozzájuk. Mark pedig következetesen csak a galériát használta, a többit pedig igazából egyedül Ryan. Kell ennél több ok a barátságra?

Szóval Mark beállított teljes, és létező valójában. A szülei enyhén szólva megvoltak lepve, és nagyjából csak bólogattak a fiú köszönésére. Azért anyja mikor már a lépcsőfordulóban jártak utánuk kiáltott, hogy majd visz fel vacsorát, ők pedig vissza, hogy köszi nem kell. Nincs szükségük felnőttekre ahhoz, amit csinálni szeretnének. Még akkor is, ha ez így félre érthető.

- Ott a nyaklánc - mutatott a földre.

- Aha. Azért a paranormális kutatókat ne azért hívd ki, mert leesett a nyakláncod - vigyorodott el Mark.

- Remélem minimum megszáll valami este - fintorogott.

- Hé - röhögött, és lehuppant barátja ágyára. - Szóval ez mozgott meg minden. Oké, hátha nem vagy teljesen dilis, és nem képzelted az egészet. Elég király lenne, ha ma is történne valami.

- Ha azt vesszük, hogy első nap alig volt valami tegnaphoz képest, akkor ma még durvább dolgok fognak történni - vont vállat. - Mondom, ha mázlink van, megszáll téged valami, és lehet nem lesz olyan gyökér, mint te.

- Ne tagadd, hogy imádsz - kuncogott Mark.

- Szerelmes levelet nem kérsz?

- Ami azt illeti... - költözött egy pimasz vigyor a fiú arcára, amire Ryan már csak a szemét forgatta. Lehet, hogy párszor kilyukadtak már a meleg poénokhoz, és lehet, hogy a dolgok sokszor túlmentek egy határon. Vannak emlékek, amikről kínosan hallgatnak, és szisztematikusan úgy tesznek: sosem történt meg.

De végülis elérkeztek az első problémához, vagyis oké, hogy a szellemjárás miatt jött át Mark, de mégse ülhetnek kukán, azt a nyakláncot bámulva, mintha valami isteni tárgy lenne, ami a megvilágosodást rejti magában, egészen estig. Merthát a megvilágosodás rájuk fért volna, de azt nem az rejti magába. Így rövid ötletelés után, amibe különféle hasznos dolgokat felsoroltak, mint például házi írás, kosarazás, vagy foci az udvaron, elővették a kis laptopot, és felkeresték az internet legidiótább videóit, majd azokat nézték, fetrengve a röhögéstől.

A program olyan jól sült el, hogy hajnali egykor Ryan anyja szólt fel nekik, hogy jó lenne, ha legalább megfürödnének, mert azért holnap mégis csak suli. Így értetlenül meredve az órára indult meg, először Mark, utána pedig Ryan is a fürdőbe.

Utóbbinak, mikor még kissé vizes haját birizgálva tért vissza, fura érzése támadt, mielőtt benyitott volna. Hiszen lassan hajnali három, és Markot végülis a szellemes cuccok miatt hívta át. Vajon történt valami, míg elvolt? Benyitva barátját az ágyon fekve találta, fejét fejjel lefele lógatta, a kezébe pedig ott csüngött a nyaklánc. Elsőre kisebb szívbaj kapott, főleg, hogy mikor Mark először rá nézett, a tekintete olyan ködösnek tűnt, mint aki átlépett egy másik univerzumba, de aztán elvigyorodott, és a dolog szerte foszlott.

- Asszem a cucc már nem szellem járta - lóbálta meg a nyakláncot, és hasára fordult. - Szóval nyugodtan hordhatod, a pszichológushoz vezető úton.

- Anyád - morogta, és azzal a lendülettel lelökte az ágyról, a mellette található matracra, amit egyébként is neki készített oda. - Nem képzeltem.

- Oké, oké - emelte fel kezeit védekezően, már a matracon fetrengve. - Akkor csak velem ilyen szégyenlős.

- Addig örülök, míg nincs semmi - fintorgott. - Ha ez miattad van, te leszel az új alvós plüssmacim.

- Nem hiszem, hogy bevállalnám. Tuti horkolsz.

