A nagylányok nem sírnak

15. FEJEZET ♡

Karácsony előtt két és fél héttel beugrottunk Borkával a kedvenc játékboltunkba, hogy válasszon magának ajándékot. Felkészültem idegileg a legrosszabbra, ami jelen esetben az lenne, hogy a gyerekem legalább száz ember előtt kezd el hisztizni, valamint felkészítettem a pénztárcámat is mindenre, de egy valamivel nem számoltam. Kellemesen hideg volt odakint, viszont a bevásárlóközpontban tombolt a fűtés, így loholtam Bori után a kabátjával a kezemben. Útközben a nyomorúságos jövőmön kattogtam. Azóta is kilátástalan a helyzet, nem jutok egyről a kettőre. Elvesztem. Elterveztem a születésnapját, mindent beszereztem már, ám idén visszafogottabb bulit rendezünk. A glittert, a konfettit és a lufikat szinte kizártam, eltöröltem még a gondolatot is, hogy előfordulhatnak a lakásban. Tavaly rengeteget kellett takarítani, hála a felesleges dekorációs elemeknek. Ezt senki nem akarhatja újra. Idén csak két tortája lesz, valamint nem kerülnek étlapra különleges édességek sem. Úgy terveztem, hogy rendelünk pizzát, beszélgetünk egy kicsit, majd mindenki elhagyhatja a lakást. Beértünk az üzletbe, ahol rengetegen voltak. Kétszer is meggondoltam volna ezt az akciót, ha Borka hagyja. Alig bírtam tartani vele a tempót, izgatottan rohangált fel-alá. Váratlanul megcsörrent a telefonom. Megálltam, hogy felvegyem, közben nézegettem a polcon heverő játékok sokaságát. Édesanyám lett beszélgetőpartnerem. Csak lökte a dumát, mondta a feleslegesnek hangzó dolgait, így alig bírtam figyelni a gyerekre. Egy perc alatt sikerült úgy szem elől veszítenem, hogy elképzelésem sem volt, merre induljak el. Hiába magyaráztam anyának, hogy épp elveszett a gyerek, ő fújta tovább az ostobaságait. Meghallgattam, miért ne hallgattam volna meg, csak egyre frusztráltabb lettem. Túl sok rosszat hallani eltűnt, elrabolt gyerekekről... Idegesen járkáltam fel-alá a sorok között, de sehol nem láttam Borkát.

– Figyelj, anya, most leteszem. Komolyan nem találom a gyereket – mondtam kiakadva.

– Jaj, drágám, azt hittem, hogy eltúloztad – válaszolta halál nyugodtan.

– Mi lehet abban túlzás, hogy az egyetlen kislányom eltűnt a rohadt játékboltban, ahol nem mellesleg legalább ötven ember mászkál? Ha?

– Ne legyél ideges, mindjárt előkerül – próbált megnyugtatni.

Amikor megláttam, hogy a szerelmem jön felém kezében a gyerekkel, elmondhatatlanul ideges lettem. Nem értettem semmit, a telefont kinyomtam, és csak ácsorogtam. Totál elképedtem, egy ideig szóhoz sem jutottam.

– Elmagyaráznád, hogy hogy került hozzád a gyerek? – kérdeztem remegő hanggal.

– Később felhívlak – válaszolta, majd átadta Borit. Ezen az egy mondaton kívül nem mondott semmit, hanem szó szerint elrohant.

– Borka, te hol voltál? – háborodtam fel.

Végül talált magának több ajándéknak valót is, de nem volt egyszerű. Végig azon járt az eszem, hogy ez az előbbi szituáció hogyan keletkezett, ettől pedig teljesen kiborultam. Megint fél méterre volt tőlem életem szerelme, aki nagyon furcsán viselkedett. Egyből az jutott eszembe, hogy biztosan családjával volt, azért rohant el minden szó és érintkezés nélkül. Ez az egész helyzet abnormális volt. Elveszítem a gyereket, aztán az apja hozza vissza hozzám, aki minden szó nélkül lelép. Éppen beszálltunk az autóba, amikor felhívott.

– Magyarázatot követelek! – szóltam bele totál idegesen.

– Mi is a boltban voltunk, de ezt gondolhattad... – válaszolta félbehagyva a mondatát.

– Világos, mint a nap. Tovább?

– Álltunk a sorban a kasszánál, amikor Borka nagy örömmel rohant felém, mondogatva, hogy apa. Képzeld el a feleségem fejét, aztán folytatom.