A nagylányok nem sírnak

14. FEJEZET ♡

Hamar vége lett a nyárnak pechemre, de bátran kijelenthetem, hogy tényleg az elmúlt évek legjobbika volt. Ariana és a férje hazataláltak szeptember első hetében, Zoé ugyanúgy dolgozik, mint szokott, ahogy a szüleim is. Bea éli az életét, ahogy eredetileg tervezte, Niki pedig az új párjával osztozik az örömében és a bánatában. A legrosszabb, hogy Zoéval egyre távolabb kerülünk egymástól, hiába élünk együtt. Talán egy hónapban egyszer tudunk komolyabban beszélgetni. Folyton azért imádkozom, hogy ne lépjen ki az életükből teljesen, mert szükségem van rá. Az elmúlt három hónap alatt csak a születésnapján éreztem azt az összhangot, ami mindig is jelen volt közöttünk. Az igazi barátok lélekben mindig együtt vannak, így annyira nem aggódom. Tudom, hogy mindig mellettem van, ha fizikálisan nem is tud. A kislányom egyre nagyobb, amitől nagyon szomorú vagyok. Lassan kétéves, holott még csak most született. Nem lehetne megállítani az időt? Még nem vagyok felkészülve a pasiügyekre, hiszen a sajátomat sem tudom megoldani. Jól kijövünk egymással szó se róla, csak azt vettem észre, hogy az idő múlásával egyre jobban hasonlít rám. Nem külsőleg, mert az apja le sem tudná tagadni, hanem a viselkedésében találom meg önmagam. Ez egyszerűen rémes. Minden nap azon gondolkodom, hogy mi lesz velünk később. Két ugyanolyan természetű ember nehezen fér össze. Előfordul, hogy nem jutunk dűlőre, pedig még nagyon az elején vagyunk. Büszke lehetek és vagyok is rá, mert gyönyörűen beszél, bár nem egyelőre még nem választékosan, valamint azért, mert ő egy nagyon okos, értelmes kislány. Elég, ha ránézek, és sokkal jobb kedvem lesz. A szüleimmel minden a legnagyobb rendben van. Szabad olyat mondani, hogy tökéletes a kapcsolatuk? Ha szabad, akkor én most mondom. A munkamániájuk nem múlt el, mint ahogy a kedvenc hobbijuk sem szűnt meg egyik percről a másikra. Hogy mi ez a hobbi? Természetesen az, hogy az egyetlen kislányuk életébe belekotyognak. Szerintük ez a kapcsolat abnormális, ami így is van, de nem bánom. Boldoggá tud tenni, ahogy én is őt. Apropó, ha már itt tartunk. A gyerekem apjáról csak annyit, hogy jobban örülnék, ha nem a plüss macskák farkát kellene állítgatnom nap, mint nap. Szívesebben venném kezelésbe az övét, viszont életem szerelme továbbra is nagyon elfoglalt. Összességében minden rendben van velünk, és csak néha kerülök az idegösszeomlás szélére.

Nikivel beültünk egy közeli Burger Kingbe munka után, de persze Borkát sem hagytuk ki a csajos délutánból. Élvezi az ilyesmit. Vega burgert ettem, mint mindig, Niki egy csirkéset, Oroszország hercegnője pedig mini palacsintát majszolt, amiről karamellás öntet ezúttal sem maradt el. Merje azt mondani valaki, hogy nem tiszta anyja! Kajálás közben elkezdtünk egy komolyabb témáról is csevegni, melyből egy-két mondat finoman szólva rosszulesett.

– És mondd csak, elvagytok? – tette fel a kérdést a barátnőm.

– Minden jó. Veletek mi a helyzet? – adtam egy kamuszagú választ, aztán visszakérdeztem.

– Velünk tényleg minden a legnagyobb rendben van, de te nem vagy meggyőző. Nem gondolod, hogy pár év múlva bajt fog okozni a korkülönbség?

– Nem értem, hogy mire gondolsz.

– Olyan ez a szitu, mintha Zoé összejönne apáddal – vágta rá kissé röhögve. Egy perc néma csendet követelt a barátnőm piszkos gondolata. Kisebb undort kaptam a feltételezés miatt.

– Fúj! – grimaszoltam. – Miért lenne olyan? – nevettem, de közben kínos volt.

– Aláírom, hogy kurva jól néz ki, meg gondolom, hogy minden jó olyan értelemben is, de te még tíz év múlva is nagyon fiatal leszel – magyarázta.

– Igen. És?

– És majd biztos, hogy szükséged lesz valaki másra. Túlzás, hogy ennyire elkötelezted magad mellette.