Perfect Lie • afi |✓|

Tizenötödik/Epilógus

|9 hónap elteltével|

-Ash, hányszor megmondtam már, hogy nem kell állandóan a legdrágább étterembe vinned-öleltem át fejcsóválva a szobámba belépő fiút, aki egy óriási vigyorral az arcán karolta át a derekamat, miközben lábával berúgta az ajtót.

-Édes, ez az egyéves évfordulónk volt, még jó, hogy elvittelek ide-puszilta meg az orrom hegyét.-Meg na, látni akartalak ebben a ruhában-egyet hátrébb lépve végigvezette rajtam a tekintetét, majd a kezét kinyújtotta felém. Boldogan kulcsoltam össze az ujjainkat, majd neki dőlve a mellkasának lehunytam a szemeimet.

-Tudod, amikor részegen rámírtál, nem hittem, hogy idáig eljutunk-vallottam be halkan. Résnyire nyitott szemmel néztem fel a nálam fél fejjel magasabb fiúra, várva a reakcióját.

-Gven, amikor azt írtam, hogy az esküvőnkön majd énekelünk, én azt komolyan gondoltam-kacsintott rám, majd szépen, kicsiket lépkedve az ágyam felé közeledett velem.

-Még nem kérted meg a kezem-lábujjhegyre állva egyik kezemmel átöleltem a nyakát, míg a másikkal a hajába túrtam. Egy rövid kis csókot hintettem az ajkaira.

-Ami késik nem múlik-suttogta a számba. Időm se volt feldolgozni, hogy mit is mondott, ugyanis hirtelen ledöntött az ágyra. Óriási kezei felfedező útra indultak rajtam, de ujjaival nem haladt a combomnál tovább.

-Hmm-sóhajtottam fel jólesően.-Ne hagyd abba-kértem halkan, esedezve. Ash csak elmosolyodott, majd felmászva hozzám, a két keze közé fogta az arcomat.

-Az életemnél is jobban szeretlek-a szemembe nézett, így nyomatékosítva szavainak súlyát.

-Én is szeretlek Ashy-húztam magamhoz közelebb.-Be van csukva az ajtó?-kérdeztem tőle incselkedve.

-Persze, bezártam, amikor bejöttem-kezével a vörös koktélruha aljánál járt. Szépen lassan elkezdte felfelé húzni az anyagot. Én picit megemelve a csípőmet segítettem neki, így sikerült könnyen lehámozni rólam a textilt. Nem gondolkodtam, hogy mit teszek, csak az vezérelt, hogy mindennél jobban érezni akartam őt. Egy újabb csókra vontam oda magamhoz, de ő ezt megszakította és kissé elhúzódott.

-Mi a baj?-ráncoltam a szemöldököm.

-Édes, biztos jó ötlet ez?-aggódva kémlelt.

-Ash, bízz bennem-simítottam meg borostás arcát.-Akarom.

-Tudod, hogy még várok, ha kell. Tudom, hogy ez neked nehéz-tette hozzá, de erre inkább nem reagáltam szóval, csak átkaroltam, és belemásztam az ölébe.-Azt a kurva élet-hajtotta hátra a fejét egy nyögés kíséretében. Ujjaimmal a pólója szegélyét birizgáltam, majd egy hirtelen mozdulattal lehúztam róla. Nyakát puszikkal kezdtem el behinteni, de ő ezt megelégelte, és elfektetett az ágyon.

-Hűha Irwin, nem bírunk magunkkal?-kuncogtam kipirulva.

-Csodálatos vagy-figyelmen kívül hagyva előző megjegyzésem csókolgatott, miközben keze fürgén simogatott mindenhol. Hosszú ujjaival a bugyim csipkéjénél járt, mikor felnézett rám. Én csak biztatóan bólintottam egyet, jelezve, hogy azt tesz velem amit szeretne, az övé vagyok. Ash odahajolt hozzám egy csókért, de közben nem tétlenkedett, ugyanis lehúzta rólam a fehérneműt is. Vörösen, zavartan próbáltam kissé eltakarni magam, de az immáron kócos hajú fiú elhúzta a kezeimet.-Gyönyörű vagy, ne takard magad-kért gyengéden.

-Ne haragudj, én nem akartam, hogy izé, sajnálom-ijedten kértem bocsánatot, mire ő sóhajtva az ágy széléhez kimászva leült, és a térdére megtámaszkodva a kezeibe temette az arcát. Igazából csak megijedtem, hogy valami rosszat tettem, aminek következménye lesz, de azonnal rájöttem, hogy ő nem olyan, mint anno Luke. Ash vigyázik rám.

-Félsz?-fordult hátra komoran, de hangján lehetett hallani, hogy nem ideges, inkább csak aggódik.

-Én nem, csak..-rögtön tagadni kezdtem, de amikor megrázta a fejét, máris tudtam, hogy nem hiszi el.

-Nem állsz rá készen-jelentette ki pár perc csend után.

-De, készen állok-győzködtem, és hátulról átölelten, így teljesen odasimultam hozzá.-Csak vigyázz rám, te vagy nekem az első-pusziltam meg a nyakát.

-Sajnos nem, te is tudod-sóhajtott fel gondterhelten.

-De azt ne számítsuk. Ash, felettesd el velem a rosszat-kértem halkan, már-már a sírás határán állva.

-Édes, nem szeretném, hogy megbánd az egészet-túrt bele a hajába. Jól estek a szavai, és az is, hogy ennyire figyelmes, de én egyszerűen tényleg úgy éreztem, hogy már itt az ideje, hogy megtörténjen.

-Nem. Fogom. Megbánni-tagolva, lassan mondtam neki, de őt ezzel sem sikerült meggyőznöm. Hirtelen ötlettől vezérelve, minden bizonytalanságomat, és félelmemet félretéve beleültem az ölébe. Igaz, kissé remegő kezekkel, de kikapcsoltam a nadrágjának a gombját, majd lehúztam róla.

-Ennyire biztos, hogy szeretnéd?-hátradőlt a párnák közé, magára húzva engem.

-Mondom, csak légy óvatos.

-Ezt kérned sem kell-nyugtatott meg, és most már jóval magabiztosabban, nagyobb lendülettel fektetett maga alá.-Bármi nem jó, vagy bármi fáj, azonnal szólj-kérte, miközben kissé megemelte a csípőmet, hogy mégjobban hozzám férjen. Kábán bólintottam egyet. Hirtelen egy feszítő érzés lett úrrá rajtam, éreztem, hogy a szemem is bekönnyezik.-Ígérem jobb lesz-törölte le a könnycseppeket az arcomról Ash.-Nagyon rossz?-kulcsolta össze az ujjainkat.

-Mindjárt jobb lesz, csak meg kell szoknom-nagy levegőt véve próbáltam csitítani ezt a fura érzést. Lehunytam szemhéjamat és egy nagyot sóhajtva beharaptam ajkamat, ugyanis Ashy apró puszikat kezdett el szétszórni a nyakamon. Minden egyes érintéséból tükröződött az óvatosság, de a szenvedély is egyaránt. Éreztem, hogy egyre és egyre többet szeretnék, így a szemébe nézve bólintottam egy aprót, jelezve, hogy most már minden rendben. Átadva magam neki, váltunk teljesen eggyé. Úgy vigyázott rám, mintha egy porcelánbaba lennék, és mindent megtett azért, hogy ez az éjszaka gyönyörű legyen.
S ennél szebb és csodálatosabb nem is lehetett volna.

Vége