Vörös és Zöld: Headcannons

Állati lélek

Mikor a villám megvilágította az éjszakai eget és a mennydörgés még az ablakokat is megremegtette, Lucy úgy ült fel az ágyban, mintha rugóra húzták volna.

A szíve olyan eszeveszett tempóban vert, hogy kénytelen volt nagy levegőket venni, hogy valahogy lenyugtassa magát. Kivételesen most nem rémálma volt, csupán az előtte álló, hihetetlenül mozgalmasnak ígérkező éjszaka gondolata tette őt ennyire izgatottá. Megszámolni sem tudta, hányszor szalasztotta már el ezt az alkalmat azért, mert annyira mélyen aludt, hogy nem ébredt fel a viharra és utána kezdhette az egész procedúrát elölről. Ám ő nem csüggedt, hiszen eltökélte, hogy végigcsinálja, még akkor is, ha Remus már nem láthatta az eredményt.

Ám biztos volt benne, hogy ő, valamint Sirius és a szülei is büszkék lesznek rá.

Kisöpörte a haját a szeméből, majd oldalra pillantott, ahol Draco aludta az igazak álmát. Érdekes módon őt annyira hidegen hagyták az ilyen viharok, hogy Lucy néha elgondolkodott azon, hogy nem süketült-e meg véletlenül. Aztán persze mindig rájött, hogy Draconak a Mardekár klubhelyiségében bőven volt ideje hozzászokni a heves viharokhoz, hiszen ott a tó moraja is sokkal hangosabb volt, mint bárhol máshol a kastélyban. Most még az sem ébresztette fel, hogy ő, Lucy ilyen hirtelen ült fel.

A nő mosolyogva adott egy puszit a férfi homlokára, majd óvatosan kimászott az ágyból és elindult, hogy átöltözzön. Közben bőszen hallgatózott, hogy a vihar odakint nem csillapodik-e, hiszen csak addig lehetséges számára meginni a bájitalt. Amint magára öltötte a melegítőjét és gyorsan összefogta a haját, azonnal a pince felé vette az irányt, ahol a fiolát őrizte. Ő és Draco nemrég költöztek át London külvárosába, egy ikerház egyik földszinti lakásába, amihez kert is tartozott, így Tapmancs is bármikor kimehetett rohangálni, amikor kedve tartotta. A lakásnak saját pincéje is volt, aminek Lucy nagyon örült, hiszen így megvolt a tárolási hely a bájitalnak, ahol nem érhette fény. Persze így ismét neki kellett veselkednie az egész műveletnek, de nem bánta; azon a ponton már feladta, hogy számon tartsa, hányszor is kellett már újrakezdenie.

A mennydörgések visszhangja különösen kísértetiessé vált, mikor leért a pincébe, de Lucy nem törődött vele. Egyenesen a tárolószekrényhez ment, és torkában dobogó szívvel nyitotta ki az ajtaját, kicsit félve attól, mit fog látni benne. Félelme alaptalannak bizonyult, ugyanis a bájital vérvörös színű volt, amilyennek lennie kellett. A nő egész testét elárasztotta az adrenalin és az izgatottság, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el szélesen.

Ma volt a napja. Most már biztos volt benne.

Ma animágus lesz belőle.

Persze tudta, hogy a bájital megivása és az első átváltozása után is még hosszú út áll előtte, mire képes lesz akarata szerint bármikor átváltozni, de ez kicsit sem csüggesztette el. Gyorsan magához vette a kristályfiolát és felszaladt a lépcsőn át a konyhába, majd vissza a szobájukba, ahol Draco még mindig zavartalanul aludt. Lucy magához vett egy üres pergamendarabot és az ablakon át beszűrődő utcai lámpák és alkalmi villámok fényénél gyorsan lefirkantotta az üzenetét.

Draco, ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy még nem értem vissza. Ma éjjel vihar volt, amire fel is keltem, így elmentem, hogy megigyam a bájitalt. Bár a patrónusom miatt sejtem, mivé fogok változni, de így se tudom, hogy képes leszek-e napfelkeltére annyira úrrá lenni a testemen, hogy vissza tudjak változni emberré. Ha aggódsz értem, gyere utánam a közeli Broxbourne melletti erdőbe. Biztos vagyok benne, hogy megtalálsz.
Lucy

A nő a saját párnájára tette a pergament, hogy Draco biztosan megtalálja. Még egyszer végignézett a férfi békés arcán, majd magához vette a pálcáját és a hátsó ajtón át kiment a kertbe, hogy ne ébressze fel őt a hoppanálás jellegzetes zajával. Az égen újra villám cikázott keresztül, amit mennydörgés követett, mire Lucy nyüszítést hallott a ház tövéből. Odakapta a fejét és szomorúan látta, hogy Tapmancs a házában (amit csak azért építettek neki, hogy legyen egy kis saját sarka, egyébként mindig velük volt bent a házban) kucorog a sarokban, minden alkalommal összerándulva, mikor mély dörgés rázta meg a vidéket és még akkor sem bújt elő, mikor észrevette gazdáját. Nyilván kijött a kutyaajtón elvégezni a dolgát, de mikor villámlani kezdett, a házába menekült, és nem mert előjönni.