Elveszve

Elmegyógyintézet - 12. rész

Ajjaj. Most vettem észre, hogy máshol ébredtem, mint ahol elaludtam. Ho-ho-hol vagyok? - motyogtam.

- Dallas - ban. Egy elmegyógyintézetben-mondta egy komor férfi

- HOGY MICSODA?! - kérdeztem ordibálva, majd egy gyors mozdulatttal felkeltem az ágyból.

- Ne csináljon, ilyen gyors mozdulatokat, vagy le lövöm. - majd a férfi szép lassan előhúzta pisztolyát jelezve, hogy mindjárt lő. Gyorsan lehuplantam az ágyra, mire a férfi bólintott.

- Miért van itt? - kezdett bele a faggatásba.

- Hát azt én is szeretném tudni. - mondtam flegmán. Erre a mondat hallatára pofon vágott.

- Halljuk, kölök. HONNAN JÖTTÉL?!-tette fel a kérdést másodszor is. Ésszerű választ kell neki adnom.

- Nem tudom. - nyögtem ki a hülyét játszva.

- Ne játszd nekem el itt a hülyét. - Majd újra csattant a pofon.

- Na jó, akkor egy másik kérdés. Kinek dolgozik? FBI, CIA?

- Milyért akarja ezt tudni?

- Nics benne semmilyen rendőrségi rendszerben, nincs egészség ügyi kártyája, és senki se jelentkezett magáért az elmúlt egy hónapban.

- MILYEN EGY HÓNAPBAN?! - kérdeztem olyan hangosan üvöltve, hogy még Jouline is meghallotta az űrben.

- Egy hónapig mesterséges kómába raktunk, hogy meg tudjuk vizsgálni a tested. Igazán furcsa, hogy kék a véred.

- Miért magának nem? - majd e mondat után beleszúrtam az asztalon pihenő nyugtatót. Rögtön összeesett.
Majd mit sem gondolkodva kiugrottam a szoba ablakán. Ekkor jutott eszembe, mi van akkor, ha a tizedik emeletről ugrottam volna ki nem a földszintről? Valószínűleg már palacsinta lennék. Legközelebb elővigyázatosabbnak kell lennem.