Fill me [Wonho OS] - Befejezett

Thank You

***

Patak csordogálását hallottam, ahogy valaki evez, és húzza a csónakot előre. Lassan ringatóztunk a vízen. Ahogy magamhoz tértem, megláttam a másik oldalon az Írót. Fehér ruhában ült, mosollyal az arcán. Körülöttünk minden szürke volt, még a folyó is, amin sodródtunk. Rajtunk kívül nem volt senki, az evező magától mozgott.

- Miért nem kérdezel? - jött kicsit közelebb. Éreztem, hogy eláraszt a fénye. Meghalt? Vagy talán..

- A halál felé sodródunk, ugye?

- Csak én - pillantott oldalra. - Te a következő ajtónál kiszállsz.

- Mi? - lepődtem meg. A hangom visszhangzott, pedig nem voltam hangos. A víz fodrozódni kezdett, és nagy hullámokban kirajzolódott az iskola, valamint Jue, Mia és Wonho arca. A múlt játszódott le.

- Emlékszel? Viccesnek hangozhatott, de mondtam, hogy küldök neked egy reménysugarat. Aki majd segíteni fog. De nem sikerült volna felhívnod magadra a figyelmét, ha nem zársz a szívedbe érzelmeket. Beleírtad magad a történetbe - tátott szájjal hallgattam, amiket mond. Olyan hihetetlennek tűnt. Éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szívem, és könnyek gyűlnek a szemembe. - De amíg te is úgy álltál a dolgokhoz, hogy ezt biztos az Író rendezte így, nem tudtam segíteni. És te se magadon.

- És mi változott? - vontam vállat.

- Az utolsó gondolatod. Az, hogy igazi karakternek vallottad magad, aki mások által szerzett érzelmeket. És nem miattam - mutatott magára. - Hadd mondjam el neked, mióta benne vagy a történetbe, én nem nyúltam hozzá. Minden miattad történt. Oda küldtelek, hogy tanítsd meg nekik, nem én vagyok az isten. De te is engem hittél annak. Jó lecke volt a számodra.

- De ez Wonho nélkül - kezdtem bele, de nem fejeztem be. - Miért írtad olyannak?

- Mert néha kell egy a történetnél erősebb karakter. Aki nem kérkedik ezzel, csak elfogadja, és ott van, mikor szükség van rá. Elmondok még valamit. Bár őt szántam neked reménynek, nem én alakítottam úgy, hogy találkozzatok. És az sem rajtam állt, hogy beléd szeret-e, vagy sem. Azt szerette meg, akivé váltál. Te a kezdeti tökéletlenségeddel is le tudtad nyűgözni, most viszont - mutatott végig rajtam hatalmas mosollyal az arcán. - Nagyon büszke vagyok rád.

- Semmi voltam - pillantottam le. - Nincs múltam, különc voltam, és fura is, ők mégis elfogadtak.

- Most már az az otthonod. Azok az emberek töltöttek meg téged érzelmekkel. Színes lettél, Miko. Te már nem az én karakterem vagy.

Egy harang kondult meg mögöttünk, amitől nagyon megijedtem. Hátra pillantottam, és láttam, hogy a feketeség felé evezünk, de rögtön előtte van egy fénylő ajtó.

- Hova mész? - kérdeztem ijedten.

- Messze. De itt leszek mindig. Még ha nem is látsz.

- Nem teremtesz többé új világokat?

- Hogy is tudnék? - nevetett fel. - A hely, ahova megyek maga a paradicsom. Mostantól mezítláb fogok szaladgálni a tengerparton, egyenesen a gondtalanság felé - nyújtózott ki. Teljesen átszellemült. És nem fél. - De nem hagylak így itt. Tessék - felém nyújtott egy füzetet, ami teljesen üres volt, valamint egy piros tollas tollat.

- Én írjak helyetted?

- Jajj, dehogy - legyintett. - Ezzel nyomon tudod követni más történetek alakulását. És ha nem tetszik, ha úgy érzed, rossz fele halad a történet vagy a főszereplő, egyszerűen beleírod magad, és segítesz neki. Ne feledd, konkrétat nem mondhatsz, csak instrukciókat. Ahogyan neked segítettek megtalálni az utad, úgy te is képes leszel erre máshol.