Csak csináld!

Part 4

18+

Pár perc múlva hirtelen megint csörgött a telefonom. Peter volt az.
-Szia. - szóltam bele esetlenül a telefonba
-Szia Ella. Gondoltam meg látogatlak, és beszélgethetnénk.
-Hát most annyira nem alkalmas. Éppen várok valakire.
-Nem épp egy motoros srácra véletlen? - kérdezte, én pedig el hajítottam a telefont, és rohantam le hozzájuk. Ahogy le értem, Adam csalódottan nézett rám, aztán fel ült a motorjára és el indult. Hirtelen nem tudtam hogy mit csináljak. De aztán fogtam magam, be mentem a garázsba, és elindultam a motorommal. Peter pedig ott maradt a gondolataival.
Nem sokkal később sikerült utol érnem Adamot, aki pedig meg állt a házuknál. Szerintem nem vette észre hogy jöttem mögötte, mert amikor utána mentem és meg fogtam a kezét, elég furán nézett rám.
-Hát te? Mit keresel itt? - kérdezte dühtől égett szemekkel
-Úgy éreztem, hogy ha most nem jövök utánad, akkor elveszítelek. És azt nem akartam. Szeretném ezt a dolgot veled megbeszélni. - néztem rá könyörgően.
Adam gondolkozott egy ideig, aztán meg fogta a kezem, és be vezetett a házba.
-A szüleid?
-Egyedül élek ne aggódj.
Be mentünk, fel vezetett a szobájába és le ültünk az ágyára. Meg fogtam a kezét, és bele kezdtem.
-Ne gondolj bele ebbe a dologba többet közte és köztem, mint ami valójában van. Ő volt életem nagy szerelme. Együtt jártunk oviba, suliba és végül egymásba szerettünk. Csak amikor a szüleim meghaltak, ő cserben hagyott, és nem érdekelte mi volt velem. Nem volt a támaszom, amikor a legjobban szükségem lett volna rá. És ezzel örökre el ásta  előttem magát. Már évek óta nem beszéltünk. Nem is értem mi volt ez a hirtelen megjelenés.
-Ella sajnálom. - csak ennyit mondott, és meg ölelt.
-Sajnálom hogy így ki akadtam,de úgy állt ott, mintha minden az övé lenne. Bele értve téged is.
- Én csak a tiéd vagyok. - mosolyogtam, aztán elhajoltam tőle, és meg símítottam az arcát,ő pedig válaszul meg csókolt.
A csókot elmélyítette, és kifulladásig voltunk egymás karjaiban. Ő hozzám dörzsölte magát, és éreztem lüktető ferfiasságát. Még nem akartam oda adni magam. Várni szerettem volna még. És nem azért mert nem szeretem, hanem azért mert félek.
-Adam. - próbáltam le állítani két csók közt.
Adam pedig megértette a hév közben is, és el hajolt. El kezdte símogatni az arcom.
-Mi a baj kedves?
-Félek.
-Nem kell félned. Itt vagyok veled. Megbízom benned. És neked is ezt kell tenned ahoz, hogy élvezd.
-Bízol bennem? - kérdezte Adam
-Igen. - válaszoltam egy kis szünet után.
Ugyan miért ne tudnék bízni benne? Sosem ártott nekem, és mindig mellettem volt. Támogatott.
Elkezdett csókolgatni, simogatni és szeretni.
-Örülök hogy utánad jöttem és megbeszéltük. - mosolyogtam rá csillogó szemekkel.
-Én is örülök hogy most itt vagy velem, és ilyen csodálatosan nézel rám.
És az egymásba fektetett bizalmunkat, egy gyönyörű és egy felejthetetlen éjszakával pecsételtük meg. Én az övé voltam, ő pedig az enyém.