~Where The Rainbow Ends~ 𝔸𝕚𝕕𝕒𝕟 𝔾𝕒𝕝𝕝𝕒𝕘𝕙𝕖𝕣 𝕗.𝕗.

~𝟡~

¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯
---------Maybe friend?------
_______________________________________

Egymás mellett immáron boldogan sétáltunk le a kopott lépcsőn a metrón.
-Amuuuugy-kezdett bele a fiú. - Mi most barátok vagyunk vagy mi?
-Hát én nem utállak! - löktem meg egy kicsit a vállammal. - De eggyenlőre maradjunk abban, hogy ismerkedünk! - folytattam
-Rendben! - bólintott rá. Beszélgetésünk végeztével a szürke lépcső aljára értünk, s megindultunk a székekhez. Csupán pár perc telt el, s a metró megérkezett. A fotocellás ajtó lassan kinyílt s mi beszáltunk. Elfogaltuk két teszőleges helyet, de fel is áltunk, mivel a kissé zsúfolt metrón a helyünk att adtuk egy idős hölgynek és a kisunokájának.
Aidan megkapaszkodott én meg, mivel nem értem el a kapaszkodót a fiúba karoltam. Fáradtan döltem a karjának. A megkopott kék, bár már inkább szürke árnyalatot öltő székeken a különféle emberek többnyire magukba és a telefonjuk világába burkolóztak. Ám volt, aki olvasott, beszélgetett a mellette ülővel vagy az újságot bújva vitatta meg magában a politikát, s egy kisgyerek kezében még egy szinezőt is felfedeztem. Jó látni hogy valaki nem telefont ad a gyereknek.
-Fáradt vagy Hoppi? - pillantott le rám egy halovány mosoly kiséretében.
-Csak egy kicsit - motyogtam, de éreztem hogy a pilláim elnehezednek.
-Látom! - mosolyodott el, s felyét enyhén felemelte. Kezét kivette ölelésemböl és a derekamra téve azt, magához ölelt.
-Még 20 perc es otthon vagyunk.-küldött felém egy bíztató mosolyt, majd tekintetét visszavezette a metrón tömörülő emberekre. Óvatosan áttöleltem a fiú derekát, majd miután megbizonyosodtam arrol hogy őt ez cseppet sem zavarja melkásank döntöttem a fejem. A metró monoton zakatolt. Az emberek pedig jöttek, mentek. A megállónkhoz közeledve valaki megérintete a karomat. Megilletődve fordultam a személy irányába. Egy fiatal srác barna göndör hajjal mely egy bordó sapka alol lódott ki. Szürke farmer dzsekit viselt, egy kék szaggatott farmerrel. Kezében pedig egy lapot tartott. A tekintete lágy, szemében csillogott a kedvesség. Aidan is a fiú irányába fordult.
-Ez a tiéd és a barátodé. - nyújtotta felem. Hangja lágy volt és selymes. Egy mosoly kiseretében elvettem a kis lapot, ami engem és Aidant festett. Döbbenten néztem a képre, majd felötlött bennem amit mondott ,, a tiéd és a barátodé''. Már épp szolni akartam volna hogy mi nem is vagyunk együtt, de a fiú megindult kifelé. Kimászva Aidan öleléséböl a srác után szaladtam. Megérintettem a vállát, mire megfordult.
-Köszönöm! Nagyon szépen rajzolsz, de mi izé... nem vagyunk együtt csak barátok vagyunk.-magyarázkodtam nőies zavaromban.
-Pedig szép pár lennétek! Fogadj meg egy jó tanácsot hajts rá, amíg nem késő! Jó pali! - pillantott mögém és megnyalta ajkait. Mondatán felkuncogtam.
-Na szia... - indult meg az ajtó felé.
-Iza! - segítettem ki majd várakozóan rápillantottam.
-Erik! - nevetett fel kissé és a tömeggel eggyütt elhagyta a metrót. Még mosolyogva áltam ott egy kicsit, majd megindultam vissza.
-Na min mosolyogsz? Csak nem paliztál? - mosolygott, bár hangjában érezni lehetett cseppnyi megjátszást.
-Neem. Csak megköszöntem a rajzot. Amúgy a srác azt üzeni, hogy jó pali vagy. - kuncogtam.
-Ezt eddig is tudtam! - nevetett, már sokkal őszintébbe, s újra magához ölelve engem kivette a kezemből a rajzot.
-Ez nagyon jó lett. - dicsérte meg.
