2rész-első találkozás

420 12 1
                                    

Hannah Smith vagyok, vérfarkas és boszi keveréke. Édes anyukám boszorkány, édes apukám meg vérfarkas volt ráadásul alfa. 11 évesen a szüleim beavattak a természetfeletti világba. Először nem nagyon akartam nekik hinni. Hát de mégis ki hinné ezt el, de megmutatták erejüket és rá kellet döbbennem, hogy teljesen más világba élek. 

 12 évesen változtam át először. Nem tudhattuk pontosan, hogy mikor változok át először ezért nem voltam leláncolva. A szüleim próbáltak vissza tartani de nagyon erős voltam mert nem csak vérfarkas de boszi is vagyok. Nem akartak bennem komolyabb sérülést okozni ami saját kárukra ment mert bennem nagyon nagy volt az ölés vágy. Megöltem őket. Megöltem a saját szüleimet. Másnap reggel a földön keltem teljesen véresen. Akkor szembesültem a tetteimmel. Ha apukám falkája rájön mit is tettem, akkor engem is megölnek hisz az alfájuk volt. Ezért hirtelen ötletből összepakoltam az összes fontos dolgomat. amiket nem tudtam magammal vinni azt elrejtettem. Ami szükséges volt és el tudtam vinni azt a hátamra vettem. Meggyújtottam az öngyújtót és eldobtam a benzines házban és szaladtam. Azóta annyi mindent megéltem amennyit egy életen át sok lett volna, de most itt vagyok. 18 évesen ülök a repülőn és költözöm vissza Beacon Hillsbe. Igen igen... vissza. A hat évemből majdnem kettőt itt töltöttem el. A Hale család segített nekem.

Egy nagy raktárházba költözök. Minden honnan erdő van, de mellette van egy parkolóház és az követően még egy raktár ház. Nagyon sokat kell lépcsőzni. Amikor felérünk szembe nagy ablakok. Bal oldalt egy helyiség, amit konyhának tervezek. Jobbra pedig egy edzőterem félét tervezek. A sarokban van egy csigalépcső, amin ha felmegyünk, rögtön van egy folyosó. Jobbra egy vendégszoba. Kicsit tovább megyünk akkor balra egy fürdő lesz. A folyosó végén pedig a jövőbeli szobám. Mikor körbe néztem akkor érkeztek meg a bútorok. Szerencsére segítettek felhozni nem mintha nagy szükségem lett volna rá. Amikor végeztünk kifizettem őket és megköszöntem a segítséget. Azonnal neki álltam berendezni. Már este hét volt, amikor megérkezett a legfontosabb tárgy az életemben. A kocsim, mi más?!? Egy fekete camaro, a világ legjobb kocsija. Gyorsan beálltam vele a garázsba majd visszamentem tovább berendezkedni. Hiába nagyon régen vezettem, nemvolt még semmi se kész. Mikor már nagyon fáradt voltam elmentem aludni.

Reggel felkeltem elvégeztem reggeli rutinomat, megreggeliztem és folytattam a lakberendezést.

Délután mikor végeztem gondoltam elmegyek, megismerkedek egy kicsit az erdővel. Kicsit beljebb mentem az erdőbe majd felvettem a farkas alakom és futni kezdem. Már az se tudtam, hogy hol vagyok csak vezettek a farkas ösztöneim. Egyszer csak a Nemetonnál kötöttem ki. Hirtelen nem tudtam, hogy mi az csak, hogy vonz magához. Aztán rájöttem, amikor régen itt éltem akkor még teljes fa volt csak már kivágták és csak a rönkje van meg. Hirtelen egy ágreccsenést hallottam. Olyan gyorsan megfordultam amilyen gyorsan csak lehetett. Két vérfarkas állt előttem.

-Nem vagy átlagos farkas szóval mond, meg mit akarsz, és mit csinálsz itt?-tette fel a kérdést az alfa

-héj lehetne szebben is.-mondat egy... másik... alfa. egyáltalán lehet kettő alfa egy falkába.

-És ha meg akar ölni, akkor is szépen beszélsz hozzá?-tette fel a kérdést a morcos farkas. Kérdés közbe megfordult a másik farkashoz. Kaptam a lehetőségen és elfutottam.

Épp egy barlangban voltam ahol fogyasztottam a levadászott szarvast. Azon gondolkoztam, hogy milyen ismerős volt nekem az az alfa, amikor hangokat hallottam kintről.

-Biztos vérfarkas volt?-hangjából ítélve tőlem fiatalabb fiú.

-100%-mondta a vissza kedvesebb alfa.

-Ráadásul alfa.-szólt közbe a morcosak.

-Az honnan tudod?

-Mert két alfa állt előtte és még egy picit se vert félre a szíve. És nagyon nagy volt az energia körülötte szóval vigyázni kell vele. Mind hármunkat megölhetne.

-De lehet nem is akar.

-inkább ne bízzuk a véletlenre.

-Itt kell valahol lennie. Ide vezet a szaga.-mondta egy csaj. Nekem ennyi bőven elég volt felálltam a szarvastól és úgy futottam, ahogy csak bírtam. Hallottam, hogy észrevettek, de már nem tudtak követni ezért lassítottam kicsit. Haza sétáltam közbe még mindig a férfin járt az eszem. Annyira ismerős a szaga.

Otthon elvégeztem az esti rutinomat majd nyugovóra tértem.


Régi vagy új szerelem /Teen Wolf/Derek Hale ff./Où les histoires vivent. Découvrez maintenant