Lélekcseppek, avagy hosszú zuhanásom a semmiben

Félbetört

Egy szakadék szélén kapaszkodom
Kétségbeesetten kiáltozom
arcomat szomorú könnyek marják
Keresem a kijáratot, a fényt, hogy még csak egyszer rám ragyogjon
De nem jön
Nem keres
itt hagyott
A kezem nem bír már tartani többé
Zuhanok
Üvöltök, sikítok
de senki nem hall
Lelkem utolsó kis szilánkjait felmarkolom, s magamba vésem:
Reménytelen