Így az ottalvásról ennyi is lenne, még pár órányi röhejes videó nézegetés után el is aludtak, és ha az entitások próbálkoztak is, nem sikerült felhívniuk magukra a figyelmet. Másnap reggel némi kedves ébresztés után, aminek következtében ő hozzá akart vágni egy párnát Markhoz, de helyette telibe találta a csillárját, ami persze úgy érezte itt az ideje tönkre menni, és hangos csörömpöléssel összetört, mehettek is reggelizni. A csillár miatt csak pár megrovó pillantást kaptak, igaz kizárólag azért úszták meg ennyivel, mert Ryan anyja szerint különösen ronda darab volt.

Lényeg, hogy kisebb megváltás volt megérkezni az iskolába, amit nem sűrűn éreznek, az biztos. Az órák monotonságát, és a házi feladat szokásos hiányát csak egyvalami zavarta meg, egy új arc.

Az első órájuk együtt volt, történetesen osztályfőnöki, és éppen aktívan csinálták a semmit. Vagyis Mark rajzolt, Ryan pedig az előtte lévő padban telefonozott. Nem ültek egymás mellett, hála az ültetés áldásának. Ha ez nincs, még az együtt lévő órákon is boldogíthatták volna a másikat. Mark egyedül ült, míg mellette egy lány, Shirley, a maga szeplős arcával, és szín ötös jegyeivel, aki rosszalló pillantásokat küldött telefonján játszó társa felé, és az arcára volt írva, hogy azt latolgatja jelentse-e a tanárnak a dolgot.

Ekkor lépett be az új srác.

- Oh, Damien Westry, igaz? - üdvözölte az osztályfőnök. - Gyerekek, figyeljetek, ő itt az új társatok, fogadjátok kedvesen!

- Üdv - intett a fiú, és valahogy nem úgy tűnt, mint aki zavarba lenne, akkor se, ha az egész osztály épp a külsejét méri fel.

Természetesen köztük volt Ryan is, aki keserűen tudatosította, hogy jött hozzájuk egy újabb lányok álma. Izmos alkat, fekete haj, olyan tipikus, szépfiú arc, és lusta, laza tekintet. Remek, csak ez hiányzott. És ki mellé kerül? Nos, Mark. Előre sajnálta szegényt, főleg, hogy a srác még a seggét se tette le, de máris pofázni kezdett neki. Újra bemutatkozott, mintha amúgy nem hallotta volna mindenki, aztán Ryan hallotta Mark bemutatkozását, majd sok haszontalan infót róla. Ő úgy volt vele, hogy annyira nem izgatja az új srác, szóval próbált megint a telefonjára koncentrálni. Meglepő mód, ez közel sem sikerült olyan könnyen. Folyton azon kapta magát, hogy azt hallgatja, mit beszélnek mögötte. Nem tehetett róla, valahogy idegesítette a dolog, és rossz előérzete támadt a sráctól. Alapjáraton úgy érezte, leperzseli a tarkóját a srác valószínűleg közel sem őt firtató szempárja.

Szóval összességében nem dobta fel az érkezte. Alig várta a csengetést, hogy Markkal közösen megvitathassák, mennyire beképzelt pöcsnek tűnik. Nem kellett csalódnia.

- Esküszöm, már ijesztő volt - csóválta a fejét Mark, szekrényeiknél pakolászva. - Nem is emlékszem mikor kellett valakinek utoljára ennyit beszélnem magamról. Már vártam mikor kérdezi meg, hogy milyen alsót viselek.

- Vöröset - vágta rá Ryan reflexből.

- Na jó, ez pontosan olyan ijesztő, mintha ő kérdezte volna meg.

- Hülye - forgatta szemeit Ryan, próbálva tagadni, hogy egy kicsit zavarba jött. - Reggel, mikor öltöztünk, nagyjából a képembe toltad a segged, szóval nekem ne lepődj meg ilyeneken.

Pár pillanatig Mark hülyén nézett rá, ami valahogy igazán idegtépően hatott, majd a szemétje csak elvigyorodott.

- Oké, jogos!

És folytatódott a napjuk. Folytatódott a hetük.