Út a boldogsághoz

4.part 2

A többiek már rég elmentek gondolom az iskolába, de mi még Domival ráérősen sétálgattunk amikor hirtelen a pavilon felől hangok hallatszottak.

-Nem teheted ezt velem Máté - kiabálja dühösen Lila.

-Akkor te mit tettél ma velem? Hm? Tessék valld be - mondja a fiú.

-Láttad azt a puszit? De hisz nem történt semmi. - kezd kikelni magából a lány.

-Tavaly óta járunk, tavaly szeptember óta, ismerlek és nem ez az első, hogy elkaplak más fiúval - mondja higgadtan a fiú.

-Miért akarsz szakítani? - teszi fel a kérdést a lány.

-Vannak valakik akik fontosabbak számomra. - adja meg a választ.

-Az a kis senki tolószékben? - utal rám a lány.

Érzem, hogy Domi erősebben fogja a széket, de ebbe nem szabad beleavatkoznunk. Ez a kettejük harca.

-Tudod Lila, Tara amikor felépült, le fog téged verni. Olyan múlttal rendelkezik amilyen neked sose volt és nem is lesz.- kell a védelmemre Máté. 

-Akkor vége van - mondja hisztérikusan majd elviharzik.

Mi csak szótlanul megbujtunk a bokornál majd egy kicsit hátrébb mentünk, hogy ne pont Máté előtt érjünk oda hanem jóval utána. Mikor a csarnok ajtajánál beértük egy kicsit meglepődött :

-Hát ti? - kérdi felénk fordulva. Domival egy pillantást váltottunk majd csupán szemkontaktussal megbeszéltünk, hogy nem mondjuk el neki, hogy kihallgattuk. 

-Sétáltunk, meg a sportokról beszéltünk - mondja Domi. (Persze én gurultam nem sétáltam.) 

Kezdett már hüvös lenni, így a pulcsimat szorosabban fogtam magamhoz. Gyorsan az ebédlőbe mentünk, hogy a vacsora utolsó perceit még elkapjuk. Egy lekváros kenyeret ettem, míg a fiúk egy megpakolt tányéral jöttek az asztalhoz. 

-Csak ennyit eszel Tara? - néz rám a két fiú. 

Míg ők egy három fogásos vacsorával álltak neki addig én egy szelet kenyérrel boldogulok.:)

-Szeretem a lekváros kenyeret - mondom téli szájjal. Mire a fiúk csak ki kacagnak. 

-Máté, Lilával mi a helyzet? - hozzá fel a témát Domi. 

-Szakítottunk - mondja a fiú. Domival egy csodálkozós fejet vágtunk, úgy csinálva mintha nem tudtunk volna róla. 

-Értem és most újra éled a szingli életed? - kérdi Domi feldobva a témát.

-Hát, ja - röhög fel kínosan Máté. Én pedig csak mosolygok, hisz a legjobb barátaim, még akkor is mikor kicsit hülyék.

-Csapj bele - nyújtja Domi a kezét pacsira, mire a két fiú összeröhög

Néztem őket és rájöttem, hogy milyen könnyen összebarátkoztunk, meg hogy sose volt kínos csend amikor együtt voltunk. Tudtam, hogy a magyarok kedvesek, meg elég beszédesek, de hogy ennyire kedvesek legyenek ez még új. Nem szerettem barátkozni, egy idő után már nem.

-Tara figyelsz? - szólít meg Máté. Bambulásomból a fiú zökkentett ki.

-Figyelek - mondom de még mindig nem vagyok teljesen ott fejben.

-Ott tartottam, hogy mondjuk holnap nem mennénk el együtt valahova a lányokkal?

-Hova? - kérdem.

-Mondjuk a Lánchídhoz este, s beülünk valahova. - mondja Domi.

-A Lánchídhoz? - kérdem gyermekien csillogó szemekkel.

-Igen - mondják a fiúk.

Domi hirtelen az órájára nézett majd sürgősen elindult, hogy megírja a magyar beadandót. Egy fiatalos talán húsz év körüli tanár jött be. Egy pulóver rajta az iskola úszó logójával. Az úszó edző. Mindenki fél tőle egy - egy pletyka is kering.

Máté semmi indok nélkül elfoglalja a melletem lévő széket. Ismeri a tanárt, velem ellentétben.

-Jó estét Balogh - ért a tanár az asztalunkhoz majd kezet nyújt. A fiú vonakodva elfogadja. És ekkor a tanár tekintete megakad rajtam. Éppen az előbb elvet salátás húst ettem, mivel nem volt elég a lekváros kenyér.

