Augusztus 29. 2/3

413 17 0
                                    

-Mikor érünk oda?- kiabált Milán. Az út utolsó egy órájában félpercenként megkérdezte, így már sikerült figyelmen kívül hagynom.

-Gyerekek 10 perc és ott vagyunk!- mondta Gondos. Ekkor elkezdett esni az eső. Ne már, a bőröndben van a pulcsim és a kabátom, a bőrönd meg a csomagtartóban. Mikor megálltunk megpillanthattuk a szállást. Nem volt túl kirívó, de nem is csúnya. Csak az a gond, hogy nem tudtunk előtte megállni, szóval gyalogolnunk kell.

Mikor már mindenki leszállt és kiráncigálta a cuccát, villámlani kezdett.
-Uhh hi-hi-deg-g-g v-an-n...- vacogtam. Szerencsére Szigi rámterítette a pulcsiját, így már nem fáztam.

-Köszi, életmentő vagy- mondtam- De nem fázol?
-Kibírom- mosolygott, de látszott rajta, hogy fázik.
Gyorsan bementünk az épületbe és a recepción átvehettük a kulcsokat. A szobabeosztás a következő:
1. Emma, Lilla, Kata, Fanni, én
2. Szigi, Zsombi, Ádi, Vince
3. Barni, Dani, Nath, Milán
Szofi az a-s lányokkal került egy szobába.

A második emeleten volt a szobánk, a két szomszédunk, a két fiúszoba. Berohantam a szobába és elkiáltottam magam:
-Stopp a felső ágy!
-Enyém a másik!- kiáltotta Emma.

Két emeletes ágy volt és egy sima az ablaknál. Alattam Kata, Emma alatt Lilla, Fanni pedig az ablaknál lévő ágyon alszik.

Ledobtam a cuccom az ágyra és kipakoltam a ruháim a szekrénybe.

Úgy döntöttem átöltözök fürdőruhába, mert a hotelnak van egy medencéje bent, kint meg esik az eső. Levettem a ruhám, mert a lányok elmentek körbenézni. Ekkor rontott be a szobába Vince, és mögötte a többi srác. Gyorsan magamra terítettem a takaróm, majd szidni kezdtem őket, és megdobtam őket az éppen kezembe akadó tárggyal, ami egy ásványvíz volt.

-Menjetek már ki!- ordítottam rájuk.
Mikor átöltöztem lementem a medencéhez. Először a fiúkhoz mentem oda, hogy megkérdezzem, mit akartak.
-Mit akartatok?
-Felelsz vagy merszezni hívni titeket- magyaráta Zsombi- De most már megkérdezzük, felelsz vagy mersz?
-Oké- egyeztünk bele.

Leültünk a medence szélére, Milán megpörgette az üveget, ami Lillán állt meg.
-Felelsz vagy mersz?- kérdezte Milán. Lilla picit elpirult, gondolom tetszik neki Milán.
-Merek- mondta. Az volt a feladata, hogy a játék időtartamáig mindenkit becéznie kellett. Megpörgette az üveget és Ádit kérdezte. Ádinak be kellett löknie egy idegent a vízbe.

Lélegzet visszafojtva figyeltük, ahogy odamegy egy fiatal lányhoz, megszólítja, majd egy hosszabb szóváltás után meglöki. A lány hangosan csobbanás kíséretében landolt a vízben. Amikor feljött az elfolyt sminkjét törölgetve kergette Ádit. Mikor utolérte egyszerűen a hátára ugrott, befogta a szemét és együtt zuhantak a vízbe. Mi hangosan röhögve figyeltük őket.

Ádi Barnitól kérdezett, aki felelt.
-Ki tetszik neked? Súgd meg- mondta ördögi mosollyal az arcán. Barni odahajolt hozzá és a fülébe motyogott valamit. Vajon kit mondhatott? Miért is gondolkodok ezen? Nem lehet, hogy kevesebb, mint egy nap alatt beleszerettem. Végigfutattam tekintetemet Barnin. Szőke haja kuszán állt, mint mindig, kék szeme olyan volt, mint mikor először találkoztunk. A mosolya tökéletes. Nyaka, felsőteste szépen kidolgozott, izmos, de nem túlságosan.

-Pósa Alexandra! Itt vagy? Hahó- kiabáltak a többiek. Úgy tűnik, kicsit elkalandoztam.

-Persze- mondtam- Mi volt a kérdés?
-Téged pörgettelek. Felelsz vagy mersz?- szólt bunkón Barni.
-Bocs, hogy nem veled foglalkoztam, nehéz?
-Mi?- kérdezte.
-Hogy nem rád gondolnak. Tudom, nem tesz jót az egódnak- röhögtem.

-Na jó én mentem- mondta. Egy utolsót be akartam szólni, nem tudtam kihagyni.
-Mi van, nincs itt anyuci, hogy megvédjen téged a gonosz nagylányoktól?- erre felállt és elment. A lányokkal összenéztem, Lilla meg mondta, hogy menjünk vissza a szobába.
                           *****
-Mi volt ez?- támadtak le rögtön.
-Annyira bunkó volt, muszály volt beoltanom- feleltem.
-De hát tetszik, nem?- kérdezte Fanni. De jó, akkor ő is tudja.
-Nem tudom- tényleg nem tudom, jól néz ki, de egy egoista bunkó.

-Na és Lilla, mi van Milánnal?- kérdeztem terelés gyanánt. Láttam, hogy ezzel telibetaláltam, mert elpirult.

-Hát...- kezdte- Együtt vagyunk
-Mi?- visítottunk fel mindhárman (Kata nem volt a szobában).
-Ma találkoztál vele először, és máris együttvagytok?

-Igen, vagyis nem. Nem ma találkoztunk, ő a szomszédom. Egy ideje tetszik, aztán együtt mentünk reggel és megkérdezte, hogy járunk-e. Én meg igent mondtam- mesélte boldogan. Ez olyan romantikus, velem miért nem történik ilyen?!
                           *****
Éjszaka volt, hallottam a többiek szuszogását. Kata alattam épp most fordult meg. De miért keltem fel? És mi ez a hang? Valami sziréna szerű zúgást hallottam. Kint kiabáló emberek, lépteit hallom. Sziréna, kiabálás, fel kell ébresztenem a többieket.

-Lányok, lányok kelljetek!- a beszivárgó füsttől alig láttam valamit. Köhögni lezdtem. Kata is felébredt. Nem kaptam levegőt és hirtelen elsötétült minden. A zaj is megszűnt...

A történet összeköt(Ricsi húga-SZJG ff)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora