6. Fejezet: A menyasszony

706 35 3
                                    

A tavasz ugyanolyan gyorsasággal köszöntött be Londonba, mint máskor. Egyik nap még fújt a szél és esett az eső, másnap pedig... nos esett az eső. (Mégiscsak Angliáról beszélünk!) A nappalok szépen lassan hosszabbodtak és a virágok nyílni kezdtek. A levegő kezdett melegedni, a hangulat pedig még a Szent Mungóban is virult. Mindenkinek jókedve volt, hiszen a varázsló London valóban gyönyörű volt tavasszal.

Március első hetének keddjén - egy szokásos kedden - Hermione éppen egy dossziéval a kezében haladt az intézmény folyósóján, mikor egyre közeledő topogás hangjára, majd nem sokkal utána egy kiáltásra lett figyelmes. Ginerva Weasley futva közeledett a lány felé.

- Hermione! - érte be Ginny az említettet, majd hatalmas levegőt véve hadarni kezdett, meg sem várva, hogy barátnője is köszönjön. - Változik a terv! Egész héten ezen veszekedtünk Harryvel, és nem húzzuk tovább; tudom, hogy ugyan még nem volt pontos dátumunk, csak lefoglalt, amin gondolkoztunk, de nem bírjuk tovább. Én már lassan teljesen kiakadok Lavendertől, és szinte megőrülök a gondolattól, hogy február óta egy a vezetéknevünk, annyira szeretnék már Potter lenni, érted? Egész életemben erre vágytam, és minden annyira egybevág mostanában. Minden klappol, de nem olyan egyszerű, tudod? Nagyon szeretném már Harryt a férjemnek mondani, és most, hogy jön ez a nagy kiküldetés, most nem bírok tovább várni! Hermione, tudod te, hogy Harry milyen fontos nekem! Nem hagyhatom, hogy most vége legyen és amikor visszajön előröl kelljen majd kezdenünk! Egyszerűen, csak nem bírok tovább várni, érted?

- Ginny! - szakította meg a lány szófolyását Hermione. - Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! Nyugodj le, vegyél egy mély levegőt és mond el nekem, amit szeretnél, de nyugodtan mert egy szót sem lehet érteni amikor így hadarsz!

- Hermione! - vett ismét mély levegőt Ginny, de ezúttal mosollyal az arcán, nyugodt hangon szólalt meg, és egy kis papírt nyújtott át barátnőjének. - Az esküvőt a kiküldetés miatt, két hét múlva tartjuk meg.

- Tessék? - nézett tátott szájjal Hermione és mikor sikerült feldolgoznia az információt lenézett a kis lapra, amin 10 szó szerepelt: "Ezzennel meghívunk Ginny Weasley és Harry Potter kis körű esküvőjére." - Ginny, ez zseniális! - mondta hatalmas mosollyal és megölelte barátnőjét.

- Nagyon örülök, hogy így gondolod! Remélem megérted, hogy emiatt sokkal kisebbre kellett szűkíteni a meghívottak listáját!

- Viccelsz? Amúgy sem értettem, hogy miért hívtátok volna meg az egész varázsló világot, köztük a riportereket. - nevetett fel a Zambini lány és feltette a helyzethez képesti legfurcsább kérdést: - Mégis milyen kiküldetésre megy Harry? Nekem még nem is mondtátok.

- Skóciában volt valami nagy tűz és sok ottani varázsló megsérült, állítólag lehet valami köze a halálfalókhoz, így egy kicsit nagyobb csapatot küldenek, Harry pedig, mint aurorparancsnok, vezeti az akciót. - felelte csüggedten Ginny (látszott, hogy már megunta a témát) majd legyintve hangnemet váltott. - Visszatérve: Eljössz velem holnap menyasszonyi ruhát vásárolni? Ott lesz Pansy és Angelina meg anya is.

- Ilyen hamar? Hát, holnap szerda lesz, én pedig dolgozom. - húzta el a száját Hermione és a fejében már látta is, hogy milyen képtelenül felbolygatná a heti rutinját, ám mikor Ginny méreggel és csalódottsággal keveredett arcát megpillantotta, inkább csak bólintott egyet. - Ott leszek, ne aggódj! Csak nem képzeled, hogy a menyasszony tanúja kihagyja az esküvő legfontosabb részét? - húzta barátnője agyát egy percre.

- Miért gondolod, hogy te vagy a tanú? - ment bele a játékba a másik lány is, de az arcán már meg is jelent a huncut mosoly, ami elárulta.


¿Hermione Zambini?Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang