𝐋𝐎𝐋𝐋𝐈𝐏𝐎𝐏 𝐊𝐈𝐒𝐒 ; ᴠᴍɪɴ ✔

1.

●

●

●

𝐋𝐎𝐋𝐋𝐈𝐏𝐎𝐏 𝐊𝐈𝐒𝐒

- ᴠᴍɪɴ -

•

•

•

꧁jimin꧂

      Sosem állt szándékomban hazudni a legjobb barátomnak. Az egész egy félreértéssel indult, azóta pedig már nem mertem neki elmondani az igazat. Azt, hogy nem az az ember voltam, akinek Ő, vagy mások hittek engem. Hogy valójában csak egy álarcot viseltem a mindennapokban, és hogy már Ő előtte sem tudtam sokszor igazán saját magamat adni. Azt, aki tényleg voltam. Ezt pedig sajnáltam, mert csakis az én hibám volt.

      Másfél évvel ezelőtt elterjedt egy alaptalan pletyka, de én minthogy letagadjam, csak elkezdtem vele élni. Sőt, az a pletyka formálta át valójában az egész katakteremet. Így lettem az az ember ma, akinek mindenki más is lát és ismer. Szomorú volt, hogy Tae előtt is meg kellett játszanom magam, hiszen Ő volt az az ember, aki mellett felszabadultan éreztem magam mindig. De már nem fordíthattam vissza az időt, nem változtathattam rajta. Hülye voltam, mert nem akartam kínos helyzetbe kerülni, most pedig rendesen szívom a levét.

      - Taehyung... - sóhajtottam nevét, de még ezt is nehezemre esett megtenni. Amikor felnézett rám, annyira tehetetlennek és elesettnek tűnt. Olyan ártatlan volt, ez pedig megdobbantotta a szívem sokfajtaképpen. Olyan aprónak tűnt, ahogy itt ült előttem, pedig mindketten tudtuk, hogy kettőnk közül Taehyung a magasabb, Ő nagyobb testalkattal lett megáldva, mint én.

      Ahogy arcát fürkésztem, rájöttem, hogy mennyire szomorú, bátortalan. Hogy csak egy kis löketre lenne szüksége, de nem tehettem meg ezt vele. Magammal sem. - Én... - próbáltam valamit kibökni, de ahogy szemei szomorúan felcsillantak, képtelen voltam mondani bármit is. Vagy inkább azt nem, amit Ő sem szeretne hallani. Egy visszautasítást. - Várj, mindjárt jövök! - hirtelen ötlet volt, még csak át sem gondoltam, de már fel is álltam, és minden egyéb szó nélkül viharoztam ki a saját szobámból.

      Leszaladtam a földszintre vezető lépcsőkön, majd jobbra fordulva a konyhába mentem. Kinyitottam a rágcsákkal, zacskós levesekkel, és egyéb finomságokkal megtömt szekrény ajtaját, majd viharosan keresni kezdtem valamit. Azt a dolgot, aminek használata olyan idiótaságnak tűnt, de mást hirtelen ki sem tudtam találni abban a pillanatban. Ennél jobb ötletem nem jutott az eszembe, így leragadtam ennél.

      - Meg is van! - vettem ki egy darabot a zacskójából, majd boldogan, örülve annak, hogy találtam egyet az égnek emeltem, és még ugráltam is egy darabig. Izgalmamban a szekrény ajtaját nyitva hagytam, és a lépcsőn kétszer is megbotlottam a saját lábamban, így elesve. Néhány karcolással, de felértem az emeletre, és újra a szobámban voltam, ahol Taehyung ugyanott ült, ahol hagytam néhány perccel ezelőtt.

      - Furcsa zajokat hallottam kintről. Meg sem mertem mozdulni - néz rám ijedten, mire megingattam a fejemet, és legyintettem. - Én voltam, elestem néhányszor - feleltem, Ő pedig ezt nem is furcsállta, mert rengetegszer vagyok ilyen és ennyire szerencsétlen. Az ágyamhoz ballagtam, majd leültem vele szemben.

      - Miért mentél el? - dönti oldalra a fejét kíváncsian. Mosolyogva felemeltem a kezemben tartott édességet, majd feléje nyújtottam. - Egy... nyalókáért? - vonja fel a szemöldökét, majd megvakargatja a tarkóját. - Öm... köszi? - veszi el tőlem furcsállva, nem értve, miért is vagyok ennyire izgatott. Igazából, én sem tudtam. Talán csak annak örültem, hogy megoldottam úgy a problémát, hogy nem buktam le közben. Lehet, csak annak, hogy segíthetek valahogy a legjobb barátomnak.