Marvel oneshots (Kérni ér!)

Sam @1 - Part 2

Este, miután Zarával másfél órán keresztül beszélgettünk a folyosón sétálva, még elpakoltam minden cuccomat. 16 év alatt összegyűjtöttem néhány dolgot... Éjfél előtt végeztem pár perccel, és összesen 3 bőröndöt illetve sporttáskát tömtem meg. Mérhetetlenül boldog voltam, mert örökbefogadtak, és az egészségügyi állapotom ezzel együtt javult.

Reggel többé-kevésbé kipihenve ébredtem, és a szokásos reggeli fertőtlenítésem után erőt vettem magamon, és kiléptem a folyosóra. Onnan pedig egyesen az étkezőhöz mentem. Belépésem, pont mint tegnap, nagy meglepetést okozott mindenkinek, de leginkább kedvenc pótanyukámnak. Ő ugyan tudott arról, hogy az állapotom javult, de az arcából ítélve arra nem gondolt, hogy ennyire. Ott voltam egy termben, ami tele volt emberrel, és legalább kilenc órája nem volt takarítva.

Nem csak azért mentem ki, mert javultam. Rosszul voltam, de nem annyira mint szoktam. Leginkább azért mentem ki, mert tudtam, hogy még ma az utcán is leszek. És egy teljesen idegen környezetben, ismeretlenek között. Szóval úgy döntöttem, hogy edzem magam. És ez tűnt a legjobb ötletnek.

Egyetlen szó nélkül sétáltam oda az ételkiadóhoz, és vettem el a reggelimet. Mikor leültem Zara mellé a dolgozók asztalához, mindenki folytatta azt, amit érkezzésem előtt csinált. Kivéve pótanyukámat, aki lassan elfogadni látszott a tényt, hogy gyakorlatilag kitörtem a konfortzónámból, és hatalmas mosollyal nézett rám, mert pontosan tudta miért tettem. Én pedig örültem hogy nem kell semmit mondanom. 

 -Ezer dollárt tennék fel rá, hogy össze vagy pakolva, és alig bírsz magaddal - vigyorgott Zara mindentudóan.

 -És nyernél - sóhajtottam. Hirtelen elkezdett nevetni, bár fogalmam sem volt, hogy min. Mindenesetre, néhány másodperc múlva már kettőnktől viszhangzott az étkező, és egyikünk sem tudta abbahagyni teljesen a nevetést. Reggeli végére sikerült, de még mindig kuncogva indultunk el a szobám felé, hogy ott töltsük az utolsó árvaházi óráimat. Végig beszélgettünk, nevettünk, és megbeszééltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot  a távozásom után is. És végül, majdnem három órával később kopogtattak az ajtón. 

Felálltam az ágyamról, ahol eddig ültem, és kinyitottam az ajtót. És ott állt az új apám. Vagy az egyetlen, mivel a biológiai apámra sosem gondoltam úgy, mint valakire, akitől függ az életem. Samre viszont már most így gondolok. 

 -Szia királylány - mosolygott rám szélesen. - Indulhatunk?

 -Persze - vigyorogtam, majd elindultam befelé, hogy összeszedjem a cuccaimat. Zara felállt az ágyamról, és odament Samhez, és szorosan megölelte. Még gyorsan eltettem az utolsó szükséges dolgokat. Nagyjából egy perc alatt mevoltam, felvettem a cipőmet, és megfogtam a táskáimat. Ekkor lépett oda a két felnőtt,  és mind a ketten kivettek egy-egy csomagot a kezemből, és ismét lindultunk kifelé. Ms. Elour ott állt a kijáratnál, és szorosan megölelt.

 -Minden jót, Evie! - suttogta a fülembe, majd elengedett, és továbbindultunk. Az ajtó előtt, amit az előttem sétáló Zara kinyitott, megtorpantam. Nem akartam bepnikolni, küzdöttem ellene, de nem voltam elég erős. Amennyire emlékszem, utoljára talán hat éves koromban mutattam hajlandóságot arra, hogy kimenjek a szabad levegőre. Kapkodni kezdtem a levegőt, és a szívem őrült tempóban kezdett verni. Éreztem magamon Zara aggódó tekintetét, de nem tudtam rá figyelni. A félelmem túlságosan elvonta a figyelmemet...

A történtek miatt elfeledkeztem arról a tényről, hogy újdonsült apám mögöttem sétál, éppen ezért, mikor a vállamra tette egyik kezét, összerezzentem, és kicsordult az a bizonyos első könycsepp. Sam maga felé fordított, és szorosan magához húzott, nem törődve azzal, hogy a mellkasát csapkodtam, hogy engedjen el. Közelsége fokozatosan kezdett megnyugtatni, abbahagytam püfölését, és karjaimat nyaka köré fontam, tekintve hogy majdnem egymagasak voltunk. Néhány perc múlva már csak szipogtam, miközben hátamat simogatta.