-Hé, add vissza! Az az enyém!-próbáltam kivenni a kezéből, de a magasba emelte.
-Tudtommal azt mondta, idezném: ,, a tiéd és a barátodé" - vágott vissza önelégülten kiemelve a barátodé szócskát. Kicsivel később visszakaptam a rajzot is. A metró meg ment pár megállót, majd a mi megállónkhoz érve hangos nyigorgással megált. Kisétáltunk a közlekedési eszközből és felsiettve a régi, koszos, grefitivel díszített lépcsőn, s a felszínre érve elkezdtük bevenni a hotel felé vezető utcákat. Megindultunk a szürke kopott utcákon a hotel felé. A hangulat kellemes volt, az utcalámpák ragyogták be a teret, valamint a házak ablakaiból kiszűrödö fény. Az autósok idegesen dudáltak és villogtak egymásra. Az emberek egymást kerülgetve siettek dolgukra, ám most kivételesen mi is ehhez a társasághoz tartoztunk. A hotel elött befordultunk a kis utcába, mellyet a hotelból kiszűrődő fény, s a lemenő nap világított meg. Felmásztunk a tűzlepcsőn és beestünk a teraszajtón, amit résnyire nyitvahagytam. Nevetve terültünk el az ágyamon, lopva egymásra pillantva nevettünk kis kalandunkon. Az ajtón hangos kopogás hallatszódott, mire ilyedten folytuttuk magunkba a szót. Felpattantam az ágyból és a fiút a szekrénybe löktem. Elsiettem az ajtóhoz es kinyitottam.
-Szia Tom! - mosolyogtam kínomban.
-Szia Izi, gondoltam rád nézek, nem vetted fel a telefont.
-Ja igeeeeen a telefon, elaludtam! - vágtam rá.
-Ó értem. Gondolom ma sem jössz le vacsizni, vagy de? - nezett rám reménykedve de én csak megráztam a fejem.
-Pedig jót tenne neked egy kis társaság. Tudom, hogy makacs vagy és haragszol amiert elrángattalak, de nem halnál bele ha barátkoznál!
-Tom! Nem haragszom! Kellemes itt, csak kell egy kis idő! - töleltem meg.
-Hát jó! Legyen ahogy jónak látod! - hunyta le a szemét majd távozott. Becsuktam magam mögött az ajtót, s visszaindultam a szobába.
-Nem gondoltam volna, hogy valaha egy lány szekrényében fogok kikötni. Azt meg végképp nem hogy pont a tiedben! - röhögött a zödszemű vállal a bútornak dölve.
-Látod ezt is megelted! - nevettem, búrkolva csalódottságom. Végképp nem az enyémben?! Ennyire nem hinném hogy csónya vagyok már megbocsájts! Tény hogy nem egy világbajnok topmodel, de nem tartom magam csúnyának. Bunkó!
- Miert nem gondoltad, hogy pont az enyémben? - szaladt ki a számon a meggondolatlan, ámde valós kérdés, mely úgy nyomta a szívem.
-Hát, mert te nem olyan lánynak tűnsz aki velem csalná meg a párját, és a szekrenyében bújtatna előle. - vont vállat. Jólesett hogy nem ilyennek gondol, talán tenyleg nem bunkó, csupán a látszat csal?
-Hogy ertette a bátyád, hogy ma sem mesz le vacsorázni? - húzta össze szemöldökeit.
-Mert nem szoktam lent vacsizni! Mindig a szobámban eszem.
-Miért? - akadt felt a témán.
-Mert nem tartozok oda! Ott színeszek vannak, ráadás én nem ismerek ott senkit, meg közös temánk sem lenne! - magyarázkodtam hevesen. Melyet a fiú érdeklődő tekíntettel követett vegig, elmerengve.
-Honnan tudod? - nézett a szemeimbe.
-Tudom és kész! Nem lennék oda való így inkább elkerülöm a kínos helyzeteket. - tettem karba kezeimet.
-szóval ezért fent eszel egyedül, ahelyett hogy lejönnél? - kerdezte döbbentséggel és egy csepp kiakadással a hangjában.
-Pontosan! - bólogattam vidáman.
-Ezen súllyosan változtatnunk kell! - ragadta meg a kezem, s az ajtó felé kezdett húzni.

~🐋✨B.W.

~Yung and rude by Abir
~Same old love by Selena Gomez
~Stereo Hearts by Gym Class Heroes

//-1009//