Fill me [Wonho OS] - Befejezett

2

***

Szerencsére a duzzanat reggelre eltűnt, annyira pedig már nem fájt, hogy ne tudjak ráállni. Iskolába menet összefutottam Jue-val, aki nagyban integetett, és mellém szegődött. Itt volt a remek alkalom, mielőtt Mia megjött volna.

- Kérdezhetnék valamit? - némán bólintott. - JiSoo említett egy Írót. Honnan veszitek, hogy ő tényleg létezik?

- Pár hónapja cserediákok jöttek a suliba, és ők mondták. Annyira hihetőnek tűnt, ráadásul némely dolog be is jött, amit mondtak. Mondhatni jósoltak. Ezért elkezdtünk hinni az Íróban. Bár sose láttuk - gondolkodott el. Ezek szerint itt máshogy megy az idő. Nem említette az Író, hogy hónapok teltek el azóta.

Jue felém fordult, úgy éreztem engem bámul, amiért kérdeztem valamit de elnémultam. Megálltam, és megragadtam a vállát, majd magam felé fordítottam. Két ujjammal elválasztottam a haját, és oldalra húztam, hogy láthassam az arcát.

Jue-nak hatalmas barna szemei voltak, szeplői, és rózsaszín ajkai. Nem is értem, miért takargatja az arcát. Porcelánhoz hasonló a bőre, de nem lehet olyan érzékeny.

- Mit csinálsz? - kérdezte, de nem húzta el a kezem.

- Csak nem értem, miért nem hagyod másoknak látni az arcodat. Hisz gyönyörű vagy.

- Kösz, hogy te így hiszed. Jól esik. De már annyira megszoktam, hogy nem is tudnám máshogy elképzelni magam - félrelépett, és visszaigazította a haját. El tudom képzelni, mennyien bánthatták ez miatt. Ő mégse változtat. Pedig megnézném rövid hajjal. Biztos jól állna neki. Fel se ismernék az osztályban.

A kapu előtt Mia várt minket. Ma is ugyan olyan heves és energetikus volt, mint tegnap. Ugrálva köszöntött, én pedig kíváncsi lettem, vajon mennyi kávét iszik reggelente, hogy egész nap ilyen kirobbanó formában van. Szinte levakarhatatlan az a mosoly, amit az arcára hegesztett.

- Miko! - hallottam meg a nevem amitől rögtön megálltam. Wonho sietett mellém, és végigsimított a hátamon, mielőtt elém állt volna. - Látom jobban van a lábad. Ennek örülök.

- Egy kis borsó kellett neki - válaszoltam.

- Lejöhetnél egyszer megnézni egy edzésünket. Ilyen combokkal biztos jó vagy az erőnléti dolgokban.

Otthagyott minket a gondolattal, én pedig úgy éreztem magam, mint egy birka, két éhes farkas között. Mia úgy nézett rám, majd kiugrottak a szemei, és Jue is elég érdekes testtartásban közeledett felém.

- Mi van?

- Wonho meghívott a sport klubba. Pedig oda nem lehet meghívással bejutni, csak a felvételi követelmények elvégzésével. Mi történt itt tegnap? - nézett rám gyanús tekintettel. Megköszörültem a torkom, és felnéztem az égre.

- JiSoo fellökött a lépcsőn, és kiment a bokám, Wonho meg segített nekem hazajutni. Ennyi.

- Beszarok - csapott a combjára Mia. - Nekem hat hetembe telt, mire hozzá mertem szólni Jungkookhoz, neki meg az első napján beüt a sport klub elnöke.

- Nem ütött be, csak segített. Menjünk már - nevettem fel, és indultam be az épületbe.

Úgy döntöttem, először rájuk fogok koncentrálni. Ha őket meggyőztem arról, hogy az Író nem fog segíteni nekik, akkor ők továbbíthatják ezt a suliban. Mivel ez egy iskola központú sztorinak látszódott, nem nekem kell felvilágosítanom az egész világot. Legalább is remélem. Még sose csinált olyat, hogy a történet közepén stílust vált. Meglepődnék, ha az iskolás történetből hirtelen fantasy lenne, és ellepnének minket a vámpírok.