-Kisasszony Bács Richárd vagyok. Ricsi - nyújtja felém is a kezét. Vonakodva elfogadom. De érzem, hogy melletem a fiú gyanakvóan nézi a tanárt.

-Tara Blau - mondom.

-Helyet foglalhatók? Nem jó magányosan enni - néz ránk a tanár, itt már nekem is kezd érdekes lenni a helyzet. Mátéra nézek aki egyet bólint a tanár felé aki elmegy és elvesz egy kis felvágottat meg zöldségeket.

-Tara te mit sportolsz? - néz rám a tanár kíváncsian.

-Tornázok - mondom.

-Így toló székben? - kérdi a tanár, a fiú melletem megfeszül, de csak az asztal alatt megfogom a kezét, jelezve, hogy nyugalom.

"Így toló székben?" visszhangzik a fejemben a kérdés. Nagyon rossz helyre tapintott ezzel a tanár. Mélységesen megbántott, hisz ez egy nagyon kényes téma. Legalábbis nekem. Hisz egy rossz landolással mindent ami fontos volt elveszítettem. Egy másodperc alatt.

-Tanár úr, Tara sikeresen fel fog épülni ez nem magán múlik. De igen kérdésére a válasz az hogy, nem nem tolószékben tornázik. - mondja Máté.

-Tudjátok Blau csak a helyet foglalja. Számos kiváló úszó vagy sportoló - itt kiemeli a sportoló szót - jöhetett volna a helyébe. Úgyhogy ha megbocsájtotok, beszélek az igazgatóval. - mondja, majd nagy léptekkel elindul az ajtó felé. Gyorsan megeszem a salátámat, majd megköszönöm Máténak, hogy megvédett.

-Köszi, hogy kiálltál melletem, nem mindenki tette volna meg. - mondom Máténak.

-Semmiség-válaszolja lazán. - Na de gyere mert fél kell lépjek az igazgatóhoz. 

-Mit keresel ott? - kérdem, bár gondolom, hogy nem csinált semmi rosszat 

-El kell vegyem a csapat mezeit - mondja. Majd később eszembe jut, hogy mesélte, hogy el kell vegye.

-Veled mehetek? - kérdem csillogó gyerek szemekkel.

-Persze, hátha közben elkapjuk az edzőt - mondja a fiú majd elkezd kitolni, a helyiségből. Egy hosszú folyosó végén volt az iroda. Bekopogtunk majd, amikor hallottuk, hogy be lehet menni, beléptünk. Az úszó edző már ott ült a fotelben de amikor beléptünk felénk kapta a fejét.

-Na én megyek is - mondja az edző.

-Ne, ne, maradjon csak. Gyerekek mi szél hozott ide? - kérdi barátságosan az igazgató.

-A foci csapat mezekért jöttünk. - mondja Máté. Az igazgató gyorsan elővesz egy zacskót amiben gondolom a mezek vannak.

-Te Tara? - kérdi rámnézve.

-Csak elkísértem Mátét. - mondom.

-Rendben de kérlek maradjatok egy percet még. - kérlel minket az igazgató.

-Na szóval Richárd tanár úr, azért jött be, mert Taranak nincs helye az iskolánkban - kezd bele az igazgató - Na mármost, amikor jelentkezett, akkor még Junior Bajnok volt. És tudott járni. Amikor a baleset történt, Mr. Blau felvette velem a kapcsolatot, hogy tájékoztasson. Felvetette, hogy akkor Tara ne járjon ide, de ellenkeztem. Hisz e kiváló sportoló biztos fel fog épülni. Bízok benne. Amennyiben nem, találunk neki egy biztonságos feladatot. De reméljük a legjobbakat. Nos Richárd, remélem megértette és nem kérdőjelezi meg többé a döntésem. Most pedig mehet. És ti is - intézi utolsó szavait hozzánk.

Ahogy kiléptünk az igazgató ajtaján hirtelen, megkönnyebbülés tört rám. Az a tudat, hogy nem kell vissza menjek Londonba... Hogy nem kell a suliban tovább szenvedjek és, hogy még többet használhatóm a magyar nyelvet, nagyon boldoggá tett.

A lift felé mentünk, majd a szobánkig. Elbúcsúztunk, majd csendben benyitottam. Kinga már rég az igazak álmát aludta. Gyorsan levetkeztem, majd nagy nehezen beleültem az ágyba. Nem kellet soká várnom, míg elragadt az álmom. 

Remélem jó lett ❤❤