Fill me [Wonho OS] - Befejezett

1

Nem először voltam abban a szobában. Valamiért én több vagyok, mint az átlagos karakterek, mégsem érzem ezt kiváltságnak. Ő meg csak nézett rám, azokkal a hatalmas kék szemeivel, és a bamba képével.

- Na jó, ki vele, mi történt?- szólaltam fel. Nem bírtam a csöndet. Elég kevés tulajdonságomat ismertem még, de azt kijelenthettem, hogy türelmetlen vagyok.

- Őszinte leszek. Az egyik történetemet, ami valószínűleg az utolsó lesz, elöntötték a spoilerek. Nem tudom, hogy történhetett ez meg. A szereplők tudomást szereztek rólam, és leállt a cselekmény. Nem hajlandóak semmit csinálni, mert azt várják, hogy én oldjam meg. Mindent - tette hozzá.

- De hisz te vagy az Író. Te oldasz meg mindent - vontam vállat. Felsóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét.

- Ez nem ilyen egyszerű. Igen, én oldom meg, de a szereplőimmel. Úgy állítom be, mintha ők maguk lennének a dolgok magaslatán. De most, hogy tudnak rólam, nem hajlandóak szinte semmit csinálni.

- Be akarsz küldeni abba a világba?

- Igen. Te sokat tudsz rólam, és a világalkotási nézeteimről. Csak te leszel képes erre.

- Pontosan mire is? - kérdeztem vissza zavarodottan. Pár hete még azon gondolkodott, milyen világot teremt majd nekem, most meg egy másikba akart küldeni. Nem szeretnék mellékszereplő lenni.

- Vedd rá őket a saját akaratra. Mutasd meg nekik, hogy maguktól is képesek boldogulni. Hogy nincs rám szükségük - amint kimondta, köhögni kezdett. Elővett egy zsebkendőt, és a szájához emelte, de az ujjai halványodni kezdtek. - Haldoklom. Valószínűleg nem fogom tudni befejezni azt a történetet. A világ már kész van, a szereplőket pedig itt-ott csiszolni kell, de ha segítesz nekik, és elindítod őket az útjukon, akkor ezt megoldják saját maguknak.

- És ha nem sikerül?

- Ha meghalok, mielőtt ezt elintéznéd... Te is eltűnsz, az a világ pedig megáll. Mintha soha nem is lett volna. De adni fogok neked egy reménysugarat. Amit fel kell ismerned. És ha sikerrel jársz, az lesz a te világod.

- Túl sokat kérsz - ráztam meg a fejem. - Még engem se fejeztél be teljesen.

- Igen, ez igaz - felelte bűnbánó arccal. - Te is, mint ahogy az összes többi karakterem, saját magát fogja formálni. Olyan leszel, amilyen lenni akarsz. Amilyenné változol a világgal. Most pedig - elővette a füzetét, és elkezdett írni. - Indulj.

Bizsergést éreztem, majd hirtelen minden elfehéredett. A szoba eltűnt, és a helyébe egy hatalmas épület került. A fák, az út, az emberek lassan kirajzolódtak, én pedig elindultam előre. Egy iskolában találtam magam, ahol a diákok épp a cipőjüket vették át. Előttem hosszú fémszekrény sor sorakozott, az egyikben egy kék cetlivel. Mivel a nevem állt rajta, felvettem a benne levő cipőt, és zsebre vágtam a kulcsomat.

Végignéztem magamon, mielőtt tovább mentem volna. Azt ígérte nekem, hogy dolgozni fogok, erre elküldött egy iskolába. Tényleg nem volt alkalmasabb karaktere nálam? - forgattam meg a szemem. A szoknya kissé rövidnek tűnt, ráadásul tudta jól, hogy gyűlölöm a szűk ruhákat. Ehhez képest egy testhez simuló, kék - azonban meglepően jó anyagú - felsőt tett meg egyenruhának. Ha valaha találkozok még vele, elveszem tőle a könyvét, és beleírom, hogy nőjön össze a szemöldöke.

- Szia! - állt elém egy férfi. Mosolya meggyőzött arról, hogy nem akar rosszat, ezért visszaköszöntem. - Én vagyok a diáktanács elnöke. A nevem Jeon Jungkook. Már vártalak. Alá kéne írnod pár papírt, mielőtt elmennél az órádra.

- Rendben - bólintottam. Míg a terembe nem értünk, elmagyarázta, hogy mennek itt a dolgok, illetve nagy részben azt is, hogy mit hol találok. Szimpatikusnak véltem azt a tényt, hogy itt több klub is van, és nem csak egybe lehet járni. Az iskola négy emeletes, de csak az első kettő van beépítve tantermekkel. A másik kettő csakis a kluboké. A tetőtér pedig amolyan diák találka hely.