𝐋𝐎𝐋𝐋𝐈𝐏𝐎𝐏 𝐊𝐈𝐒𝐒 ; ᴠᴍɪɴ ✔

2.

●

●

●

𝐋𝐎𝐋𝐋𝐈𝐏𝐎𝐏 𝐊𝐈𝐒𝐒

- ᴠᴍɪɴ -

•

•

•

꧁jimin꧂

      Taehyung csodálkozva nézett fel rám, mire tekintetünk találkozott. Először tartottuk a szemkontaktust minden probléma nélkül, de kezdett már kínossá válni a helyzet, így mindketten egyszerre húzódtunk el. Nem tudom, miért, de a szívem hevesen kezdett el verni, ahogy arra gondoltam, hogy az előbb mégis mennyire közel voltam Taehyunghoz. Avagy igazából az ajkaihoz.

      - Ez is a leckéhez tartozik? - utal az előbbi közelségemre, amire gyorsan rábólintok, mintha tényleg így is lenne. - Oh, oké! Akkor... gyere közelebb! - mosolyodik el édesen, mire hirtelen elkap a hányinger az izgalomtól, amitől a gyomrom apróra zsugorodott.

      - Inkább... majd legközelebb. Kezdetnek ez elég is volt! - vakargatom meg kínomban a tarkómat, majd feljebb vezetve ujjaimat a szőke tincseimbe túrok. Éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobogott, ez pedig megfélemlített. Miért éreztem azt, amit? Miért lettem izgatott már csak annyitól is, hogy Taehyung közelében voltam? Miért találom annyira vonzónak az ajkait, és eres kezeit, amikben az az apró nyalóka szinte már el is veszett?

      - R-rendben... - bólintott egy aprót, majd lesütötte a szemeit, és komótosan felállt az ágyról. - Öm... izé... - nézett körbe, majd végül újra megakadt a tekintete rajtam. - Akkor én most hazamegyek! - vonogatta meg vállait, miközben zavartan, kipirult orcákkal ujjaival játszott, és pólója alját piszkálgatta.

      - Nem maradnál inkább? Nem szeretnélek ilyen későn hazaengedni - ajánlottam fel ezt a lehetőséget is, amivel szerettem volna, ha élne. Egyébként is azzal a szándékkal hoztam Őt ide, hogy majd nálam alszik. Nem is értettem, miért akart hirtelen hazamenni, miközben bulizni is úgy mentünk el, hogy tudtuk, majd hozzám fogunk utána feljönni. Néha annyira össze tudott zavarni Tae, hogy az borzasztó...

      - Huh, már azt hittem, hogy emiatt mostantól örökre egy kínos barátságban fogunk élni, hogy soha többet nem fogunk egymáshoz szólni, hogy ignorálni fogsz, hogy teljesen el fogsz felejteni, legalábbis meg fogod próbálni, mert hát azt nem annyira könnyű, hiszen, azért valljuk be, Kim Taehyung vagyok, egy kicsit sem könnyen elfelejthető személy, de tényleg azt hittem, hogy azt szeretnéd, hogy hazamenjek, hogy ne lássál, hogy ne... hogy ne... nem tudom... - eltátott szájjal próbáltam értelmezni mindazt, amit Taehyung két másodperc alatt (ha egyáltalán volt annyi, de még ezt is kötve hiszem) elhadart, vagy inkább ledarált, miközben előttem állva folyamatosan gesztikulált kezeivel, szemöldökét pedig fel-le emelgette.

      - Csak most ütött be a pia, vagy a nyalóka tett veled valamit? - nevettem fel, majd térdeimre támaszkodva felálltam, így teljesen szemben találtam magam Taehyunggal, akire (magassága miatt) fel kellett néznem.

      - Akkor még mindig jóban vagyunk? - kérdezte felvont szemöldökkel, egy elkeseredett arccal, és vörösre festett orcákkal meg fülekkel, amitől az eddigieknél is aranyosabbnak hatott. Nagy bambi szemeivel engem fürkészett, ujjaival pedig még mindig pólójával játszadozott. Édes volt, akár az a nyalóka is, ami az ágyon feküdt a kis zacskóján.