𝗆𝖺́𝗅𝗇𝖺́𝗌 𝗆𝗎𝖿𝖿𝗂𝗇

˗ˏˋtizenkettedik nap'ˎ˗

ma azon ritka napok egyike volt amikor dongyul, hoseok főnöke is bent volt már kora reggel a kávézóban.

- úgy tűnik mostanában málnás muffinon élsz jung - kezdett beszélgetésbe seokkal aki ezekben a korai órákban senkivel nem volt hajlandó szóba állni (mind tudjuk, hogy ez alól jeongguk volt az egyetlen kivétel) ezért nem is fogta kitörő lelkesedéssel a beszélgetés kezdeményezést.

főnöke arra célzott, hogy látja, hogy mit vásárolnak alkalmazottai, hiszen azt a gép máshogy jelzi ki és bizony az elmúlt már majdnem két hétben hoseoknál csak és kizárólag málnás muffinokat jelzett.

- hát igen - bólintott lassan a barna hajú, aki úgy döntött nem fogja beavatni főnökét a magánéletébe.

a már-már kínos beszélgetésből alkalmazott és főnöke között egy bizonytalan üdvözlés mentette ki hoseokot.

a pult felé fordulva a barista  szembe találta magát nem mással mint jeonggukkal aki ma reggel egy órási világos rózsaszín pulóvert viselt aminek a látványára hoseok alig tudta megállni, hogy ne biggyessze le ajkait mert esküdni mert volna, hogy ez a legaranyosabb dolog amit valaha látott.

- jeongguk, jó reggelt!

a fiatalabb tudta, hogy mint mindig a vele szemben álló ma is meg fogja őt ajándékozni azzal a gyönyörű szív alakú mosolyával mégse tudta magát felkészíteni eléggé a látványra. hogyan is tudta volna, szerinte ehhez soha nem fog hozzászokni.

- jó reggelt hyungie!

- mit adhatok? - kérdezte az idősebb mintha csak nem tudná pontosan a választ és pont ezért meg se várva a másik válaszát csak egy játékos mosolyt küldött felé és már fordult is, hogy elkészítse a kávét.

- gondoltál már rá, hogy esetleg teszel bele cukrot vagy esetleg tejet? - kérdezte jeongguknak háttal állva.

- nem hoseokie, még csak meg sem fordult a fejemben. milyen zseniális ötlet!

hoseok felnevetett a másik válaszán, eddig nem ismerte a nyuszi mosolyú csipkelődős oldalát, de tagadni se tudta volna, hogy mennyire aranyosnak találta.

- édes vagy - mosolygott tovább miközben átnyújtotta neki a reggelijét.

jeongguk arcára megint pír szökött, de szinte már észre se vette. megszokta, hogy a barista körül előbb vagy utóbb úgyis zavarba jön.

- ne mond ezt, olyan érzés mintha öt évesnek néznél - persze jeongguk nem akarta, hogy hoseok többet ne nevezze őt aranyosnak vagy édesnek szimplán csak muszáj volt valamit válaszolnia.

- miért mennyi idős vagy? - a barna hajú azonnal kapott az alkalmon, hogy kicsit többet megtudhasson a másikról.

- húsz.

- akkor nem is vagy olyan baba - hoseok ránevetett az előtte állóra.

beszélgetésbe elegyedtek. most először úgy igazán és mintha a sors is ezt akarta volna, a kávézóba alig-alig tért be valaki így nem igazán zavarta meg őket senki.

jeongguk most végre nem blokkolt le, feloldódott (már amennyire ez lehetséges volt az ő esetébe) és így a beszélgetés gördülékenyen haladt kettejük között.

ezt a kis idillt végül egy telefon hívás szakította félbe.

- ne haragudj - mosolygott jeongguk hoseokra miközben kissé elfordulva fogadta a hívást.

- na mi az? - kérdezte hoseok miután a másik letette a telefont.

- asszem egy kicsit túlságosan is elszaladt az idő és lekéstem az első órámat.