Elveszve

Ez az izé beszél - 14. rész

Reggel arra ébredtem, hogy egy idegen macska fekszik a mellkasomon s közben szuszog a fülembe.
- Hát te meg mit keresel itt cicus? - kérdeztem édes hangon.

- Méghogy ÉN mit keresek itt? TE mit keresel itt?

- Hosszú történet. Várjunk csak... TE BESZÉLSZ? - kérdeztem meglepődötten.

- A Földről jöttél, vagy csak most születtél? - mondta gúnyosan a macska.

- Éppenséggel tényleg a Földről jöttem.

- Hogy mit csináltál?

- A Földről jöttem. - ismételtem meg dühöngve.

- A te helyedben én aggódnék az egészségemért. A Föld már réges régen megsemmisült.

- És ezt te mégis honnan tudod? Hisz te egy macska vagy.

- Jogos kérdés. Itt az űrben minden állat tud beszélni, sokkal inteligensebbek, mint a Föld nevű bolygón voltak, ezért természetesen oktatni kell őket. Ha nehéz felfogású vagy, inkább elmondom érthetőbben. Állatok is járnak iskolába.

- Ez hülyeség. Az állatok soha sem tudtak gondolkodni, és nem is fognak.
- magyaráztam.

- Én vagyok rá az élő példa. Tudok gondolkozni. Nyugodtan kérdezz tőlem bármit. Válaszolok rá.

- Hát jó. Hiszem ha látom. Akkor, milyen színt kapunk, ha összegeverjük a sárgát és a kéket?

- Mégis milyen kérdés ez? A válasz egyértelműen a zöld.

- Nahát...egy gondolkozó macska. Mi a neved?

- 102.

- De mi a neved?

- Most mondtam, hogy 102. Nincs rendes nevünk. Az iskolában véletlenül odaadnak nekünk egy számot és örökre az lesz a nevünk.

- Mit szólnál 102, ha adnák neked egy normális nevet? - javasoltam. 102 bólogatott.

- Akkor mit szólnál a Lilihez?

- Nem, túl kislányos.

- Akkor legyen Cirmos.

- Inkább én választok, mert te a világ legrosszabb neveit fogod itt sorolgatni több órán keresztül.
Nagy fejtörés után végre választott.
- A nevem...Csikicsíta.

- Ez most komoly?! Hát, nekem végülis mindedj. A te neved nem az enyém.