7rész- az igazság rólam

297 13 0
                                    


én inkább csak helyet foglaltam az asztalon és vártam a megalázó pillanatokat.

-Szóval az anyukája boszi az anyukája pedig vérfarkas volt,alfa.12 évesen volt az első teliholdja. Nem volt leláncolva a szülei meg nemtudtak mit tenni ellene. Megölte őket. Másnap hogy eltüntesse a bizonyítékokat felgyújtotta a házat és eljött onnan. A nemeton és az a személy vonzására aki később bevésődött neki ide jött. Sokáig bujkált. De Talia észre vette, hogy itt van. Nem tudjuk miért de megbízott benne ételt és alvó helyet adott neki. Suliba is járt. Nagyon jóba lett Derekkel aki bevésődött neki.-itt nem mertem felnézni de éreztem, hogy mindenki engem vagy Dereket bámulja. –Hát igen Derek volt a nagy szerelme de ő pont ez előtt vesztette el Paiget- Ezután Derek magába fordult és nem akart többet szerelembe esni. A kis Hannah-nk mindig ott volt Dereknek és vigasztalta én pedig Hannaht vigasztaltam. Aztán majdnem két évre rá Derek szerelmes lett Katebe. Hannah ezt nem bírta és elhagyta a várost. Két hétbe se telt el de beállt egy táborba. A táborba bérgyilkosokat képeztek. Teljesen kimosták az agyukat. Elvileg három-négy évig tartott egy kiképzés de mivel Hannah már ölt és természetfeletti ezért két év is elég volt neki. Még egy kicsit élt Los Angelesben utána idejött. Találkoztunk elmondtam neki mi történt itt még nem volt itt. Szemmel tartott titeket. Miatta nem haltatok meg. Például amikor az alfa falkával harcoltatok. Derek meghalt. Hannah támasztotta fel de elkellet mennie feláldoznia egy embert, hogy a természet egyensúlyba legyen. Mire vissza ért Derek már eltűnt az akkori kis sorozat gyilkos barátnőjével. Ott volt amikor Scott átváltozott alfává. Jenniferrel nem is tudjátok mi történt csak azt, hogy eltűnt. Hannah hívott, hogy menjek utána mert biztos a nemetonhoz megy, de neki maradni kell titeket figyelni. És igen ott volt és én öltem meg. ha rajtatok múlt volna akkor még élne. Utána megint elment vissza jött amikor a halál listát próbáltuk leállítani. Folyamatosan ott volt és figyelt titeket és védett. Amikor Scott kiütött Mexikóba és ott hagytatok a templom alatt ő keresett fel és segített haza jönni és vissza állni a jó útra amennyire ez lehetséges. De ismételten elment most vissza jött de hozta az ellenségeket.

-És azokat hol szerezte?-kérdezte Stiles

-Nagyon sok embert öltem. –most már én szólaltam meg. Mindenki rám emelte a tekintetét. –Ezért nagy az érőm és ha így folytatom nem lesz ami végezhet velem. Kate az erőmet akarja meg volt egy kis nézet eltérésünk régen ezért akar megölni.

-Hát ez szuper. Mind megfogunk halni.-Stiles.

-Azt azért nem hinném. Már van tervem.

-Be avatnál?

-Nektek amúgy se fog tetszeni. Mert ebbe nagyon sokan fognak bele halni.

-Én szívesen megölnék pár embert már rég nem öltem...-kezdi Peter.-Mondjuk kezdhetnénk azzal a nagypapival. Bocsika Allison de vagy mi vagy ő.

-Te most tényleg bocsánatot kértél? Tényleg rég ölhettél utoljára.-erre ő csak megforgatta a szemeit.

-Jól van inkább mond a tervet.

-Először Gerardot és Monroet ölöm meg. kihívom őket egy "békeszerződésre".-rajzolok idéző jeleket a levegőbe.-Ha benne vagytok a harcban akkor a ti feladatok lenne lefoglalni a vadászokat miközbe megölöm a papit és tanítványát. Kate-et egyszerűen elfogom megkötözöm elviszem a lakására és rá gyújtom.

-Nem valami bonyolult tervek.-mondta Scott

-És nincsenek részletek.-folytatta Stiles.

-Nektek beváltak egyszer is a részletek.- tettem fel a kérdést amin mindenki elgondolkozott.-Improvizálni kell mert ha valami nem úgy sikerül ahogy tervezzük akkor azon fenn tudunk akadni pedig a tervnek mennie kell tovább.


Régi vagy új szerelem /Teen Wolf/Derek Hale ff./Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora